Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Emlékeimben a MEFESZ

"Nehéz lenne nekem a történelmi hitel kedvéért pontról pontra előszámlálnom az eseményeket, meg is írták ezt már sokan azóta, én inkább azt emelném ki újra meg újra, hogy sokan voltunk, akik egyet akartunk, és néhányan olyanok is, akik másként szerették volna."

Nehéz nekem erről a sajnálatosan rövid ideig élő ifjúsági szervezetről úgy írnom, hogy magamat kihagynám. Szó sincsen arról, hogy magamat szidoloznám, vagy dörgölődzni akarnék valakihez is, de benne voltam, és láttam, amit láttam, hallottam, amit hallottam. És mondtam is, amikor mondhattam.

Tegnap volt ötven éve, hogy az egyetem auditórium maximumában tömeggyűlés keretében jelentették be létrejöttét. Előzményeit megírták már, következményeit is, magam csak azt húzogatnám alá, hogy olyan szegedi gondolat indult el akkor, amelyikből sorsdöntő események ágaztak el, és némelyik világtörténelmi színvonalra is emelkedett. Egyetemisták voltunk, felelős korban már, de amikor még volt bennünk elég „rugalom" a változtatásokra.

A gyűlésen jogászok játszották a főszerepet, eltagadni nem lehet, de ránk, bölcsészekre is hárult a felelősségből is, meg a későbbi dicsőségből is, ahogy az akkori egyetem minden diákjára is. Az akkorinál szorosabb és egyetértőbb kapcsolatunk talán soha nem volt egymással.

Nehéz lenne nekem a történelmi hitel kedvéért pontról pontra előszámlálnom az eseményeket, meg is írták ezt már sokan azóta, én inkább azt emelném ki újra meg újra, hogy sokan voltunk, akik egyet akartunk, és néhányan olyanok is, akik másként szerették volna. Nincs szívem fölróni nekik se, így kerek a világ. A lényeg az volt, hogy az akkor éppen egyetlen DISZ annyira „rácsinált a kalapács nyelére", annyira nem képviselte az ifjúság érdekeit, annyira behódolt a talán legkeményebb korszakát élő pártállamnak, az egyetemisták és főiskolások szükségét látták – láttuk – egy új szervezet létrehozásának.

Voltak persze olyan fölszólalások is, amelyek kárhoztatták a munkásfiatalokat is, meg a parasztfiatalokat is, hangoztatván, hogy ők kalapáltak legjobban mellé a szeg fejének, én inkább azt hangoztattam fölszólalásomban, őseim előtt nehezen állnék meg, ha én is ezt vallanám.

Munkások is voltak köztük, parasztszármazásúak is, égne a bőr a képemen, ha itt ellenük beszélnék. Mit ád Isten, ezt is ellenemre fordították a fegyelmi tárgyaláson. Pár évvel ezelőtt olvashattam azt a jegyzőkönyvet, amelyet úgy „összekalafáltak", hogy magam se ismertem benne rá akkori önmagamra. Ennek is köszönhettem, hogy mégis szigorú megrovást kaptam, utolsó figyelmeztetéssel. Következményeit pedig máig érzem, besúgóim segítségével is.

Szentségtörést követek el most is, de ki kell mondanom akkor is, ha újra sokan megorrolnak érte.

Ha sejthettem volna, hogy ötven év múltán olyan áramlatok is ránk hivatkoznak, akiktől – hitem szerint – igen-igen messzire álltunk, talán ki se mentem volna az utcára. Ahogy annak idején partizánból volt a legtöbb, most ötvenhat hősei szaporodnak annyira, szintén indokolatlanul.
Ilyen a történelem? Azt hiszem, ilyen is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vadász, puskavégre kapva

"Tessék a körmömre ütni, megint magammal kezdem. Ha azt mondom, nem szeretem a puskát, nem az igazat… Tovább olvasom