Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Direktorbúcsú

"Azt még az ellenségei is elismerik: jó színész – és fura színházi mukiként máig népszerű maradt a Tisza partján."
Olyan, mintha tegnap lett volna, pedig már öt év telt el azóta, hogy a több százmilliós köztartozást felhalmozott, csődhelyzetbe került Szegedi Nemzeti Színház élére főigazgatóvá választották a most leköszönő Székhelyi Józsefet. Nem volt könnyű dolga: korábbi játszótársainak lett a főnöke, és végre kellett hajtania az önkormányzat által diktált színházi konvergenciaprogramot. Kötelező költség- és létszámcsökkentés, szigorúbb gazdálkodás – ez bizony nem alapozza meg egy új vezető népszerűségét.

Székhelyi József öreg színházi rókaként persze nem azzal indított, mint általában a direktorok szoktak: nem az ország legjobb teátrumát ígérte, csak népszínházat – és a Made in Szeged jelszót tűzte a zászlajára. Tősgyökeres pesti „gyüttmöntből" néhány év alatt szegedi lett, minden lehetőséget kihasználva, mániákusan győzködte a közönséget: érdemes jegyet, bérletet váltani. Érthető elfogultsággal, mint a jó borásznak, aki a saját borát dicséri, neki is a saját színháza volt a legszebb és legkedvesebb.

Nem ment persze minden simán, hiszen miközben azzal indult, hogy a színházat távol akarja tartani a politikától, és a közönséghez kívánja közelebb vinni, az SZDSZ küldöttgyűlésén nevezetes beszólásával – „Tokaj hímvesszejének" nevezte Orbán Viktort, „aki szétcsepegteti nektárját az országban" – szelet vetett, és országos vihart kavart. Kapott hideget, meleget, névtelen fenyegető leveleket, telefonokat, s végül nemzeti jelkép megsértése miatt feljelentést – ám az ellene indított eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Színigazgatói működésének gyorsmérlegét nem lenne egyszerű elkészíteni, néhány sorban itt és most nem is vállalkoznék rá. Ami tény: a pályázatában szereplő ígéreteket jórészt teljesítette. Sokszínű színházat csinált, lehetőséget kaptak végre a helyi szerzők is, bemutatták Darvasi László Bolond Helgáját, Huszár Lajos operáját, A csendet. Színitanodás szegedi fiatalokat segített a pályára, az előző direktor által elűzött balettegyüttessel is rendezte a viszonyt. Sokan áldották a Dóm téri ajándékkoncert ötletéért is. Azt még az ellenségei is elismerik: jó színész – és fura színházi mukiként máig népszerű maradt a Tisza partján.

Persze sokan utálják is – „olyan bonyolult hülyeségeket szokott mondani" –, és alig várják, hogy leköszönjön. A műfaj szerelmesei az operatagozat töpörítésével is megvádolták, mire válaszul tomboló sikerű Otello-előadásokat szervezett José Curával. Nem tartozik a színikritikusok kedvencei közé sem. Kemény bírálatokat kapott teátruma művészi színvonalért, amivel persze – mert fővárosi ítészeket alig, telt házas előadást viszont annál többet látott – nem sokat foglalkozott.

„Őrült beszéd: de van benne rendszer" – idézhetnénk Poloniusát nyakatekert mondataival kapcsolatban, de mi, médiamunkások inkább hálásak lehetünk neki eredetei nyilatkozataiért. Direktorként gazdája a színházának: akit mindig el lehet érni, aki mindig visszahív, aki mindig kész és képes nyilatkozni, és aki – higgyék el, ez sem kis dolog! – mindig méltósággal viseli a kritikát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közös platform

"Miközben mi örülünk az olcsó eurónak, bosszankodhatunk a magas infláción. Viszont tőlünk senki nem… Tovább olvasom