Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

De profundis...

"A mélységekből kiáltok hozzád, Uram – magyarul így kezdődik a százharmincadik zsoltár. Himnikus ének nem lesz betűimből, kétoldali barátságból kell a kegyetlen fohászt indítanom most. Képletesen szólva a küszöb a mélység, és a torony gombja a plafon. Furcsa dolog ez is, meg kell magyaráznom."
A mélységekből kiáltok hozzád, Uram – magyarul így kezdődik a százharmincadik zsoltár. Himnikus ének nem lesz betűimből, kétoldali barátságból kell a kegyetlen fohászt indítanom most. Képletesen szólva a küszöb a mélység, és a torony gombja a plafon. Furcsa dolog ez is, meg kell magyaráznom.

Nem betegségelméletem, inkább gyógyításeszmém sarkalatos pontja, hogy kemény helyzetekben nem a küszöbön kell kezdenünk az orvosjárást. Minden lépcső fölfelé: lassú út a pokolba. Menjünk azonnal a torony gombjához, a legfőbb tudorhoz, ezt ajánlgattam fűnek-fának. Biztosan nem tesz belénk egyetlen nyavalyát se, hogy illetékességét igazolja, de ha azt mondja, hogy az ő „szintjén" nincsen baj, minden lépcső lefelé valóságos mennybemenetel. Most az a doktor, akire elméletemet alapoztam, azt mondta, dobjam ki az egészet. Legfrissebb – és egyik legfájdalmasabb – példáját hozta elő.

Ismétlem, barátságok szövevényéből jön a szomorú kép, de azért leírom. Déltájban fölkereste valaki a vizitdíj debütálásának a napján. Barátként és nem páciensként, bár tudván tudta, nem az ő asztala. Eligazítást remélt tőle. Talán nem kell a klinikai rengetegben bócorognia, amíg rátalál gyógyító forrására. A lába duplájára dagadt, bőrpír mellett ujjnyi vastag vénás trombózissal, kiterjedt rögösödéssel. Ha innen csak egy morzsa is nekilódul, halálos tüdőembólia íródik a zárójelentésbe. Itt tehát azonnal intézkednie kell.

Doktorunk fölhívta azt a nagytekintélyű orvostársát, aki egyéb panaszokkal is kezelte. Azt tanácsolta, legjobb lenne, ha előbb ultrahangvizsgálat tisztázná, csak a fölszíni véna érintett-e, vagy a mélyen húzódó is. A hozzá való készülék azonban a Tisza Lajos körút másik oldalán van. Beteghordó a körúton át nem viheti az iszonyatos balesetveszély miatt, a mentőszolgálatot meg annyira sikerült korszerűsíteni már, egyetlen betegért nem gazdaságos az útja. És van még egy icipici-óriás probléma: beutaló kell a vizsgálathoz! A nagy Szajuz diktatúrájában bumacskának csúfolták. Megírná ő kérő levelét, ahogy eddig is szokta, de „szézám, nyílj meg" szózatára a számítógép ki se nyílik. A beutaló kódja a kulcsa.

A rendes menet tehát az lenne, ha beteg barátom elmenne a járóbeteg-rendelésre beutalót kérni. Ha egyáltalán mozdulni merne. Ha a háziorvos akkor éppen rendelne! Ha rendelne is, a várólistájára kellene bejelentkeznie. Vigyázat, trombózisveszély!

Áthidaló megoldás lenne, hogy minden kockázatot vállalva átkocog a kiskörúton, szívességből megvizsgálja az egyébként szintén szakmája kiválóságaként ismert ultrahangos doktornő, és majd utólag hoznák a beutaló kódját, de ez a híd már a fölvetés pillanatában le is szakadt. Kód nélkül nem engedi a ketyere. Gyógyító szándékkal találták ki, de a Hippokratész-esküt – segíteni, és nem ártani! – eleve kivették belőle. Vagy bele se tették?

Nem terhelném a rendelkezésemre álló terjedelmet további részletekkel, hatalmas erőfeszítések árán mégis sikerült az este hatra megígért műtétet már délután négykor elvégezni, altatással. A család arról értesülhetett, nincsen semmi baj, már magához is tért. Tessék elképzelni a sokkhatást! Az éjszakát bent kellett töltenie, hogy az altatás bódultsága elmúljék belőle, de reggel hazamehetett. Fia jött érte autóval, az otthoni lépcsőt így is meg kellett másznia. Semmi morzsa neki nem lódult, szerencsésen fölért. Azóta csak annyi a dolga, ne nagyon mozogjon, és előírás szerint szurkálja magába a vérhígítókat.

A várvédők jutottak eszembe. Mintha támadó ármánynak vélné az egészségügyi kormányzat a súlyos beteget, és az egri nők hazafias vehemenciájával forró levest öntetne rá orvosaival. Egyébként a vizitdíjjal-napidíjjal hajszálra úgy vagyunk, mint autósok a benzinbe fojtott legmagasabb adóval. Állítólag arra való, hogy út épüljön belőle, de ha használni is akarja valaki a sztrádát, nálunk kell legjobban megfizetnie. Egészségünk érdekében is adózunk, de ha meg is akarunk maradni, azt is meg kell fizetnünk. Reszkess, nyugdíjintézet, ha nem lesz elég rá a kódisnyugdíj! Vagy akkor a hajléktalanstátusba avanzsálunk? Képviselőinknek ajánlottam volna először, kóstolásra.

Mea culpa! A zsoltáros fohász, orvosi túlszabályozással ütközve, el se juthat a küszöbtől a torony gombjáig.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A név ereje

"A hagyományos viselet és a házassággal kötelezővé lett névváltás odavesztét senki se siratja. Ám a… Tovább olvasom