Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Fordított világ

JEGYZET - ˝A pult mögött állók gyakran megfeledkeznek róla, hogy nélkülünk éhen halnának.˝
Budapesten azt is megtehetik a BKV-sofőrök, hogy nyilvánosan vegzálják a reggeliző utasokat. Nem, nem szalonnás tojásrántottát fogyasztott a pórul járt bérletvásárló, hanem egy zacskóból – mert ugye normális ember nem morzsál – majszolta a kiflijét. Hogy mi váltotta ki a BKV-sofőr ellenszenvét, nem tudni, lehet, az bántotta, nem kínálták meg a jó illatú harapnivalóval.

Ami ennél is szomorúbb, hogy 25 évvel 1989 után – szándékosan nem nevezem rendszerváltásnak – az állami, de néha még a privát szférában dolgozók közül is sokan úgy gondolják, az ügyfél van értük. És nem fordítva. Kifordított világban élünk: napi szinten szembesülünk azzal, hiába fizetünk tíz- vagy éppen százezer forintot egy szolgáltatásért, a pult mögött állók gyakran megfeledkeznek róla, hogy nélkülünk éhen halnának.

Évekkel ezelőtt az egyik szegedi, mások által patinásnak mondott Tisza-parti étteremben ettünk. Kihozták a haltálat, az étel tetején kikristályosodott a só. Visszaküldtem az amúgy is langyos halat, majd lesöpörve hozta a pincér: Jó étvágyat! Azóta sem mentünk oda, mondjuk ettől még nem ment tönkre az étterem. Viszont ilyen hozzáállással még büfét sem szabadna üzemeltetni.

Vissza a buszvezetőhöz. A BKK utazási feltételei szerint a járműveken tilos fagylaltozni, ételt és italt fogyasztani, és tilos a buszból a szemetet kihajigálni. Vagyis a sofőr szabályosan járt el. Azt nem részletezi a leírás, pontosan mit takar az ételfogyasztás – vajon az alma is tiltott gyümölcs?

Az más kérdés, hogy mennyire életszerű 2014-ben egy fizető utast azért vegzálni, mert papírzacskóból fogyasztja a péksüteményét. Szerintem semennyire, és ezt tudhatná a BKV-sofőr is. Ugyanis egy szolgáltatót képvisel. A BKV megalázhatja az utast a szerződési feltételekre hivatkozva, de az utasok csak csendben figyelhetik, amikor a rohadó busz vagy az esős időben rázó troli a megállóba gördül.

A szolgáltató így vagy úgy, de legyőzi a kisembert. Mert meg(t)eheti.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Ember napja

˝Úgy kellene élnünk, hogy ne legyen szükség akcióra, kampányra.˝ Tovább olvasom