Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Egyforintos köszönet

"A dolgok normális menete hozza magával, az is előfordul, nálam is, kilenc forintot kellene visszaadniuk a tízből, ezért inkább azt mondják, vesszen inkább az az egy. Én meg levonom belőle azt a következtetést, kevesebb ennek már a becsülete, mint hajdanán a lukas kétfilléresnek volt."
Kergetjük egymást az egyforintossal. Kínálom fűnek-fának, de kevesen buknak rá. Az meg engem kerget, és alig tudok elfutni előle.

Van akkora kis bugyellárisom, szóra se érdemes. Mindig van benne egy aprócska csavarhúzó, sok kedves pénztáros megirigyelte már. Ma kétszáz forintért se adnának hasonlót. Amikor eléjük szoktam tárni összes pénzemet, hogy szolgálják ki magukat, mindig el kell mondanom, annak idején két forintért vettem. Amikor a Cserepes sor még a Marx téren működött. A Marx visszaváltozott Marsra, a másutt bazárnak nevezett nemzetközi piac pedig először a Szent István térre zsuppoltatott át, és csak utána löködték ki a temető mellé, az egykori futballpálya helyére. A nagyon bonyolult gazdasági piactörténetre állandó emlékeztetve elfér tehát a bukszácskámban.

Látta még a filléres világot is, és bízom benne, az euró is megtalálja. Az is jellemző rá, hogy degeszre tömve szokott lenni néhány elhullajtott csavaranyával, és nagyobbacska aprópénzzel. Azért is szoktam fölkínálni a pénztárosoknak, hogy kotorásszanak benne, mert két kéz biztosan kellene hozzá, de én egyikkel a szatyromat szoktam fogni. A teljes bizalom jelének veszik, főleg reggelenként fogadják örömmel. És ki is szokták takarítani belőle az összeset.

A dolgok normális menete hozza magával, az is előfordul, nálam is, kilenc forintot kellene visszaadniuk a tízből, ezért inkább azt mondják, vesszen inkább az az egy. Én meg levonom belőle azt a következtetést, kevesebb ennek már a becsülete, mint hajdanán a lukas kétfilléresnek volt.

Van azonban egy rigolyám, kívülről fújja már az óvodás gyerek is: se húsz fillérrel, se fél szóval nem maradnék adósa senkinek. Most a pénzről van csak szó, akkor is, ha húszfilléres sincsen már. Forintos foltot éget a zsebemre – meg a lelkemre – az adósság, amíg legközelebb be nem fordulok ugyanabba a boltba. Ha ezt is elfelejteném, álmomban is rám kiabálhatnák. Már belépésemkor előkaparom az egyforintost, és addig melengetem ujjaim között, amíg a pénztárhoz nem érek. Nagyokat szokott nézni ilyenkor az asszonyka. Időközben akár milliók is átfutottak az ujjai között, dehogy emlékszik rá. Meg rám!

Az egyik gyorsétterem kasszájánál is sáros maradtam legalább három héttel ezelőtt. Akkora szégyen ez, akármikor meleg kanalat vettem a számba, mindig eszembe jutott. Tegnap is oda menetem. Induláskor rávetettem csalfa szemeimet bukszácskámra, és nem volt benne egyetlen aranyszínű kisaranyos se. Kértem a feleségemtől, és miután ételhordónkat megtöltötték minden földi jóval, és a hosszú sornak is végére értem, átnyújtottam féltve őrzött adósságomat. Illendően meg is köszöntem türelmes várakozását.

Megakadt rajtam robotra kalibrált két szeme, és akkorát nézett, mintha csodabogár állna előtte. Leperkáltam az aznapi koszt árát, és amikor már az ételhordó bödögéit rakosgattam egymásra, még akkor is hangos szóval köszöngette utánam. Én is gondolkodom rajta. Az a forint a három hét után semmivel többet nem ér, inkább romlott. Akkor olyan könnyedén marasztalta nálam, mintha csak kóbor legyet ajándékozna, most meg nem győz hálálkodni?
Lassan-lassan búcsúznunk kell a forinttól is. Az utókornak szánom legkisebb tapasztalatomat: nyugvófélben is fényesedik a napja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hóhérhurok, rablánccal

"Az alanti járókelőnek, ha elámulni való ideje van rá, elkezd viszketni tőle a nyaka. Azt nem… Tovább olvasom