Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Forró kása

"A valódi megoldástól annyira messze vagyunk, hogy maga a téma is indulatokat szül."
A romák közigazgatásba való bevonásáért izgulni és erre programot kidolgozni nem túl forradalmi és viszonylag kockázatmentes ötlet. Azok a cigány fiatalok, akik megfelelően motiváltak és kellő iskolai végzettséggel rendelkeznek, kapjanak munkát. Tiszta sor. Egy projekt persze nem árt – leginkább az előítéletes munkaadók miatt hasznos.

De nem ez a legnagyobb feladat, hanem a putriban élők motiválása.

A cigánykérdés a cigány társadalom alsó rétegeinek jövőjét, társadalmi felemelkedésének akadályait és esélyeit firtatja, és nem Mága Zoltán zenei, Kállai Ernő tudományos kutatói, Mohácsi Viktória politikai karrierjének további alakulásáról van szó – mondja Németh György szociológus-közgazdász.

De hogyan lehet érdekeltté tenni a cigánysoron élőket a társadalmi felemelkedésben?

Oktatással? Például. De az erőszakos iskolai integráció éppúgy nem jó megoldás, mint a szegregáció.

Olyan tér biztosításával, ahol közösségi életet élhetnek, tanulhatnak? Persze. Ilyen lehetett volna Szegeden az Amaro Kher, amiről megírtuk: szétlopták, szétverték.

A valódi megoldástól annyira messze vagyunk, hogy maga a téma is indulatokat szül. Amikor egy cikk miatt szerettünk volna szegedi cigányokkal beszélgetni, az Árpa utcában egy férfi megfenyegetett: nem adott engedélyt arra, hogy az utcabeliekkel beszélgessünk, ezért ha nem tűnünk el azonnal, ásóval veri szét az autónkat.

A cikkben a fenyegetés tényét is leírtam – akkor is így tettem volna, ha más a téma, a helyszín, vagy másvalaki próbál ránk ijeszteni. Amikor megjelent a szöveg, egy budapesti ismeretlen kolléga felhívott, hogy elmondja: a hozzám hasonlók hátráltatják a romák integrációját.

Nem gondolom, hogy az álszemérem jó megoldás. De elismerem: a téma kényes.

A cigányok foglalkoztatásáról írunk, de amikor felmerül, hogy kérdezzük meg az önkormányzatot és a rendőrséget a gyakorlatról, akkor rögtön el is vetjük az ötletet: az adatvédelmi törvény alapján az etnikai hovatartozást nem lehet nyilvántartani, és különben sem illik ilyet kérdezni.

Beszéljünk a témáról. De ne beszéljünk túl sokat és túl konkrétan. Márpedig így elég nehéz.

