Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Csikógólok

"Bátrabban, fiúk, ugyan, mégis, mi a vesztenivalótok? – morgolódtam kedden este a televízió képernyője előtt, amikor azt figyeltem, vajon sikerül-e feltörnie a magyar válogatott labdarúgóinak a félelmetesnek igazán nem nevezhető ciprusi reteszt."
Bátrabban, fiúk, ugyan, mégis, mi a vesztenivalótok? – morgolódtam kedden este a televízió képernyője előtt, amikor azt figyeltem, vajon sikerül-e feltörnie a magyar válogatott labdarúgóinak a félelmetesnek igazán nem nevezhető ciprusi reteszt. Kicsit meg is ijedtem, mert úgy tűnt, a szerelem szigetére elkísérte játékosainkat az a gyógyíthatatlan kór, amit kizárólag magyar focistáknak kevertek ki, még évtizedekkel ezelőtt kishitűségből, megszeppenésből, az ellenfél túlzott tiszteletéből. És mindezt még jól nyakon is öntötték azzal a löttyel, ami a válogatott közelébe engedett magyar edzők nagytalálmánya: csak gólt nem kapni, utána majd lesz valahogy.

Egyszóval nem tűnhettem túl elégedettnek családom előtt a magam legyintgetésével és türelmetlenségével, merthogy nem is lehetett velem madarat fogatni. Albert, Varga, Bene, Dunai II, Mészöly, Farkas fociján szocializálódva még akkor is elvárom, hogy egy Ciprust megverjünk, ha tudom, nagyot fordult azóta a futballvilág kereke, s e forgás közben éppen a magyar focit taposta bele a sárba.

Vagyis a vereség el tudott keseríteni. A másnapi, lettek ellen lőtt Priskin-gólok, a tény, hogy Várhidi mester kilenc friss kiscsikót tudott pályára küldeni (merthogy volt a talonból előhúzható kilenc friss csikója), a győzelem, amivel morcossá tették a letteket, de boldoggá mindazokat, akik még várnak valamit a magyar labdarúgástól, már újfent megerősítette bennem a hitet. Jelesül azt: varrhatnak ránk zakót a ciprusiak, zúdulhat nyakunkba még ennél hidegebb zuhany is az elkövetkező egy-két évben, más lehetőségünk nincs, mint a mára egy csapatba terelt ifjú legényeinket küldeni újabb és újabb csatákba.

Minden idők legfiatalabb magyar labdarúgó-válogatottjában ugyan világsztár (egyelőre) nincs. Van benne viszont fantázia, előttük pedig egy út kanyarog, amit ők végig tudnak járni, sőt mi több, vezethet is valahová. Mondjuk ki abból a mocsárból, amit ma magyar focinak hívunk. Ezt a nemzedéket már külföldi bajnokságokba űzi, hajtja a vágya. Ezek a fiúk nem elégednek meg annyival, hogy háromszáz néző előtt gyömöszöljék a sarat valamelyik lepusztult stadionban. Őket már nem boldogítja, ha azért veregetik meg a vállukat, mert csapatunk nem esett ki az NB I-ből. És vágyuk lehet a garancia arra, hogy a mi szurkolói vágyaink is beteljesüljenek.

Ezért mondom hát még egyszer: bátrabban, még bátrabban fiúk, ugyan, mégis, mi a vesztenivalótok? Ami meg Ciprust illeti: egy-két év múlva, bizony mondom én, úgy eltángáljuk őket, hogy nincs az a szerelmetes sziget, ami mosolyt csalna az arcukra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az állam én vagyok

"Mindenki megkapta a maga keresztjét. Kellő cinizmussal azt is mondhatnánk, ez a megszorítások és… Tovább olvasom