Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Folyt. köv.

"A helyi ellenzék gyenge pontot talált. A csatornaépítők kétségbeesetten hajráznak, építik újra, amit elrontottak. A közgyűlés elé vitt jelentés kapcsán borítékolható volt a kemény vita."
A helyi ellenzék gyenge pontot talált. A csatornaépítők kétségbeesetten hajráznak, építik újra, amit elrontottak. A közgyűlés elé vitt jelentés kapcsán borítékolható volt a kemény vita. A helyzetet élezte, hogy péntek este a televíziós közvetítés után került sor erre a napirendi pontra. Ilyenkor szabadabb a szó, keményebb a hangnem. Szónoki fogásokban nem volt hiány. Kohári Nándor fideszes képviselő szerint egyenesen „lángoló markológépek fényeivel bevilágított" a csatornázás.

Tény: az érintett utcákban lakók türelmetlenek, tengernyi a panasz. Ráadásul az ennek kezelésére hivatott szervezet is nehézkesen működik – ez is kiolvasható a város fő-fő csatornázási mérnökének jelentéséből. A Fidesz pedig kihasználja a csatornázás kapcsán kialakult elégedetlenséget. A napokban például egy szocialista képviselőt a közgyűlésbe juttató körzetben két ellenzéki tartott lakossági fórumot csatornaügyben.

A jelentésben szereplő tények azt mutatják: valóban nehéz helyzetben van a kivitelező, egyes alvállalkozók csak barmoltak pár csövet a földbe, ezeket a normálisan dolgozni képes cégekkel most javíttatják. Ha az időjárás kegyes lesz hozzájuk, még behozhatják a lemaradást.
Föltételes mód azonban a város vezetése számára nem létezik. A polgármestert idézve: „Nem éri meg arra politizálni, hogy balhé lesz belőle. Nem lesz."

Az ellenzék azonban úgy érzi: fogást talált. Egy biztos: folyt. köv. A csatornázás végső határideje ugyanis az önkormányzati választási kampányra esik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

975 év

"A szegedi dóm azt sugallja: akár állhatna itt, vagy a püspökség első székhelyén, Csanádon egy 975… Tovább olvasom