Olvasóink írták

  • 17. flexsnake 2010. február 06. 18:10
    „Adjatok több pénzt a romáknak! :D Csak a javatokat akarják :D”
  • 16. Yossarian 2010. február 06. 16:55
    „azért öreg, mert nem tudsz. egyszerűen nyomod itt a fityiszes dumát, de annyi agyad sincs, hogy értsd is.
    neked bizonyára megfelel ez a zombi lét, de engem szomorúsággal tölt el. no nem miattad, hanem mert a fitymaszos elvtársaid készülnek a hatalmi tobzódásra. és ök sem jobbak nálad. nagyon szomorú világ jön szegény kis hazánkra. ami eddig volt, az sem volt jó, de csak közönséges kofalárma az elkövetkezőkhöz képest.
    de azért még kíváncsian várom a példáidat az orbán korm. nagyszerű erdményeket hozó romaprogramjaira.
    mert azért nem annyira rövid az emlékezetem, mint a tied, és tudom, hogy ilyenek nem voltak.
    egy sem.”
  • 15. maros50 2010. február 06. 16:27
    „Yossarian!
    Na piros seggű barátom a Te számodra nincs mit mondani... nem vetted észre?”
  • 14. Yossarian 2010. február 06. 14:52
    „" ...Erre volt példa az orbán korány ideje alatt ..."
    na hosszú nyelvű barátom, akkor itt az ideje felsorolni néhány példát, és az eredményeit.”
  • 13. maros50 2010. február 06. 13:49
    „KolompárRómeó!
    Addig míg a parlamentben arról folyik a vita,hogy cigányt vagy romát módjának igazad van addig nem lettünk okosabbak.A hibát legkönnyebb keresni a romákon.A többség azt szokta mondani,hogy a cigány nem szokta a szántást.Erre azt szoktam mondani,hogy a feltételeket meg kell teremteni és majd eldönti a cigány,hogy akar e szántani vagy sem.Erre volt példa az Orbán kormány ideje alatt.Ha nincs kormány program miről beszélünk.Azt szoktam mondani,hogy a hal is fejétől bűzlik, ez a megállapításom különösen érvényes a jelenlegi kormányra.”
  • 12. KolompárRómeó 2010. február 06. 08:26
    „Amúgy meg biztos a mocskos szemét többségi társadalommal van gond, de a tótokkal, svábokkal, örményekkel, görögökkel, egyebekkel soha semmilyen gond nem volt.
    Nem lehet, hogy mégis a cigányokban van a hiba?”
  • 11. KolompárRómeó 2010. február 06. 08:20
    „Na végre, most sokkal okosabbak lettünk.”
  • 10. Yossarian 2010. február 06. 08:07
    „a cigányság helyzetére nincs megoldás. lehet itt ostoba szövegeket nyomni, hogy a jelenlegi kormány így, meg úgy, hazudnak, ...stb. marhaság.
    a problémát a viktorka sem oldotta meg 1998-2002 országlása során. sőt! az akkori fityiszes programok szimpla pénzmosodák voltak. szóval nem kéne itt fityiszes agit.prop dumákat előadni.
    a cigányság problémáit csak maguk a cigányok tudják megoldani. nem igaz, hogy a putriból nem lehet iskolába járni. lehet. csak akarni kell. amíg az eltökéltség, az akarat hiányzik, addig lehet önteni a pénzt számolatlanul mindenféle roma programokba, hatástalan marad.
    bármennyit költöttek az elmúlt évtizedekben (a Kádár-korszaktól napjainkig) hatástalan volt. és ennek egyetlen oka van. a partnerség hiánya. mégpedig a cigányság részéről.
    persze ilyenkor mindíg előjön, hogy a társadalom előítéletes, meg kirekesztő, stb. ami persze csak részben igaz. kétségtelen, hogy a romák hátrányban vannak a munkaerő piacon, az iskolai képzésben, de többségük szakképzetlen, sőt a nyolc általánost is csak kevesen végzik el. és így csakugyan nehéz a munkavállalás. de ezért nem a többségi társadalom a hibás.
    a mai világban mindenkinek magának kell boldogulnia. ez a piacgazdaság lényege. ha önnmaga nem tesz semmit saját érvényesülése érdekében, az a társadalom szolidarítását sem érdemli meg.
    ennyi.”
  • 9. maros50 2010. február 05. 23:44
    „Kedves újságíró Nő!
    Engedje meg,hogy ismét véleményt alkossak a romák felemelkedésének motivációja tekintetében.Ma a magyarországi cigányság helyzete katasztrofális.Van megoldás,hogyan lehetne javítani a romák helyzetén.Úgy,hogy hiteles és számon kérhető következetes kormány program kell,amely ma nem jellemző a jelenlegi kormányra.A jelenlegi kormány hazudja a roma évtized programot. Ez nem motiváció.Putriból nem lehet iskolába járni."Út a nyomorba" nem szolgálja a felemelkedést.”
  • 8. maros50 2010. február 05. 23:21
    „"Hogyan lehet érdekelté tenni a cigánysoron élőket a társadalmi felemelkedésben"
    A véleményem,hogy úgy semmi esetre sem mint ahogyan a jelenlegi kormány teszi.Számomra világos,hogy egy olyan párt,mely az uralomra jutás vagy a kormány hatalom megőrzésének gondjában él,e kiáltásból csupán a lárma zaját hallja ki.Reagálása attól függ,hogy e lárma erősíti vagy gyengíti saját propagandája zaját.De egyik esetben sem lesz képes arra,hogy jövő látó és gyengéd figyelemmel kihallja és felismerje e zajok rejtett jelenét.(Simone Vell)”
  • 7. niemand 2010. február 05. 18:36
    „Akaratuk ellenére senki sem tud segíteni. Aki valóban ki akart emelkedni, eddig is kitudott, természetesen következetes , becsületes munkával. Ezt kellene erősíteni és nem a különböző támogatásokat, ingyen szerzett pénzt.”
  • 6. flexsnake 2010. február 05. 16:18
    „minden jobbikos fogadjon örökbe cigánygyereket :)”
  • 5. madártej 2010. február 05. 12:28
    „Cz.P. elköltözött Szegedről Pestre, mert elvált és most ott védi a népét a megpróbáltatásoktól, mint a munka és a tanulás.”
  • 4. dodó 2010. február 05. 11:13
    „Hol van ilyenkor a cserepes-soriak szószólója, a rokkantnyugdíjas "értelmiségi" integrációs szakértő (lásd Móra iskola jó útra terelése), leendő béke Nobel díjas CzirokLIFEPéter? Helyre kellene tennie ezt az előítéleteket gerjesztő, felzárkóztatást gátló, kirekesztő, hazug rasszista cikket!”
  • 3. Csirén 2010. február 05. 10:51
    „...a vége lemaradt. Miből gondoljuk, hogy ha zsákszámra szórjuk e témában a pénzt, akkor jobb lesz?
    Kolompár Orbán pl. büntetőeljárás indult ellene, a roma közösségi házat szinte lebontották, mindennek lába kélt ( vajon a rendőrségünk hol tart a nyomozásban?).
    Nem tudok jó megoldást, mint ahogy Amerikában sincs megoldva ez a kérdés, ott is csak munka nélkül adják a segélyeket..”
  • 2. Csirén 2010. február 05. 10:48
    „Az átkos 40 évben volt munka, sőt csp-t is csak akkor kaptak, ha legalább 21 ledolgozott napjuk volt a tárgyhónapban. Iskolába jártak, mert kötelező volt a 8 osztályt elvégezni. Most ugyanezt szajkózzuk mint egyedül üdvözítő megoldást, pedig tapasztalhattuk, hogy a 40 évi csata pozitív hozadék nélkül elmúlt.
    Emlékszem amikor Dorozsmán a gyerekek az ingyenebédhez kapott krémessel dobálóztak az utcán...”
  • 1. madártej 2010. február 05. 10:26
    „Ki az a fickó, hogy ő ad engedélyt az utca lakóinak beszélgetésre? Aki demokrata nem fél és az ilyen alakokat a személyes szabadság korlátozása és életveszélyes fenyegetések miatt rögtön följelenti! Nem kicsit, nagyon.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiben bízunk?

"Bizalmi kérdés marad, ki hol adjon életet az új nemzedéknek." Tovább olvasom