Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Erzsébet nélkül az élet

JEGYZET - "Csaknem naponta írunk arról, melyik cégnél veszik el a dolgozóktól a bérkiegészítés legnépszerűbb formáját."
És adnak-e étkezési utalványt? – ezt kérdezte az egyik asszony a másiktól a patikában, amikor vártak a sorukra. Az elcsípett beszélgetésből kiderült, a kérdezőt éppen beprotezsálta a mellette álló barátnője valahová dolgozni, másfél éves állás utáni kajtatás után. Az ellátmány minimálbér, bruttó 98, nettó 64 ezer forint 20 éves munkatapasztalattal. Nettó 64-et keresett már egyszer, 1998-ban, akkor éppen 4 éve dolgozott a kereskedelemben, tudtam meg, ahogy tovább hallgatóztam mögöttük. De hát ennek is örülni kell. Kihúzná viszont a családot a bajból, ha adnának jegyet, Erzsébetet, hát ezért kérdezte meg, kap-e ilyet: úgy havi 10-20 ezer forintnyi utalvánnyal ketten ellennének a gyerekkel, akit egyedül nevel.

Az Erzsébetek megvonása komoly jövedelemkiesés egy-egy családban: csaknem naponta írunk arról, melyik cégnél veszik el a dolgozóktól a bérkiegészítés legnépszerűbb formáját. Most éppen a szegedi színház igazgatója közölte, nyáron nem lesz utalvány, mert a teátrumban a bevétel kevesebb, a kiadás meg több. Azt is elárulta, milyen bűvészmutatvány volt megadni a garantált bérminimumot azoknak, akiknek ez járt, vagyis az alkalmazottak egyharmadának: ők az emelés után immáron bruttó 114 ezer forintot vihetnek haza.

Mi itt a végeken nem is lepődünk meg különösebben a színházi kereseteken: az alacsony jövedelmek térségében úgy gondolkodunk, mindennel felér, ha van egy hely, ahonnan havonta, rendszeresen utalják a pénzt. Sokan pedig el se tudják képzelni, mekkora fizetések lehetnek „odafönt", amelyekből kijön a jelenlegi 146 ezer forintos nettó magyar átlagkereset. Erzsébet nélkül.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyári gyerek

"Nincs apa, nincs nagyszülő, pénz pedig pláne nincs a több tízezres táborokra." Tovább olvasom