Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 7°C Még több cikk.

Elöl ül a masiniszta

"Két órán át állnak a vonatok. Közben burrognak és benzingőzt okádnak az utakon tömegelő és zsúfolt buszok és autók. Bizonyítást nyer: mennyire hiányozhatnak a közlekedésből a környezetet alig szennyező, tőlünk nyugatabbra agyonfejlesztett vasparipák."
Ilyen sztrájk még nem volt, mint amilyet mára ígértek a magyar masiniszták!

Az elmúlt évtizedben hatszor is beszüntették már hosszabb-rövidebb időre a munkát a vasutasok, de mindig saját béremelésük volt a tét. Céljaikat többé-kevésbé el is érték. Ezért azt sem találták nagy árnak, hogy kenyéradójuknak, az állam (vagyis mindannyiunk) pénzéből gazdálkodó MÁV-nak 12 milliárd forintnál is nagyobb kárt okoztak – pusztán a sztrájkkal. Ezzel együtt bizonyították országnak-világnak: minden dolgozó közt a legeredményesebb érdekérvényesítő a vasparipa uralója. Azon egyszerű okból, mert „elöl ül a masiniszta..." Az ebből a posztból fakadó erőt ma szétterítik. Kiindulópontjuk ugyan most is önmaguk: féltik az állásukat – a masiniszták és persze szakszervezetiseik is. De a mozdonyvezetők mai figyelmeztető sztrájkjának tétje: a kormány által halálra ítélt 21 mellék- és szárnyvonal életben tartása is. Ez pedig nem csupán a mozdonyvezetők, hanem az érintett térségben élők, sőt: áttételesen a vasút sorvasztását elutasítók, vagyis a sínpáros közlekedés fejlesztését óhajtók érdeke is.

Populista hangulatkeltésnek nevezi a MOSZ-akciót az SZDSZ. A kisebbik koalíciós párt által kiadott közlemény szerint „a liberális minisztériumok azért vállalkoznak az oktatás, az egészségügy, a vasúti közlekedés átalakítására, hogy a veszteséges, adóforintokból finanszírozott rendszerek erőltetett fenntartása helyett az állampolgárok értékarányos szolgáltatást kapjanak". Ez valóban nem populista, de a populáció érdekeit sok ponton sértő döntésözönnel jár. Ugyanakkor dönteni az érintettek bevonásával szokás a demokráciákban. Az ilyen döntés-előkészítés kelléke például a valós tények közlése, az érintettek véleményének kikérése és figyelembe vétele, s vége: kompromisszum. Másképp: a felek számára elfogadható döntéshez semmiképpen se vezet az ötletszerű improvizálás, az újabb és újabb változtatgatás, a trükkös félrevezetés, a határidők tologatása, a hazudozás – például „utasbarátnak" nevezni a naponta vonatozó ellenére valót.

Két órán át állnak a vonatok. Közben burrognak és benzingőzt okádnak az utakon tömegelő és zsúfolt buszok és autók. Bizonyítást nyer: mennyire hiányozhatnak a közlekedésből a környezetet alig szennyező, tőlünk nyugatabbra agyonfejlesztett vasparipák.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A békétlenség marad

"A demokrácia beleharapott a saját farkába. Néhány százan vagy akár néhány ezren évek óta szabadon… Tovább olvasom