Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Donorok vagyunk

"Nem ismerem Larát, de a hírekből tudom, két és fél hónapos kora óta az életért harcol. A november vége óta műszívvel élő, most 16 hónapos kislány megfelelő donorra vár."
Nem ismerem Larát, de a hírekből tudom, két és fél hónapos kora óta az életért harcol. A november vége óta műszívvel élő, most 16 hónapos kislány megfelelő donorra vár. Nem ismerem Lara szüleit, de bizonyos, a családot erősíti minden külső támogatás.

Amilyen természetességgel kimondjuk segítő kezet nyújtva: „Nem tesz semmit, hisz emberek vagyunk!", olyan magától értetődőnek kellene tekintenünk azt is, hogy mindannyian potenciális donorok vagyunk.

A szerv- és szövetátültetést szabályozó törvény 1997-ből való. De eddig – sokakhoz hasonlatosan – úgy képzeltem: az elhatározás emelkedettségéhez méltó módon, mondjuk cirkalmas betűkkel szőtt, patetikus nyilatkozatot kellene a személyi igazolványom lapjai közé csúsztatni arról, hogy „halálom esetén fölajánlom a szerveimet – az emberiségnek". Időközben a lapokból álló igazolványom érvényessége lejáróban, a fölajánlkozó nyilatkozat ötlete pedig elavult. Heteken belül kézbe vehetem az eddigi tizenkét oldalas személyit egyetlen kártyalappá egyszerűsítő dokumentumomat. Az viszont most, a Larával és a donorhiánnyal kapcsolatos híreket olvasva tudatosult bennem: az egészségügyi mindenhatóság a halott emberi testet szükség szerint újból hasznosítható alkatrészek halmazává minősítette. Így az élőknek csak akkor kell nyilatkozniuk, ha holtuk után nem akarják, hogy a szerveik tovább éljenek és éltessenek egy testet, egy némileg idegent.

Nincs miért sírni-ríni a részletek elhanyagolása vagy az egyszerűsítés miatt. Hiszen az emberek többsége azt mondja: odaadná a szerveit, ha ezzel segíthetne – a beteg rokonon. Talán azért ez az egyöntetűség, mert amúgy is tudjuk: tényleg donorok vagyunk. Például szülőként a legtitkosabb fegyvertárból, a génállományunkból adunk tovább minden jót és (akaratunkon kívül) némi (például betegségre hajlamosító) rosszat az utódainknak. Anyaként meg egész testünket föláldozzuk: a húsunkból, a csontunkból, a vérünkből, a lelkünkből építkeznek magzataink. De ha ez nem elég, a gyerekek még felnőttkorukban is vihetik, ami csak kell nekik: akár a szülők némely szervét is! Csak egészségesek legyenek, csak boldoguljanak! Ez így természetes, mert szülők vagyunk.

Olvasóink írták

  • 3. RepasMargit 2009. január 10. 17:16
    „Ez így van! Csak az a baj, hogy nem minden halottól tudják a szívet átültetni, és az sem mindegy, hogy egy 16 hónapos kislány milyen korú donor szívét kapja meg. Én nagyon szurkolok, hogy sikerüljön mielőbb donort találni, hisz nagyon sokan hiába kapják meg a nulla óra nulla perc sokat számít!”
  • 2. KukoricaJancsi 2009. január 09. 21:11
    „Lehet szépíteni, de sajnos aki szívre vár, az arra is vár, hogy valaki meghaljon:(”
  • 1. hazaipalya 2009. január 09. 20:45
    „nyugdijba!:P”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Láncreakció

"Ha a Pick és a Hungerit nem vág disznót, baromfit, nem lesz hús, még szlovák sem, mivel ott is… Tovább olvasom