Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Életre kelt forgatókönyv

„Tanulságként csak annyit, hogy soha ne hagyjuk el a baleset helyszínét, bármilyen segítőkésznek is mutatkozik a vétkes sofőr."
„Tanulságként csak annyit, hogy soha ne hagyjuk el a baleset helyszínét, bármilyen segítőkésznek is mutatkozik a vétkes sofőr."

Az idézet egy levél utolsó sora. A levelet szombat éjjel írta egy asszony a lányával együtt. Érthető, hogy fontosnak tartották érzéseiket, érzelmeiket – na és befejezésként a tanulságot – 14 sorban megfogalmazni arról, ami 83 éves családtagjukkal 16 órával korábban történt. Ugyanis a legmerészebb forgatókönyvíró sem tudna elképesztőbb, brutálisabb, döbbenetesebb történetet papírra vetni, mint amit az idős anya-nagymama alig 30 perc alatt átélt: elgázolták, ismeretlen helyre vitték, egy hatalmas pocsolyába dobták, és magára hagyták.

De ezzel a felfoghatatlan történetnek még nem volt vége. A folytatásában jött egy nő, aki szenvtelenül elhaladt a sáros, hideg léből nehezen feltápászkodó asszony mellett, és... És nem tett semmit.

Ugye ez is csak filmekben vagy regényekben volt eddig elképzelhető?

Hogy a nő miért nem segített egy idős, magatehetetlen emberen, azt valószínűleg soha nem tudjuk meg. Margit néni arra gondol, talán azért, mert azt hitte róla, hogy részeg vagy hajléktalan, vagy mindkettő.

A kis híján végzetes baleset persze többszörösen is happy enddel zárult, ugyanis egy másik arra járó már segített, és a villámgyorsan helyszínre érkező rendőrök és mentők is még az elvárhatónál is többet tettek az asszony (életének) megmentése érdekében.

Ha az elejére visszatekerjük a filmet, egyéb, a kezdetben még figyelmen kívül hagyott részletek is sok mindent elárulnak: például azt, hogy a baleset egyik szemtanúja valamit megérezhetett, nem véletlenül kiáltotta oda a gázolónak, hogy tényleg a kórházba vigye a nénit, mert úgyis felismerik. Még ennél is érdekesebb, amit egy másik, egy férfi szemtanú tett: felhívta a rendőrséget, és elmondta, hogy egy autó gázolt, a kocsi vezetője pedig elvitte a helyszínről az általa elütött sérültet. Az autó típusát és rendszámát is bemondta.

A gázoló rendőrkézre került, mindent beismert, csak azt nem árulta el, hogy miért tette azt, amit.

Az esetnek van más, több tanulsága is, nem csupán a bevezetőben olvasható idézet. Például az is, hogy vannak olyan emberek, akik nem fordítják el a fejüket.

Reméljük, ők vannak többségben.

Olvasóink írták

  • 2. gondolkodo 2008. december 23. 22:44
    „Nincsenek és nem is lehetnek "okok".
    A törvényt akkor is be kell tartani, amikor senki nem látja, ráadásul tanuk elött törvényt szegni elmekórtani eset!”
  • 1. KukoricaJancsi 2008. december 23. 21:11
    „Pedig az a lényeg, amit nem árult el: hogy miért tette azt amit tett.
    Ha ezt nem kutatja senki, akkor csak vádaskodás lesz az egészből, és értetlenkedés.
    Csak úgy lehet elejét venni a hasonló eseteknek, ha valakik (szakemberek) fogják magukat, és kikutatják az okokat.
    Nem vitás! Könnyebb hátradőlni, és szörnyülködni, miközben bizonygatja magának az olvasó, hogy hasonlót soha nem tenne.
    Akkor sem, ha ugyanazok az okok fennállnának, mint ebben az esetben???”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aranyválság

"Vagy a spájzajtót ácsolták jó vastag fából, vagy a válság nem tudja, hogyan tudna kibújni a… Tovább olvasom