Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Elza nénénk

"A magyar történelmet el lehet mesélni a keresztnevek segítségével, hiszen mindig a családot alapító emberek világlátása, kreativitása nyilvánul meg a választásban."
„Beszéljetek magyarul! És Elza nénémet pedig ezentúl Böskének fogjuk nevezni!" – ezt írta haza édesanyjának ellentmondást nem tűrő hangon százegynéhány éve egy lelkes fiatalember. Akkor, amikor vele együtt mindenki zsinóros mentében járt, az országgyűlésben pedig arról folyt a vita, hogy milyen nyelven parancsoljanak az osztrák-magyar hadsereg katonáinak. Bartók Béla levele egyrészt arra bizonyíték, hogy a divat hatása alá kerülni elsősorban nem intelligencia kérdése. Másrészt azt is mutatja, hogy a kérdés – „mi a magyar?", „mitől magyar az ember?" – szinte kiszámítható időközönként jön divatba nálunk, nem csupán a közéletben.

A magyar történelmet el lehet mesélni a keresztnevek segítségével, hiszen mindig a családot alapító emberek világlátása, kreativitása nyilvánul meg a választásban. Belekerülhetne ebbe a történelemkönyvbe például, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelmet Bécsben túszként tartott fiai előtt következetesen Leopoldként emlegették. Feljegyzendő, hogy a Tündék igazi keresztapja Vörösmarty Mihály, a Rózsáké pedig Arany János; hogy a '48-49-es szabadságharc leverése utáni passzív ellenállás többek között úgy nyilvánult meg, hogy a fiúgyereket Sándornak, Lajosnak, Józsefnek keresztelték. Külön fejezetet kellene írni arról, hogy hasonló szándékkal választottak Romániában a magyar családok románra lefordíthatatlan keresztneveket a huszadik század második felében. És persze arra is érdemes lenne kitérni, hogy a mindenkori gyerekek hogyan viselték azt, amit a szülőktől kaptak. Mert azért biztosak lehetünk benne, hogy a mi Bélánk Elza nénjének is lehetett egy-két keresetlen szava a Böskézéshez.

Azóta sok minden változott Magyarországon, valóságosan és névleg is, de a jelek szerint még mindig megpróbálunk újat mondani egymásnak magunkról – többek között a gyerekünk nevével is. A kérdés most sokak fejében úgy tevődik föl a legkomolyabban, hogy hová tart az a Magyarország, ahol több Dzsenifert anyakönyveznek, mint Évát?

Szerintem legalább ugyanilyen fontos, hogy a nagyszülők, Józsefek, Lászlók, Katalinok – és a névnapjukat ma ünneplő Erzsébetek, akiket Isten éltessen! – tudnak-e annyit segíteni a Tamásoknak, Pétereknek, Krisztináknak, amennyit szeretnének; és hogy utóbbiaknak van-e elég idejük Mátéra, Csengére, Vanesszára. Csak bízni lehet abban, hogy amin László és Gábor, Viktor és Ferenc, Ibolya és Ildikó nap mint nap összehajt, azon Bence és Kevin már nem fog.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Könnyebb élet

"Napjaink reklámok uralta fogyasztói társadalmában a mi gyerekeink számára azonban már a feszes… Tovább olvasom