Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Ezt kell védeni

JEGYZET - "Azt sem tanítják az iskolában, hogy ilyenkor mit illik mondani, hogy hol az a határ, ameddig a saját érdekét védő rendőr elmehet."
Egészen más beszélni az úszásról, vagy úszni – így magyarázta el Kulcsár Renátó rendőr-szakközépiskolai diák, mi a különbség a tananyag és az utcai szolgálat között. Akik vele együtt nyári gyakorlatukat töltik, rendőrökkel dolgoznak traffipax mellett, ellenőriznek autósokat, részt vesznek tizenkét órás gyalogos szolgálatban. Közben tapasztalják, hogy az emberek nagyon eltérően reagálnak az intézkedésre. Egyesek segítőkészek, mások „előítéletesek". Ez azonban nem veszi el a diákok kedvét; ezt a pályát ma nem jobb híján választják a fiatalok, a legtöbb valamilyen meghatározó, személyes élmény hatására döntött, és tudja, hogy – a hasonlatnál maradva – árral szemben kell úsznia. A fiatalok tisztában vannak azzal, hogy bár húsz éve lezajlott a rendszerváltozás, és a testületnél 33 év körül mozog az átlagéletkor, mások a törvények, mint a szocializmusban, a rendőrséget ennek ellenére sokan továbbra sem önmagával vagy az állammal, hanem az épp kormányon lévő politikai erővel azonosítják. Ez pedig azért is maradt így mostanáig, mert a politikusoknak tökéletesen megfelelt. A rendőr Magyarországon – például a politikussal szemben – olyan közszolga, akinek minden pillanatban készen kell állnia a népszerűtlen intézkedésre, és arra, hogy vállalja érte a felelősséget.

Ehhez képest nyilván csak néz a fiatal, amikor azt hallja, hogy a rendőrök nyugdíjáról tárgyaló szakszervezeti delegáció előtt épp erre az elkötelezettségre apellál a miniszterelnök. Azt mondja, hogy nekik, mármint a kormánynak és a rendőrségnek a rend védelmében egy oldalon kell, kellene állnia. Nyilván azt sem tanítják az iskolában, hogy ilyenkor mit illik mondani, hogy hol az a határ, ameddig a saját érdekét védő rendőr elmehet, és kinek van itt igaza. Meglehet, a kormánynak, amely olyan gondokat próbál megoldani, amiket elődei nem mertek vagy nem akartak, és meggyőződése, a rendőri nyugdíjkedvezmények megnyirbálásával is előbbre jut az ország. Vagy a tiltakozó kollégáknak, akik átjártak a vásárhelyi polgármesteri hivatal elé tüntetni, aztán szakszervezeti vezetőjüket – aki korábban egy ellenzéki párttal kötött megállapodást – őrizetbe vették egy időre, mert talán rosszul kezelte a pénzt.

Első pillantásra, tiszta szemmel nézve itt mintha nagy rendetlenség lenne. Holott meglehet, ennek így kell lennie; hogy tiszta viszonyok csak egy tankönyvben létezhetnek, hogy ez a való élet, itt ez a rend.
Ezt kell védeni.

Olvasóink írták

  • 9. unknown 2011. június 09. 09:01
    „Nem kell visszavonulnia András. :-)

