Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 6°C Még több cikk.

Csikkmező

"Várja a járgányt a bagós atyafi, és ideges kezd lenni. Nem bántanám fél szóval se, engem is elfog a sík ideg, ha öt percet kell is eltöltenem várakozással, de én inkább ide-oda járkálok addig, vagy nekilódulok, és gyalog megyek Fölsővárosból Alsóvárosba."
Messziről kezdem ezt is, és a tőlem telhető legnagyobb lelkesültséggel. Szerencsés pillanata életemnek, hogy szemtől-szemben láthattam a gyevi őstehetséget, Süli Andrást. Lejjebb is kell ereszkednem egy-két oktávval mindjárt. Sajnos akkor már nem algyői volt, hanem szegedi, és kivételes festőiségét belepte a favágás, szénbehordás, mindenféle alkalmi aljamunka pora. Annyira lelkesedett valamikor a művészetért, hogy a Művésznőnek vélt veretes giccsfestő alázatos cselédje lett. Kamra kövén hált, és csikkel szedte tele agyonnyűtt vászonköpenyének zsebeit. A Kálvária téri villamosmegállóban csipegette össze. Operatőrként nyomtam a filmfölvevő gombját, amikor találkoztam vele. A városi hajléktalanok prototípusát látom benne.

Erősen megütközöm azóta is, ha villamosra vagy autóbuszra kell várnom, és mindig eszembe jut András bácsi. Költőnk guanónak nevezte a külvárosi kormot, hadd mondjam én a csikkmezőt annak. Olyan, mintha a fölötte fákon éjszakázó madarak potyogtatnák rendre tele.
Várja a járgányt a bagós atyafi, és ideges kezd lenni. Nem bántanám fél szóval se, engem is elfog a sík ideg, ha öt percet kell is eltöltenem várakozással, de én inkább ide-oda járkálok addig, vagy nekilódulok, és gyalog megyek Fölsővárosból Alsóvárosba. Akinek olyan fekete lehet már a tüdeje a füsttől és koromtól – innen ugrott be a guanó –, mint a pokolbeli ördög, előkapja a cigarettáját, meggyújtja, és alig szippant kettőt, máris eldobja, amikor mégis begördül valamelyik.

Villamosból nézve vettem észre, hogy ebben is különbözik a magyar virtus a külfölditől. Először csak föltűnt, azóta kimondottan figyelem. Fiúk, lányok, asszonyok és férfiak, virágjukat füstbe veszejtő anyókák, és szikár apókák kórusban szívják, és füstölögve dobják el. Annyi idejük sincsen már, hogy rálépve eloltsák. Egy slukkal lennének szegényebbek, ha erre rendezkednének be. Nem baj, ha a csikkszedőknek is marad.

Korszakos fölfedezésem azonban, hogy a németek ezt is másként csinálják. Talán valamelyik főiskolai karunk előtt kapaszkodnak föl, éppen kifelé növögetve a klasszikus kamaszkorból. Erős hangoskodással hozzák a világ tudomására, hogy ők nem otthon vannak, hanem nálunk. A jólneveltséget mintha otthon hagyták volna. Ők is idegesek lehetnek, mert füstöl a cigi az orruk alatt, de nem dobják el két szippantás után se, hanem kidörgölik belőle a parazsat, és fölhozzák a tujára. Van olyan kölök, amelyik a fülére teszi, mint a régi hentes a tintaceruzát, a többi inkább a körme között tartja. És újra meggyújtja, amikor leszáll.

A kiköpött magyar bagózó minden áremelkedésnél vízbe fojtaná az államot, mert anyagi oldalról akarja korlátozni füstölési jogaiban, de szemrebbenés nélkül szórja tele a flasztert, a sokkal jobban megfizetett németen azonban erőt vesz a takarékosság. Azt se veszi észre, hogy az állam olyan nagyon nem leszoktatni akarja az áremeléssel, inkább dohányjövedékét csavarja mindig följebb, kismillió veszedelmes betegség árán is.

Szegény, összetöpörödött András bácsi, bocsásd meg, hogy veled is előhozakodtam! Mostani sorstársaid így se maradnak napi betévő csikkek nélkül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzemberek

"Négy év telt el, az ötödik kiadványt tarthatjuk kézben, és az élet alaposan megváltozott… Tovább olvasom