Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Előítéletek

"Szomorú vagyok, mert tudván tudom: majdnem mindegy, mit írok alább. A két ellentétes táborba tartozók számára érdektelen, hogy a vásárhelyi Lázár–Havránek-vita tényeit magamban összerakva milyen következtetésekre jutok e hasábokon, mert ők már döntöttek, hova állnak."
Szomorú vagyok, mert tudván tudom: majdnem mindegy, mit írok alább. A két ellentétes táborba tartozók számára érdektelen, hogy a vásárhelyi Lázár–Havránek-vita tényeit magamban összerakva milyen következtetésekre jutok e hasábokon, mert ők már döntöttek, hova állnak. Már azt megelőzően döntöttek, hogy a fejleményekről tudomást szereztek volna. Mert a tények egyik oldalt sem zavarják a véleményalkotásban. És ez szomorú.

Kétségbeejtő az is, hogy felnőtt politikusaink ott tartanak ma, ahol a rendszerváltás hajnalán. Mint a szurkapiszkát a homokozóban tanuló gyerekek: egymás fejéhez vágják, kinek milyen az apukája – bá buci bá. A különbség csak annyi, hogy az elmúlt több mint tíz évben agresszív kiskamasszá növekedtek, így már nyílt politikai sebeket is ejtenek egymáson. És ez szomorú.

Törvényszerű persze, hogy előítéletes világunkban sokak iránytűje a szólássá csontosodott tapasztalat: az alma nem esik messze a fájától. Pedig az ÁVH-s szülők szadeszos gyerekeiről vagy éppen a III/III-as múltú ősök fideszes utódairól is nyilatkozták már pró és kontra: különbséget kell tenni apák és fiúk cselekedetei között, és mindenkit csupán saját tettei alapján szabad megítélni. Még akkor is, ha az a gyerek már nagyra nőtt politikusként keresi a kenyerét. E bölcsességet semmibe veszik – balról és jobbról is. Mert a közös politikai akaratból feltárni nem engedett múlt sok kicsi, zárva maradt szekrényében kisebb-nagyobb csontvázak bújnak meg. E titoknak hagyott kövületek viszont éles fegyverré lehetnek – még ma is, ha az egyik vagy épp a másik oldal úgy akarja. És ez szomorú.

Mint Vásárhelyen. Ahol a közgyűlés tagjai, vagyis a helyi politika nagyjai négy és fél órán át vitáztak, de nem arról, ami a dolguk – mondjuk iskoláról, járdáról és kultúráról. Hanem arról, hogy a nyilasok örököse-e a mai munkáspárti. Ilyen munícióval elszámoltathatja-e akár képletesen is a mindenkori jobboldali polgármestert, s egyáltalán: van-e helye a vásárhelyi politikai színpadon. És ez szomorú.

„A mi korunkban a leghasznosabb a tagadás, tehát mi tagadunk." Az összefüggés nem mai, Turgenyev Apák és fiúk című regényének főhősétől, a nihilista Bazarovtól idézhető. Azt is ő mondja, hogy „Az ember jó, a körülmények rosszak". Már annyira, hogy érettségi találkozón is vita kerekedhet arról, hogy egy több évtizeddel ezelőtt montírozott, mert fényképekből, iskolai beszámolókból és levélkékből összeállított osztálynapló kiállná-e a nyilvánosság próbáját. A csapat dönt: a szülők és tanárok évtizedekkel ezelőtti négy esztendejének, meg a mai felnőttek diákkorának lenyomata a szekrényben marad. Mert a középen állók naplója is a szereplők ellen fordítható. És ez nagyon szomorú.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarul

"Megnyomsz valami piros vagy ezüstös gombocskát egy japán masinán, és visszapörgeted a felvételt.… Tovább olvasom