    Szakmai alapon térek vissza a vitához. A rendőri állomány tevékenységéről. A szeptemberi TV székház ostrom esetében kiütközött az állomány gyakorlatlansága, mert ilyesmi korábban nem fordult elő Magyarországon. Nem mertek elhárító akcióba lépni. És ez a magyarázat arra is, hogy a parancsnokok sem tudták mit lehet és kell tenni. Ez volt az eset tanulsága. Ezért tehette meg a csőcselék mindazt, amit megtett. És október 23-a. A hatalom immár felkészült. Reggel óta vidékről nemcsak az ünneplők buszai indultak Budapestre, hanem a vidéki rendvédelmi állományok is. Visszamenőleg értékelve látható, hogy a cél az volt, hogy amennyiben a nap folyamán az egyes helyszineken végetérnek a bejelentett ünnepségek, akkor a főváros egyre kissebb területére kell szűkíteni az ünneplőket, így elérve azt, hogy egy tömegként kezelhetők legyenek. És ezt sokan rossz néven vették különösen a fővárosi fiatalabb és szabadszájúbb korosztály tagjai. Ráadásul gyönyörű idő, szinte tavaszi meleg, igazi utcai tartózkodásra alkalmas nap volt. A politikai, rendőri vezetés e napon többet tett, mint szükséges lett volna. Az állomány bevetése a nap e korai délutánján indokolatlan volt. Ezért felmentem és sajnálom a bevetett állományt. Ez volt az oka, hogy amit és ahogy tettek az indulat és a düh vezette őket.”
  • 8. bakosandras 2011. június 09. 08:29
    „Oké, már vissza is vonultam. :)”
  • 7. unknown 2011. június 08. 22:19
    „Toroczkaival szemben semmit nem tett a szocialista kormány, csak a 2010-es fordulat után vették elő újra az ügyet, joggal. 2006 október 23-án délután 16 órától kezdte meg a rendőrség ki és rátolni az ünneplőket a Corvin-közből - később állítva, hogy vége volt a hivatalosan oda bejelentett programnak. Hát persze, hogy sok ott a gyönyörű napsütéses időben ünneplőben felforrhatott a vér, hogy miért terelgetik ki onnan őket a rendőrök. Persze, hogy attrocitásokra került a sor mire a kiszorítósdi adok-kapok gördülő eseménysor éle elért minket az Astoriánál. Éppen vége felé járt a Fidesz ünnepi rendezvénye, amikor már jöttek a hírek, magasabb hangok hátulról, hogy ott már rendőri túlkapások történnek. A mi szegedi csoportunk gyorsan kislisszolt egy oldalutcán az Akadémia felé, így úsztuk meg a kibontakozó ütközetet, amelyről mobilon, majd rádión kaptuk folyamatosan a híreket. Az MSZP-SZDSZ kormány védelmében szabadították ránk a vidékről is felrendelt rendőri egységeket. A hatalom félt egy újabb 56-tól. Nagy tévedés azt mondani, hogy szabályosan jártak el a rendőrök, amikor már egyre több emberben fogyott el a türelem és visszaszólt, illetve ellenszegült. A pesti ember sem türelmes minden sértést lenyelő birka. Öszöd miatt senki nem készült előzetesen megtorlásra, annál jóval magasabb emlékező emelkedett tiszta szent hangulat uralta az egész várost. Csak néhány vérmesebb bekiabáló emlegette Gyurcsányt és az öszödi beszédet, hatástalanul. Amerre jártunk a Corvin-köztől a Városháza téren át (ahol a T34-es-t még lelakatolva láttam) az Astoriáig boldog emberek integettek nekünk a presszók, éttermek teraszairól. A hatalom készült, hogy előbb ő üthessen, nehogy fordítva kezdődjenek a dolgok. Hiszi a piszi, hogy Somogy megyéből az öreg harckocsivezető eleve felszerszámozva indult Pestre a tank elkötésére, mert szerszám, vasfűrész nélkül bizony bele nem juthatott volna.”
  • 6. bakosandras 2011. június 08. 21:38
    „Azért itt már komoly összeesküvés-elméletek forognak. Nem mondanék egyikre se semmit. Szerintem - bár utólag mindig okos a katona - nagy hiba volt magukra hagyni a tévészékház védelmére rendelt rendőröket. Az utána következő tüntetések idején megesett botrányos rendőri föllépések jelentős részben annak tudhatók be, hogy ezek a rendőrök a kollégáikon és a testületen esett sérelmet kompenzálták a keményebb föllépéssel. Ez nem tényállítás, hanem megérzés. Valószínűleg én is dühös lettem volna a tüntetőkre a helyükben. Nem jó, hogy így történt - a tüntetők másik részével szemben azonban alkalmasint szabályosan jártak el a rendőrök.
    Toroczkai László ellen pedig komoly kártérítési pert indítottak, az egyik tárgyalásról beszámoltunk pár hete, ez az ügy még nem zárult le.”
  • 5. klj_54 2011. június 08. 20:35
    „4. unknown 2011.06.08. 17:03
    Politikai érdek, betartani a cuciknak!
    Semmi más nem állhatott a gyáva rendőri vezetői magatartás mögött!
    Tehát nem a rendőr hanem a vezetője volt hitvány!”
  • 4. unknown 2011. június 08. 17:03
    „2. klj_54, ha a TV székház ostromára gondolsz, ott határozottabbnak kellett volna lennie a rendőrségnek, s voltak rá elegen. A székház bejáratánál is, meg a mellékutcában várakozva. Hagyták, hogy egy 50 fős randalírozó csőcselék törjön-zúzzon. Akik a Parlament előtti térről Toroczkai zászlaját követve rendőri kísérlettel vonultak a TV-hez. Toroczkainak semmi baja nem lett belőle, mert csak annyit mondott, hogy: Én megyek, kezemben a zászló. És ment. A TV-hez. A csőcselék követte. Nem büntették meg, mert nem azt mondta, hogy törjetek be a TV székházba. A rend őrei kiszoríthatták volna ezt a csűrhét ha határozottak lettek volna. Erre mondhatta a Fidesz is meg más is így gondolhatta, hogy néhány riasztó lövés a levegőbe és elkapni a főbb hangadókat leállította volna a szabadjára engedett akciót. Máig nem derült ki, hogy miért nem cselekedett határozottabban a magasabb rendőri vezetés?”
  • 3. unknown 2011. június 08. 16:50
    „2. klj_54 2011.06.08. 15:16

