Délmagyar logó

2018. 11. 16. péntek - Ödön 2°C | 11°C Még több cikk.

Grófi módi

"A címek is devalválódtak idővel, a nagyszerű ősnek is lehettek hitvány utódai, noha kiváltságaik rendre megmaradtak. Ahogy bekacsintgatott közéletünkbe a demokrácia, legtöbbször ideig-óráig, forradalmak árán, követve a világ élenjáró országainak többségét, nálunk is elsőnek a rangokat törülték el."
Minden rang kórsággá válhat, viselője szerint. Megint egy vicc az öregátkosból. (Azért szeretem azokat, mert ugyan négy-öt évesek is voltak közöttük – állítólag ennyit lehetett kapni miattuk –, de legalább ráütöttek a szeg fejére.) Amikor Brezsnyev elvtárs megkapta a harmadik Lenin-rendet, fene nagy delegációt készült fogadni. Személyi titkára sasnak való szemeivel észrevette, hogy csak kettő van domború mellén, lázasan figyelmeztette.

Ugorj haza, édes fiam! A pizsamámon felejtettem.

Amikor a grófi rendet alapította valamelyik királyunk – gondolom, királyi gesztus kellett hozzá –, föltehetően a legjobban rátermettekre szánta. Vitéz voltál, megmentetted az életemet, vagy a birodalmat, viseld egészséggel. Vagyont is adott mellé, ne kelljen templom lépcsején koldulnia. Az utódok is örökölhették a címet is, meg a birtokot is. A hitbizomány kivétel volt, örökös hiányában visszaszállt a kincstárra.

A királyok, hercegek, grófok sorában volt még őrgróf is. A hercegnél kisebb, a grófnál nagyobb. Mondjuk főgróf vagy alherceg. Rendszerint külföldi főnemesek kapták ezt a titulust. A közelünkben a Pallaviciniek viselték, kastélyuk Sövényházán volt. Csúfos – némelyek szerint méltó – sorsra jutott az épület, idegsérült emberek otthona lett. Újságunk a legdúsabb protokoll-listát a fölavatásáról tálalta. Az új nómenklatúra emberei annyian voltak, bolondból se lehetett volna több.

A címek is devalválódtak idővel, a nagyszerű ősnek is lehettek hitvány utódai, noha kiváltságaik rendre megmaradtak. Ahogy bekacsintgatott közéletünkbe a demokrácia, legtöbbször ideig-óráig, forradalmak árán, követve a világ élenjáró országainak többségét, nálunk is elsőnek a rangokat törülték el. És másfajta rangra emeltek másokat.
Széchenyi István örök kivétel, a legnagyobb magyar címet is megkapta hálás nemzetétől. Meg is érdemelte. Jó gróf volt, magyarnak a legjobb.

És gróf volt Klebelsberg Kunó is, ha szegényebb kiadásban is. Annyira nem hazai idióma szerint van a neve, legtöbbször leírni se tudjuk jól. Legyen egy kis időre ő a tanpéldánk. Kultuszminisztere volt a Horthy-éra jelentős szakaszának, óriásit alkotott. Iskolákat épített a legelhagyatottabb részeken, a tanyák között is, a háború után. Akkor, amikor a legszegényebb volt az ország. Fegyverekre nem költhette a Népszövetség támogatását, oda fektette be, ahol a leghamarabb kamatozott: az emberi fejekbe. Nagyszerű logikája máig ámulatot kelt. Szeged különösen sokat köszönhet neki. Minden jó elnyeri a maga büntetését, a parlamenti ellenzék is zajosan fogadta szinte minden bejelentését, de még a hetvenes években is beleverte a sárga földbe a múzeumi évkönyv egyik szerzője. Igaz, hogy iskolákat épített, de a dolgozók megnyúzása volt az ára! És bennük az uralkodó osztályok ideológiáját tanították!

Nem tudom, létezett-e olyan társadalmi formáció, amelyben ne az uralkodó eszmét vitték volna be a tantermekbe az egyszeregy, és az olvasni tudás mellé? Ahogy a miniszoknyát követte a divatban a maxi, másfajta változások is szeretnek az ellenkezőjükre fordulni. Ő tehát építtette az iskolákat, aztán elkezdték megszüntetni sorra. Hogy most hol tartunk, ki se merem mondani. Ha az öregátkosban említeni se illett a bárókat, grófokat, hercegeket, legföljebb a Mágnás Miska két lökött grófja jöhetett szóba, azonnal visszaszentesültek a rendszerváltás után. Sokszor csak azért, mert főúr volt az illető. Talán szabad kimondanom, nem azért kapott szobrot Széchenyi is Szegeden, és Klebelsberg is, mert gróf volt.

Most megint ott tartunk, messzebbre nyúlva egy kicsikét, hogy a rangok, címek és plecsnik sokakat képesek kifordítani evilági mivoltukból. Vitéz, lovag, borrend – csak kutyabőr és lebernyeg járjon vele! Hogy közben lökött vagy, édes fiam, az most megint ritkán számít. Arról még nem hallani, szerencsénkre, hogy éjszakai hálógöncén is kitüntetést viselne valaki.

Ámbár nem lehet tudni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyomul a török

"Kell ide egy kis nyelvészeti ujjgyakorlat, nehogy szó érje a ház elejét, és diplomáciai bonyodalom… Tovább olvasom