Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Fölkonszolidált áldozatok

"Nem loptam én életemben, még lovat se. Rajtakaphatnának, hogy csenem a témát, ezért inkább bevallom mindjárt az elején, Herke István könyvéből veszem kölcsön, azzal a szándékkal, hogy sértetlenül vissza is adom."
Nem loptam én életemben, még lovat se. Rajtakaphatnának, hogy csenem a témát, ezért inkább bevallom mindjárt az elején, Herke István könyvéből veszem kölcsön, azzal a szándékkal, hogy sértetlenül vissza is adom. Megírta ő is az életét, testes kötet lett belőle. Az életéhez hozzá tartozott, hogy tanári diplomát szerzett ugyan, de börtönben kamatoztatta. Nagyfa árnyékában – ez lett a könyve címe, és ez Szeged környékén kizárólag a rabintézetre utal. Belekóstolt a Csillagba is. Én hitelesnek fogadom el, amit leírt.

Szól Richterről is. Egyik börtönőráldozatával együtt feküdtem huszonkét évvel ezelőtt az intenzív osztályon, de nem tudom, sikerült-e megmaradnia neki is. Láttam, amikor hasi részeit igazgatták az orvosok. Akkor még életben volt a halálbüntetés, Richtert fölakasztották. Érzik a kontrasztot? Életben volt a halál. Azt is elmondja, hogy valamilyen szakmai találkozón egy szobába került a főhóhérral. Börtönőri sarzsi ide, sarzsi oda, tőle is megdermedt.

Magam az akasztásos kivégzések részletes leírásától dermedek meg. El is kerülném legkisebb fölemlegetését is, ha nem történelmi hitelesség szólna soraiból. A konszolidációnak nevezett megtorlásokról beszél. Ez is van akkora nyelvi ficam, mint az előbbi. Az életben volt a halál. Harmatos lelkülettel az ő finom fogalmazásán is enyhíteni szeretnék. Így is morbid lesz, erős idegzetűeknek is félve ajánlom.

Volt négy hasáb alakú luk a betonpadlóban, ebbe állították bele a négy akasztófát. Termelj többet, jobban élsz! Hozták az elítéltet, a két pribék – az elnevezést szó szerint tőle veszem! – fölemelte a tetejéig, ott várta a mester, létrája tetején, hurokkal a kezében. Amikor – dalszínházi szóhasználattal – a gége megszorult, a szó is bennszorult. A két pribék még csigával meghúzta a lábát, hogy feszes legyen a test, és egy elegáns mozdulattal kibillentette odafönn a hóhér a nyaka csigáját. Lepedőt dobtak rá, de már hozták a következő fához a következő áldozatot. Pillanatok alatt kimúlt az is, jöhetett a következő. Gondolhatnánk, egészen négyig, mert négy bitófa volt csupán. És ha több volt a napi penzum?

Lelemény is van a világon. Azért volt a bitófának négy oldala, hogy nagy szorultságban mind a négyre lehessen akasztani. Futószalagnak csak erős hasonlattal nevezném, de tény, gyorsan ment. Törvény írta elő, meddig kell a kiszenvedett embernek a bitófán maradnia, ez pedig a termelékenység gátját jelentette volna. Ott volt tehát adandó alkalommal a három vergődő a lepedő alatt, amikor a társául szánt negyediket magasztalták melléjük.

Érzik megint az ékes magyar nyelvi bukfencet? Fölmagasztalták a bitófára. Vagy fölkonszolidálták?

Az aradi tizenháromnak még jutott tizenhárom bitófa, emitt beütött az anyagtakarékosság. Ismétlem, a konszolidációnak nevezett kurzus idején. Anyagyilkos is lehetett közöttük, nem tagadhatjuk, de mi most a politikai megtorlásokról beszélünk. Arany János legalább megírta A walesi bárdok című balladáját, Ferenc Jóskának címezve, és őt már nem akasztották föl érte. Időnként föl-föl szokott rebbenni a kívánság, vissza kellene hozni a halálbüntetést. A szemet szemért, fogat fogért ősi elve alapján. Aki erre szavazna, föltétlenül olvassa el a könyvet. Nagyon jól meg van írva.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hiányzó láncszemek

"Munkáskéz, meg az öregek gyámolítója lesz a gyerek, ha felnő. A sok gyerek: biztos jövő. Más… Tovább olvasom