Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Édesítő

JEGYZET - "A játékszenvedély örök – és a szabadság iránti vágy is."
Nem találtam volna ki, hogy a hétfő kora délelőtti rendkívüli kormányülés vezető témája a pénznyerő automaták megszüntetése lesz. Alig maradt már belőlük, a tavaly novemberi játékadó emelése, a havi 500 ezer forintos adóteher miatt számuk a 2011-es 22 ezerről 2000-re csökkent. Több mint háromezer település van az országban, szerintem ebből két és félezerben, a kisebbekben egyetlen ilyen gép sem működik.

Ez nem ér meg ekkora felhajtást, még akkor sem, ha a kétezer is számos családot képes tönkretenni. De most központilag óvják meg a derék és kevésbé derék polgárt a rossztól. Nem szép dolog, hogy a gépekbe dobálja a segély – újabban a közmunka – forintjait a lakos, miközben sokkal hasznosabbra költhetné. A játékterem kategóriájának eltörlésével, az üzemeltetés tilalmával „jelentősen csökken a szerencsejáték káros hatásait elszenvedő polgárok köre" – olvashatjuk. Ez igaz, de ezen az úton eljuthatunk odáig, hogy betiltják a kávéba a cukrot, mert az édesítő kevésbé káros. És még a kávé is sorra kerülhet.

Nem akarom elbagatellizálni az ügyet, tragédiák sora köthető a félkarú rablókhoz, de a játékszenvedély örök – és a szabadság iránti vágy is. Láttam 3 szobás lakást és új autót elveszni határidős tőzsdeügyleten úgy, hogy a felfelé ívelő szakaszban minden délután megtudtuk a strandon, hogy aznap éppen egy-, két- vagy háromhavi keresetünket csípte meg a „befektető".

Azután ott a tippmix, a panelház hetedik emeletéről sportfogadni járó munkanélküli, megzuhant diplomás legalább akkora kárt okoz családjának, mint a félkarú rablózó – és nem feltétlenül szomjas – lumpen. Kérdés, hogy az alkoholos befolyásoltságban mekkora szerepe van az otthoni, szabad főzésű pálinkának – ami, mint tudjuk, nem káros –, de ez már messzire vezetne. És persze az alkohol a kártyázáshoz, a pókerhez, valamint a sportfogadáshoz is adhat elegendő bátorságot – vagy bejön a harmadik király, illetve az iksz a norvég másodosztályú jégkorongbajnokságon, vagy nem.

Máskülönben szerkesztőségünkben is sokan üdvözlik a javaslatot, miszerint be kell szántani az összes, kaszinón kívüli nyerőgépet, összejön itt is a kétharmados többség.

És egyelőre mindenki teljesen nyugodtan kortyolja a kávét, még többnyire cukorral.

Olvasóink írták

  • 3. theseus 2012. október 03. 08:13
    „"Ez nem ér meg ekkora felhajtást, még akkor sem, ha a kétezer is számos családot képes tönkretenni."

    Akkor minek a cikk? Egyébként egy családért is kár.

    "Ez igaz, de ezen az úton eljuthatunk odáig, hogy betiltják a kávéba a cukrot, mert az édesítő kevésbé káros."

    Ez remélem, csak vicc. Annak is elég olcsó. És nincs minden olvasónak humorérzéke.
    Vagy szónoki fogás? Annak meg nagyon demagóg.”
  • 2. achilleus 2012. október 03. 08:02
    „1. mazsolaszolo 2012.10.02. 17:46

    Így igaz, az írás szerzője éppen a legnépszerűbbé váló szenvedélybetegség korlátozásának(visszafogásának) lehetőségéről feledkezett meg, az internetfüggőségről, annak kezdeti állapota a kommentálási kényszer, akár van mondanivaló, akár nincs. E szenvedély kapcsán még inkább nyilvánvaló lenne, hogy egyes mániák csak nagyon nehezen korlátozhatók, adott esetben mondjuk a drasztikus - csaknem megvalósíthatatlan - megoldás a kommentálás törvények általi letiltása lenne, a másik szélsőség, a mindenki azt ír, amit akar. A délmagyar ebből a szempontból éppúgy konzervatívan mértéktartó, mint az a játékautomaták szerkesztőségi szavazása során kiderült, történetesen, a kommentek előzetes szűrésével, ezzel némi késleltetésével, a lájkolás nem rendszerbe állításával korlátok közé tudják szorítani az ezen szenvedéllyel megáldottak elszántságát. És ez szerintem így a jó.”
  • 1. mazsolaszolo 2012. október 02. 17:46
    „Az a baj, hogy már megint kiöntik a gyereket a fürdővízzel. Oké, hogy betiltják a gépeket - én is támogatom -, de ha egy embernél valódi játékszenvedély működik, az újabb "tárgyat" fog találni magának.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A leggyorsabb Indian

"Az idő előrehaladtával is örök 26 évesnek érezhetjük magunkat." Tovább olvasom