Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Élet a bűzben

"Szeged az első helyre tudta magát verekedni egy olyan versenyszámban, amire az itt élők közül senki sem lehet büszke."
Szeged az első helyre tudta magát verekedni egy olyan versenyszámban, amire az itt élők közül senki sem lehet büszke. A Tisza-part gyöngysze-
mében mérik ugyanis az országban a legnagyobb forgalmat – Budapest után –, itt halad át a legtöbb autó és kamion, itt ontják ki magukból a járművek a legtöbb kipufogógázt, és ha logikusan következtetünk a felsoroltakból, akkor az itt élők szívják be a legtöbb káros anyagot is.

Mi itt, Szegeden boldog tudatlanságban éltünk eddig, nem is sejtettük, hogy rekorderek vagyunk. A boldog tudatlanság persze újságírói túlzás: a forgalomról tudtuk, hogy nagy, ezeken a hasábokon is már ezerszer leírtuk, Románia és Bulgária uniós csatlakozása óta megháromszorozódott az átmenő teherjárművek száma. De hogy ebben minden vidéki várost magunk mögött tudhatunk, azt azért nem gondoltuk.

Ennek pedig az az oka, hogy mindent meg lehet szokni, még a legrosszabbat is. A mindennapjaink része, hogy sugaras-sugárutas, átlátható, átjárható városszerkezetünk ellenére az egérutakat keressük és azokat a forgalmi réseket, ahol kicsit lanyhul a dübörgés.
Vannak helyek, ahová háromszor is meggondoljuk, hogy elmegyünk-e: például Szőregre, Újszentivánra vagy Kübekházára, mert tudjuk, visszafelé ott állhatunk a kereszteződésben, tűrjük a mögöttünk állók dudálását, vagy becsukjuk a szemünket, és halált megvető bátorsággal kikanyarodunk a 43-as útra. A Kossuth Lajos sugárúton úgy haladunk, hogy a szemünk majd kigúvad, nehogy bent ragadjunk egy sávban két kamion között, amikor a másikban is csak a nagy dögök állnak, mert különben onnan még Makónál se jövünk ki.

A helyzetet szinte már megszoktuk, mi így élünk, forgalomban, bűzben. Hozzáügyesedtünk a forgalomhoz, amit bizonyít: napokig közlekedhetünk úgy, hogy nem látunk összetört kocsit. Mindenki legnagyobb szerencséjére.

Olvasóink írták

  • 2. Nagy dolog 2008. július 23. 20:37
    „A cím alapján azt hittem, arról a csatornaszagról írnak majd, ami a Dóm tértől kezdve a város legkülönbözőbb pontjain érezhető volt az elmúlt napokban. De nem. Egy nagy város mindenütt tapasztalható, gépjármű-közlekedésből adódó problémájáról írnak. Nagy dolog....”
  • 1. szegedi lakos 2008. július 23. 05:02
    „Ezen csak egy várost elkerülő körgyűrű segíthetne!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Morál is

"A gyalogos ugyanis az a fajta lény, akivel szinte mindig baj van. Zebra környékén meg különösen.… Tovább olvasom