    Nem kellene reagálnom megjegyzésedre, de nagy csacsiságot állítasz. Budapesten voltam én is ünnepelni, lövettem, lövettük volna magamat, magunkat?”
  • 2. klj_54 2011. június 08. 15:16
    „1. unknown 2011.06.08. 11:09
    Orbán 2006-ban lövetett volna éles lőszerrel!
    Fideszes forrásból származó infó.”
  • 1. unknown 2011. június 08. 11:09
    „Első-második olvasat után azt gondolom most egy kissé szikrázó koccanásos ütközésbe kerülök a jegyzetíróval, ami eddig nem történt közöttünk. A tizenkét órás gyalogos etap szót se érdemelne, hiszen - gondolom 12/24-es munkarendben van a beosztás: 12 óra munka, 24 óra szabad (már úgy, ahogy a hivatás belső rendjéből ered) mint más munkahelyeken. Közben azért le lehet ülni itt-ott. A lényegesebb a politikai kötöttség emlegetése témakör. Rögzült a gondolkozás valóban, hogy a rendőrségnek az uralkodó eszmét gyakorló politikai hatalmat kell szolgálnia, helyén nevezve kiszolgálnia. És itt vitatkozok a jegyzetíróval: Orbán csak azokat különítette el a tárgyaló partnereitől, akikről a tévé is beszámolt azon kifejezett indulatos személyektől, akik valóban tűzcsapot nyitottak, más állam jelképét égették, füstbombákat dobáltak. Higgyék el az olvasók, hogy Orbán Viktor nem akarja a rendőrséggel szét gumibotozni, gumilövedékekkel szétlőni, békés arrajáró járókelőket megveretni a rendőrséggel mint tette azt az előző szinezetű politikai hatalom. Orbán nem fogja a vidéki rendőrséget felvezényelni Budapestre bármiféle rendezvény szétverésére. Más célja van a nemzet egységét újjáépíteni szándékozó jelenlegi hatalomnak, mint az előzőnek. De a rendvédelmi szervekben minden régi metódus élően gyökerezik azzal a gondolattal, hogy ugyanaz és ugyanúgy és ugyanolyan céllal igényelt, mint számára kötelező feladat. Nem. Nem is erre és így esküdtek. Korábban sem, de mást követeltek tőlük. Most viszont esküjük szerint szervezhetik újjá soraikat. Tegyék ezt lenn is, gondolkozzanak így a helyi parancsnokok és kiképzők is. Nyilvánvalóan hosszabb időt igényel a gondolkozás megváltoztatása fentről leig. De ennek így kell történnie.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A beteg érdeke

"Ha egy szentesi beteget helyben is el tudnának látni, akkor is utazzon Szegedre?" Tovább olvasom