Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Dicsőség volt

JEGYZET - "Kár minden elfecsérelt percért."
Kár minden elfecsérelt percért, az el nem mondott mondatokért és az el nem ölelt ölelésekért – akármilyen közhelyesen hangzik, igaz. Ezt a legjobb barátomtól tanultam, akit tavaly hirtelen veszítettem el, még búcsúra sem maradt idő. Megértette velem, hogy ez a lényeg, semmi más. Azóta igyekszem eszembe vésni, és kihasználni az időt, amíg még lehet. Most például arra, hogy elmondjam, miért is szeretek újságíró lenni. Mert annak ellenére, hogy a nap lovagjai vagyunk, tizenkét év alatt rengeteg régi és újabb élményt őrzök. Kezdve talán azzal, mennyi helyre jutottam el, ahová különben be sem tehettem volna a lábam.

A második ügyeleti estémen egy kettős gyilkosság helyszínére, tériszonyom ellenére a Reök-palota üvegtetejére vagy az áramszolgáltató titkos vezérlőközpontjába. Érdekes persze az is, hogy interjúzhattam angolul az amerikai ügyvivővel, az Európai Parlament elnökével németül és Habsburg Györggyel magyarul. Beszélgethettem Krencsey Marianne-nal, Törőcsik Marival, Kopasz Mártával és Trogmayer Ottóval. Ezeket az emlékeimet szoktam kiragadni a tengernyiből, ha megkérdik, mégis miért gondolom maradandónak a munkámat. És azt is, hogy négy éve nosztalgiázunk már a Helyi érték rovatom segítségével nekünk fontos emberi, természeti és épített értékekről.

Egészen más kategóriába sorolom azokat a ritka pillanatokat, amelyekkel nem lelket melengetünk vagy szívbe markolunk, hanem a józan észre igyekszünk hatni. Mert ha nem is sikerül mindenre megoldást találni, azt is alapvetően lényegesnek érzem, hogy feltegyük a kérdéseinket, és legalább gondolkodtassunk. Meg az olyan helyzeteket is számon tartom, mint amikor a jobb- és a baloldal nagyemberét sikerült kérdésekkel zavarba hoznom.

Legfőképpen pedig az marad meg élénken, ha örömkönnyeket csalunk egy olvasónk szemébe, mert az újság nélkül nem vagy csak évek múlva születne megoldás a gondjára. Szóval most kihasználom a lehetőséget: kedves Olvasók, dicsőség önöket szolgálni. Drága Kollégák, öröm veletek lenni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Szörnyeteg

,,Amit mi kaptunk, csak egy kis Irmuska volt, egy icipici Irmuska..." Tovább olvasom