Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Fontos forintok

"Hurrá, egy sportbolt! Na, lesz itt angol címeres póló, meg Beckham-mez, nem megyek már üres kézzel haza – lelkesedtem a közép-angliai kisváros főterén. Több éve már ennek."
Hurrá, egy sportbolt! Na, lesz itt angol címeres póló, meg Beckham-mez, nem megyek már üres kézzel haza – lelkesedtem a közép-angliai kisváros főterén. Több éve már ennek. Akkoriban a helybeli polgárok éppen karácsony ünnepére készültek, piacozók mosolyogtak a vásárlókra. De mit törődtem én színes gömbökkel, csillagot szóró rudakkal, inkább bevágtattam a fent említett shopba, hogy aztán ott az én szemem mindenféle, gyárilag elkészített varázsszer nélkül is káprázzon.
Ugyanis a mértékadó eleganciával berendezett bolt minden szegletében szépségesnél is szépségesebb sporteszközök sorakoztak. Volt itt, kérem, melegítő, sportnadrág, fagytól óvó dzseki, autóra tapasztható matrica. Hajpántot éppúgy kínáltak, mint hűtőmágnest, vagy edzőcipőt. De angol válogatott mez sehol.

Na, de kérem, ez a városunk csapatának a boltja! – hűlt ki a mosoly az eladóban, amikor megtudta, nagy tudatlanságomban az akkor még a Manchesterben villogó szupersztár sportruházata után kutakodom. Itt csak és kizárólag a mi csapatunk emblémás ereklyéit áruljuk, szurkolóink legnagyobb örömére – kapaszkodott fülembe az ifjú hölgy hangja, én meg székre huppantam a csodálkozástól.

Merthogy Chesterfieldben jártam, aminek csapatáról aztán még véletlenül sem állíthatja senki, hogy a legerősebb bástya az angol labdarúgás falában. A kisváros gárdája a negyedosztályban vitézkedett, esélye sem volt a feljutásra, ám stadionjában (fényképe ott virított a boltban) egyszerre legalább nyolcezer szurkoló ülhetett le a székre a fedett lelátón. Csak sajnos az átlagos nézőszám a kevés – panaszolta a hölgy. Ha jól emlékszem, úgy három-, három és fél ezren látogattak ki a csapat egy-egy meccsére.

S hogy miért cibálom elő ezt a több mint hatéves élményt emlékeim közül? Mert minap azt olvashattam: Csongrád városában még hiányzik hárommillió forint (talán ha nyolcezer font?) ahhoz, hogy a csapat bátran nekivághasson a magyar harmadosztály küzdelemsorozatának. Biztosra veszem, ezt az összeget végül is előteremtik a Tisza-parti városkában, ám a tényen mit sem változtat. A két ország labdarúgása közötti különbség (talán az említett példák is jól mutatják) éppen akkora, hogy egy válogatott viadalon a reálisan elvárható eredmény nyolc-null lenne. Vagyis minden kisebb vereség a magyar küzdeni tudás diadala – vélem én.

Amikor pedig könnyes szemmel panaszoljuk, miért nem lehetünk ott a világbajnokságon, talán ne csak a szövetségi kapitányunkat, az MLSZ elnökségét, meg a focisták cipőjére csavarozott stoplit szidjuk. Gondoljunk csupán Chesterfieldre, meg Csongrád hárommilliójára. Hogy azután ebbe, a magyarázkodásra kitalált elméletbe miként fér bele Angola, meg Togó focija? Gyanítom, ha magyar bajnoki meccsel fenyegetnének, sem tudnám megmondani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A közös cél

"A magyar ember bizalmatlansága az állammal és a politikai vezetőkkel szemben nem azért alakult ki,… Tovább olvasom