Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Fény az alagútban?

"A tanárok többsége helyesli a főbb változásokat."
A pedagógusok többsége az új tanév indulásakor bizakodó: pozitív változásokat remél az új oktatáspolitikától. Arról beszélnek: látszik már a fény az alagút végén. Sokan úgy tartják, az eddigi közoktatási törvény gátolta őket abban, hogy önálló döntéseket hozzanak, rombolta a tekintélyüket, csökkentette a tanári pálya presztízsét. A diák és a szülő jogait helyezte előtérbe a pedagógus jogaival szemben. Sok a híve a leegyszerűsítésnek: vissza kell térni a régi bevált felfogáshoz, amely szerint a diák feladata a tanulás, a tanáré a tanítás, a nevelés pedig elsősorban a szülők, a család feladata.

Bár az új kormányzat nem tartotta fontosnak, hogy miniszter foglalkozzon a tanügy problémáival – beolvasztotta az oktatást az egészségügyet, a szociális és munkaügyet is magába foglaló Nemzeti Erőforrás Minisztériuma elnevezésű konglomerátumba –, a vásárhelyi nemzeti tanévnyitóból is látszik: a politika kiemelt területnek tekinti. Igyekszik nyilvánvalóan jelezni, hogy „új, értékelvű oktatás kezdődött".

A tanárok többsége helyesli a főbb változásokat: az évismétlés szülői vétójának eltörlését, az osztályozás visszaállításának lehetőségét az általános iskolákban a második év végétől. Azzal is egyetértenek, hogy a családi pótlék folyósítását a tankötelezettséghez kötik; ha a diák begyűjtött ötven igazolatlan órát, a szülő nem pénzben kapja tovább a családi pótlékot.

Két nézet ütközik: a balliberális oldal korábban úgy tekintett az oktatásra, mint egy modern szolgáltatásra, azaz a lehető legjobb minőséget, legsokszínűbb kínálatot várta tőle; az Orbán-kormány azt hangsúlyozza, hogy az oktatásügy közfeladat, állami kötelezettség. Hoffmann Rózsa felelős államtitkár szép gondolata – vissza kell térni azokhoz az értékekhez, amelyek naggyá tették a magyar iskolarendszert – édes muzsika a pedagógusok füleinek. Különösen, hogy azt is hozzátette: az új kormányzat növelni szeretné a tanárok anyagi és erkölcsi megbecsülését.

Előbbit már sokan, sokszor megígérték; utoljára 2002-ben, Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején kaptak a tanárok jelentős, 50 százalékos általános béremelést. Az államtitkár asszony most azt mondja: „az átlagfizetés emelkedése felett akár egy százalékkal magasabb bérnövekedés már gesztusértékkel bírhat".

Ezzel azonban az óhajtott célt – megélhetési gondok miatt egyetlen pedagógus se legyen kénytelen másodállást vállalni; a tanárok fizetése érje el az általános értelmiségi bérek szintjét – gyötrelmesen lassan lehet csak elérni.

Olvasóink írták

  • 5. Arnika 2010. szeptember 01. 06:43
    „Egy másik témánál olvastam.
    "miatta nem lehetett az alsó tagozatos tanulókat osztályozni, ....- fogalmazott Farkasné Pocsai Blanka.
    Ezzel mi a probléma, az nem pedagógus aki csak osztályzattal (1,2,3,4,5) tud teljesítményt értékelni. És Dr. Botka a hibás érte. Ez egy nagy baromság.”
  • 4. Arnika 2010. szeptember 01. 06:37
    „Fény az alagútban?
    Igen jön szemben a vonat.
    Az oktatásnak tudást kell szolgáltatnia.
    "vissza kell térni azokhoz az értékekhez, amelyek naggyá tették a magyar iskolarendszert"
    Melyek ezek és mikor tette naggyá?
    Az évismétlés? Na ne már.”
  • 3. unknown 2010. augusztus 31. 09:54
    „1. Csirén 2010.08.31. 08:44
    A Szerző honnan tudja, hogy a pedagógusok mivel értenek egyet?

    Ezt onnan lehet tudni, hogy a bejelentés nyilvánosságra kerülése óta mélyen hallgat a legliberálisabb média is. Ez szokatlan, a figyelő szemébe ötlő.”
  • 2. achilleus 2010. augusztus 31. 09:26
    „"a balliberális oldal korábban úgy tekintett az oktatásra, mint egy modern szolgáltatásra, azaz a lehető legjobb minőséget, legsokszínűbb kínálatot várta tőle."

    Hát nem! A liberálisok úgy tekintettek az oktatásra min t ellenségre, amelyik a lehülyített-konzumidióták RTL-klub, TV-2 álltali gyártását alkalmasint akadályozza. Továbbá úgy tekintettek az oktatásra, mint a egy olyan "cégre", amely megrendeléseivel (kakóbiztos számítógén, ilyen-olyan megbízások, tankönyvrendelések) lehetőséget teremt egyesek meggazdagodására (Kóka-Solunet, Kuncze-Tankönyv). A liberálisoknak a minőséget Gyurcsány fiának Montessori érettségi botránya jelentette, és a teljesen eredménytelen integrációs-maszlag. 2010-08-31 08:0. - A közoktatási integrációra elköltött negyvenmilliárd forint ellenére az elmúlt öt évben drasztikusan nőtt a cigány többségű iskolák száma, és nem javultak számottevően a roma gyerekek továbbtanulási mutatói - mutat rá egy, még Hiller István korábbi oktatási miniszter megbízásából készített kutatás. Kudarcba fulladt az erőszakos integráció terve, a lakosság és az önkormányzatok ugyanis ellenálltak a kényszerítő jogszabályoknak - számol be a Magyar Nemzet. Drasztikusan, 34 százalékkal nőtt a cigány többségű iskolák aránya az elmúlt öt évben a vizsgált intézmények között, vagyis az erőfeszítések ellenére nem csökkent, hanem nőtt a cigány gyerekek iskolai szegregációja hazánkban. A roma gyerekek továbbtanulási aránya sem javult számottevően - állapítja meg a még Hiller István felkérésére készített, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatásokért Közalapítvány által végzett kutatás. A kutatók az integrációs oktatáspolitika hatásvizsgálata című jelentésükben a 2010-es kutatás adatait összevetették a hat évvel ezelőtti, 2004-es integrációkutatás eredményeivel.”
  • 1. Csirén 2010. augusztus 31. 08:44
    „A Szerző honnan tudja, hogy a pedagógusok mivel értenek egyet?
    Szünet van, az iskolákban még alig lézeng valaki, elment talán kb. ezer pedagógushoz megkérdezni a véleményét?
    Esetleg kellett a mai napra is egy kis tömjén ( füst nélkül!)?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lesz valami

"Minden szakmában meg lehet indokolni, kit miért mennyivel több illet meg." Tovább olvasom