Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 16°C | 25°C Még több cikk.

Év végi leckék

JEGYZET - ˝Mennyit tűrnek el önnek az emberek?˝
„Magyarországot nagyon jó érzés volt képviselni, mert itt az emberek elszántan, kitartóan dolgoznak, nagyszerű beállítottsággal". Ha ezt egy politikus mondja így év végén, az olvasó talán azonnal visszaszól a rádiónak, tévének. Ez azonban Karl Erik Böhn mondata. Megrendítő búcsúüzenet volt ez a magyar női kézilabda-válogatott norvég szövetségi kapitányától, aki 2011-ben vette át a csapatot, és tavaly decemberben a bronzéremig vezette az Európa-bajnokságon. A mostani vb-n már helyettesíteni kellett, nagybeteg. Otthonról, számítógépen beszélgetett a lányokkal, mostani Facebook-üzenetében pedig arról ír, hogy életének legboldogabb időszakát töltötte nálunk.

Bizonyítékokat keresni arra, hogy Karl Erik Böhn jobban ismer minket, mint mi magunkat, nagyon nehéz, mégsem egészen reménytelen. Az év vége – számomra – másik legfontosabb közéleti élménye M. Kiss Csaba riportja volt Cserdiről. A filmben a Baranya megyei, zömmel cigányok lakta falu életét átszervezte a polgármester, Bogdán László. Mindenki dolgozik, a többség a fóliaházakban, nincs bűnözés. A felvételen a cigány polgármester térdelve szedi a vetőmagnak való krumplit, és keményen leteremti a közmunkásokat, amiért félmunkát végeztek. „Mennyit tűrnek el önnek az emberek?" A kérdésre kézenfekvő és megdöbbentő volt a válasz: „Ha igazam van, mindent". A cserdiek karácsony előtt egy tonna termést – krumplit, vörös- és fokhagymát – vittek autóval a rászoruló budapestieknek. Egyforma ruhában voltak, az volt ráírva: „Attól szép a nemzet, hogy sokszínű."
Létező utópia, így is lehet élni. A következő évek egyik legfontosabb kérdése, menni fog-e. Hasonlíthatunk-e egyben-másban Norvégiához, vagy az a jóember fogja magát jobban otthon érezni, aki a fönti riport után azt a megjegyzést fűzte az interneten, hogy „azért a cigány akkor is cigány marad". Ő is, más is el tudná mondani szépen, milyen országban szeretne lakni. Arról, hogy a jelenlegivel hogyan lehet, hogyan érdemes együtt élni, egy nyugdíjas tanár magyarázta el a napokban. Fontos ügyben akart nyilatkozni, meghívott a házába. Jegyzetfüzettel a kezemben ültem a nagyszobában, és föltűnt egy régen látott cím a könyvespolcon. Fölnevetett, amikor rákérdeztem, hol szerezte. Elárulta: ebben a könyvben tartja a spórolt pénzét. Mondtam, hogy ezt azért ne nagyon reklámozza akárki előtt. Elkomolyodva válaszolt: mindig elolvassa az újságunkat az első betűtől az utolsóig. Nem kerülik el a figyelmét az idős emberek segítőkészségét kihasználó csalók történetei, és a hozzá írt rendőrségi felhívások sem. Mégis, engedtessék meg neki, hogy maga döntse el, kiben bízik meg, és kiben nem. Hadd ne kelljen már lemondania a lélek komfortjáról – ha már sok egyéb kényelmi szempont nem jöhet szóba. Ugye tudom, hogy azokban az országokban is járnak strandra, színházba, kocsmába az emberek, ahol mindennaposak a bombamerényletek? Hallgattam, mert ez egy lecke volt, a bátorságról.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tan könyvei

˝Mára megtanultuk, hogy a fekete
és a fehér is szín.˝ Tovább olvasom