Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Fékezett habzás

"Az eredetileg orvosnak tanult, az informatika területén vitathatatlan sikereket arató, meggazdagodott Kókának a gazdaságpolitikában sem sikerült maradéktalanul elfogadtatnia magát, nemhogy a közvélemény előtt."
Maga vezette helikopterével érkezett Szegedre frissen kinevezett gazdasági miniszterként Kóka János 2004 szeptemberében, aminek azért csodájára járt a sajtó. Lapunk is interjút készített vele, s legalább annyira érdekelt bennünket röpködése, mint az, mit gondol a gazdaságról. Viszonylag hamar ki is kezdték különös, nem éppen olcsó hobbija miatt, így látványosan fel is hagyott vele, még a helikoptert is eladta.

Az eredetileg orvosnak tanult, az informatika területén vitathatatlan sikereket arató, meggazdagodott Kókának a gazdaságpolitikában sem sikerült maradéktalanul elfogadtatnia magát, nemhogy a közvélemény előtt. Igazából csak pártjában, az SZDSZ-ben volt szavazattöbbsége, amelynek – belépésétől számítva rekordidő alatt – egy éven belül lett első embere. A legutóbbi választáson, véleményem szerint, inkább vitte, mint hozta a szavazatokat, s pártja azóta még rosszabbul áll a közvélemény-kutatási adatok szerint.

Pedig a megszorító csomag névadójának szerepét is megúszta, az a főnökének, Gyurcsánynak jutott. Ha igaza is volt sok kérdésben, nem tudta hatásosan kommunikálni. A forint erőssége, a naponta új történelmi csúcsokat döntő tőzsdeindex mellette szól, bár azt nehéz megmondani, mennyi köze van ezekhez a gazdasági tárcának. Ugyanakkor tény, az infláció magas, a reálbércsökkenés riasztó.
Vagyis a gazdaság nem dübörgött, mint hirdette.

Villámkarriert futott be a politikában, ám távozása korántsem lesz ilyen gyors: most bejelenti, hogy majd az év végén megy. Csakhogy ki veszi komolyan év végéig? Még gazdasági miniszter, meg már nem is az. Nem túl elegáns a távozását már bejelentett miniszternek közép- és hosszabb távú kötelezettségeket vállalni.

Persze tárcája nem fog leállni, nem is állhat le szűk fél évre, de azért „fékezett habzású" lesz, az valószínűsíthető.

Akkor viszont mindenkinek, s talán az érintettnek is jobb, ha lerövidül ez az átmeneti időszak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halottszemle, kisfiúval

"Visszatérően azt találgatom, vajon mit mondhatott néhány perccel korábban az a férfi a négy-öt év… Tovább olvasom