Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Fényévek

JEGYZET - "Az az állástalanokat mentő politika, amely szórja a pénzt a látszatmunkára, felháborítja az adófizetőket."
Innovációban nem állunk rosszul, a magyar szürkeállomány világhírű: kutatók, fejlesztők, mérnökök találmányai, szerkezetei, szoftverei, kísérletei hívják fel magukra napról napra a külföld figyelmét. A Procontrol találmányából például akár világszabadalom is lehet – írjuk cikkünkben –, de azért ne kiabáljuk el, hiszen a folyamat még az elején tart.

Az innováció az ország erőssége, húzóereje – szívesen használjuk ezt a kifejezést. Büszkék is vagyunk rá. A fejlesztő cégek szépen növekedésnek indulnak, sok fiatal, többdiplomás embernek adnak még több munkát, és termelnek maguknak profitot, az államnak, önkormányzatnak pedig adóbevételt. Olyan adóbevételt, amelyből szociális hálót is lehet szőni, hogy tompítsák a legszegényebbek zuhanását.

A szociális hálóval nincs is senkinek problémája: a maga módján valóban tompít, megmenti az önhibájukon kívül munkájukat, reményeiket vesztett embereket az éhhaláltól. Minden országban annak fejlettségétől, megtermelt GDP-jétől függően működik.

Az a kormányzati, állástalanokat mentő politika azonban, amely szórja a pénzt a látszatmunkát teremtő foglalkoztatásra, felháborítja az adófizetőket. Szülőfalumban, a Mecsek egyik legszebb településén például éppen két „fejlesztésbe" fogtak: miniatűr állattartó telepet hoznak létre a falu közepén, egy lebontott ház helyén, egy másik, a községnek ajándékozott porta mögött pedig veteményesek lesznek. Mindkettőben a közmunkások dolgoznak majd a 47 ezer forintjukért, az aranyárban megtermelt húst, zöldséget, gyümölcsöt pedig az iskola konyhája dolgozza fel. A polgármester állítólag széttárta a kezét, amikor megkérdezték tőle, mi a jó ebben, és azt mondta: ezt kell csinálni, ha egyszer erre ad pénzt az állam.

Az újításokon, nyereséget hozó találmányokon gondolkodó magyar agy és az állami rögeszme között fényévnyi a különbség.

Olvasóink írták

  • 2. v.imre 2012. április 16. 22:37
    „Eszembe jutott Szent-Györgyi Albert esete, hogy mi várt rá az Egyesült Államokban, amikor oda kikerült. Pár héttel ezelőtt olvashattunk is róla (talán itt, a DM-ben is). Amerikában Princetonban csak óraadó tanárként akarták alkalmazni, de hogy labort kaphatott volna bárhol? Azt nem. Azt mondták neki, hogy szerezzen rá pénzt, támogatót, különben nem megy a dolog. Végül eldugták egy tengerbiológiai kutató szerény intézetbe. Amerikában sem minden az állam feladata az innováció és a kibontakozás terén, az állam dolga főleg a nemzetvédelem, a hadsereg, a honvédelem, csak az ezzel összefüggő kutatás, fejlesztés finanszírozása. Meg a szociális háló. Mint tudjuk és sejthető, az amerikai állampolgárok mintegy 30%-nak nincs is társadalombiztosítása. Ott is van mélyszegénység. Egy amerikában dolgozott magyar újságíró könyvében olvastam talán, hogy a munkanélküli a 60-s években a napi segélyből vehetett egy üveg vermutot és egy kenyeret.”
  • 1. v.imre 2012. április 16. 22:16
    „Jó jegyzet, csak ez ne lenne benne: "...állami rögeszme..." Ott sem járt, hiszen említi: "...A polgármester állítólag széttárta a kezét..." Vajon Önnek lenne-e ötlete, amit munkahely létesítés ügyében ajánlani tudna szép faluja polgármesterének? Van egy jó hírem, úgy néz ki, hogy a közelben a pécsi uránbányászat új életre kel külföldi, hazai vállalkozások kezdeményezésére, amelyhez a kormány zöld utat adott. Azt kell megérteni végre-valahára, hogy új rendszerünkben nem az állam zsebében van a pénz, nem az állam jószándékú hangulatán múlik az új munkahelyek előkészítése és megteremtése. Az állam csak annyit tehet, hogy az emberekben fenntartsa a munkavállalás kötelezettség motívumot azzal szemben, hogy csak várni kell a pénzespostást a rendszeres havi segéllyel.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Virágzunk

"(...)a munka helyett a fogyasztást és a forgalmat terhelné a Nemzeti Együttműködés Adórendszere." Tovább olvasom