Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Gumiember

"A magamfajta szegénynek néha kétszer kell a vízbe ugrania, hogy egyszer csobbanjon. Megkörnyékeztem egyszer már a Hollandiában élő Edwin van Schiet, hogy kukacpostán tárja föl kilétét, de elhárította. Most megint megkértem, és végre kötélnek állt. Nagy ész nem kellett hozzá, hogy nevéből kitaláljam, nem született magyar."
A magamfajta szegénynek néha kétszer kell a vízbe ugrania, hogy egyszer csobbanjon. Megkörnyékeztem egyszer már a Hollandiában élő Edwin van Schiet, hogy kukacpostán tárja föl kilétét, de elhárította. Most megint megkértem, és végre kötélnek állt.

Nagy ész nem kellett hozzá, hogy nevéből kitaláljam, nem született magyar. Ezzel szemben magyar–holland nyelvű újságot küldözgetett. Azt már nem tudom, hogyan akadtunk egymásra, a virtuális találkozások ideje sokszor elfelejtődik. Hollandul egy szót se tudok, de azt látom, a magyar szöveg veretesen tökéletes. Képei is jók. Hol tanulta, hányadik őse révén kötődik hozzánk, hogyan tartja a kapcsolatot kisded hazánkkal, miből él egyáltalán? Fölsoroltam neki jó pár kérdést, és lássatok csodát, felelt is mindre.

Soha nem volt magyar, de félig azzá lett. Vagy jobban is? Egyetemen angolt tanult, és színháztudományt. Szakdolgozatát már a magyar drámából írta. Angliában járván, összetalálkozott egy mezőtúri fiúval, aki azóta a Teleki Blanka Gimnázium tehetséges tanára. Meghívta látogatásra a vasfüggöny mögé. Itt kaphatta az igazi fertőzetet. A következő évben már beiratkozott a kinti egyetem magyar nyelvű tanfolyamára. Újra eljött 1980-ban, két évvel később részt vett a debreceni nyári egyetemen.

Nagy kerítő a szerelem, itt ismerkedett meg a szlavóniai magyar kislánnyal. Házasság lett belőle. Öt kerek esztendeig csak magyarul beszéltek otthon. Ma is emlegeti, legalább az apósa is magyar.
Jóval később, fél évig ösztöndíjas volt Pesten. Azt mondja, itt senki nem várta, ment a maga útján. Eljárt színházba – hiszen ezt is tanulta –, és a nyugdíjas ruhatáros hölgyekkel jókat beszélgetett. Naponta háromszor betért a Gerbeaud-ba, sok tévét nézett, és mindig figyelte az emberek beszédét.

Amikor cseperedő leánkájuk kezdte meghívogatni játszótársait, akkor kellett feleségének is megtanulnia hollandul. Jól meg is tanult.
Igényes lap az övé, a címe is ez: Most Magyarul! Meg lehet ebből élni? Főszerkesztője, mindenese egy személyben. Valóságos kismestere, nagymesteri fokon. Magánvállalkozói tanárként tanítja is a magyart, nyelvkönyvet is írt hozzá, legalább ezret el is adott belőle, multimédiás forgalmazó is, tolmácsa és fordítója egy kereskedelmi cégnek, és hetenként egyszer, szombatonként postáskodik. Diákkora óta. Neki ez az egy nap hoz annyit a konyhára, hogy megéri, sőt a szociális- és egészségbiztosítása is rendben van vele.

Mondtam, szép a lapja, és magyarsága. Főleg hollandok forgatják, akik nyelvünket akarják megtanulni. Ha elakadnak valahol, ott a tükörfordítás. Konyha, hírek, eseménynaptár, nyelvészeti rovat, minden van benne. A bukovinai székelyek tragédiája is a mostaniban. Ja, majdnem kifelejtettem: és gumiember is még. Akrobataként járta Európát, naponta áll tótágast most is, akár a parkban, a padon is, kutyasétáltatás közben. Egész életre szóló lelki rugalmasságot is innen kapott? Van egy kajla gyanúm, ez a hajlam hajthatta a drámatudományokhoz. A nagyobb pódiumművészethez. Még csak negyvenöt éves.

Lapján nem érződik, hogy nem született magyar, leveléből kicsikét kitetszik. Utolsó mondata: „Szeretem a magyar nyelvet, és a magyarokat, és a magyar történelem nagy részét." Bizakodik, egyszer talán észreveszi a Pro Cultura Hungarica, meg a Nemzeti Kulturális Alap is.

Megátalkodott, szerény és serény követe nyelvünknek. Megérdemelné, hogy viszontszeressük.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A moziban

"Csak nézünk.
Mert izgalmas jelenség a hódmezővásárhelyi választási kampány legújabb szereplője,… Tovább olvasom