Délmagyar logó

2017. 11. 17. péntek - Hortenzia, Gergő 6°C | 9°C Még több cikk.

Félek a zebrán

"Mostanában a zebrán félek. Nem a négylábún, mert olyanhoz nem juthatnék hozzá, és azt se tudom, hogyan tűrne el lovaglóülésben, csak az utakon nyújtózkodó, fehércsíkos gyalogparadicsom tölt el rémülettel. Ami, ugye, paragrafusokkal is meg van töltve. Ott nekem, két lábon járó embertársaimmal együtt, elvileg előnyünk van."
Akkor fészkelte magát belém először az igazi félelem, amikor puskát adtak a kezembe, és töltényt is hozzá. Azelőtt, zsebre tett kézzel, fütyörészve körbegyalogoltam volna a földgolyót is, de amikor azt sulykolták belénk katonáéknál, hogy egy szem magunk őrségében célpontok is lehetünk, dermedezni kezdtem. Társaim mondogatták, ők is. Attól meg még jobban, hogy lőnünk is kellene. Volt, aki az éjszakában bócorgó sündisznótól is frászt kapott, sőt rá is kiabált: állj, ki vagy?! Már a závárzatot is megcsattogtatta, amikor rájött, csúfos dolog lett volna eldurrantani magát.

Mostanában a zebrán félek. Nem a négylábún, mert olyanhoz nem juthatnék hozzá, és azt se tudom, hogyan tűrne el lovaglóülésben, csak az utakon nyújtózkodó, fehércsíkos gyalogparadicsom tölt el rémülettel. Ami, ugye, paragrafusokkal is meg van töltve. Ott nekem, két lábon járó embertársaimmal együtt, elvileg előnyünk van.

Emlékszem rá, hiszen nem is olyan régen történt, írtam egyszer ugyanerről az autósok szemszögéből nézve is, bevallottan bértollnokként. Karcsi biztatott, mert nehezen viseli el, ha rendes városi tempóban hajtván járgányát, egyszer csak váratlanul lép elé valaki a zebrán. Ültem mellette már, az anyósülésen is, tudom, kilométerekkel arrébb is szemináriumozott még, nem is magában, de jól megmondta – nekem. Idegőrlő munka városban vezetni, látom is, tudom is.

Sokkal egyszerűbb lenne, ha vagy autós lenne mindenki, vagy gyalogos, de mit tehetünk, ha ilyen vegyes tüzelésűre van beállítva a világ? És ahogy pillanatnyi berendezkedésünk minden szőrszálát látom, sokáig ilyen lesz még. Ez a kettősség akkor szűnik majd meg, ha egyszerre fogy ki a világból ez is, az is. A neandervölgyi emberről tartják talán a tudósok, úgy pusztult ki, hogy a bunkóbb fajta fölfalta. Hogy a mi kettőzöttségünkben melyikünk lenne a bunkóbb, pedzeni se merem, de a kerekeken járóknak is nehezükre esne, ha az élet minden területét csak ők uralnák. A gyalogosok is megsínylenék a fordítottját.

Miért riadozom a zebrától? Azért, mert lépten-nyomon hallom, ott, a legvédettebb helyen is elérhet bennünket a végzet. Reszketeg öregeket és virgonc ifjakat egyaránt. A minap barátom ment át a hosszú zebrán. Széltében hosszú, nem hosszában széles, természetesen nem a barátom, hanem a fölföstött csíkozat. Jól jelzi, hogy ott sétáló emberek szoktak átkelni a túlsó partra. Évtizedek begyakorlott óvatosságával vágott neki. Alig múlt el nap eddigi élete során, amikor azon az átjárón át ne ment volna. Először balra nézett, nem jött semmi. Aztán jobbra, és látta, valahol, nagyon messze, kiállóban van egy kocsi a parkolóból. Bátran nekilódult. El is jutott a paragrafusokkal többszörösen megrakott hosszú zebra közepéig, de már akkor koppant is a könyöke.

A klinikai ágyon mondta, az lehetett a baj, hogy meghúzatták az illető kocsiját. Őt akarta vad rohanással utolérni. Nem tehet róla, hogy útba esett valaki. Valóban útba esett, mentő futott vele. Másnap küldözgettem a rossz hírt minden ismerősnek. Bálint Sándor formátumú embernek tartom, szerencsétlen esete is az övéhez fogható. Neki még Pestre kellett mennie, hogy a kóbor autó elránthassa, ő viszont tulajdon városában megkapta ugyanazt. Enyhébb kivitelben, mindnyájunk szerencséjére.
Autósok, vigyázzatok! Azóta még jobban félek a zebrán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iónok, dórok, droidok

"A rendszerváltozás után volt néhány év, amíg attól lehetett tartani, hogy a piaci kényszer miatt a… Tovább olvasom