Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Gyerekhiány

"Tanár néninek jelentem, az osztály létszáma 41, nem hiányzik senki. Bizony, még ilyen nagy számot préseltem ki a számon hetesként anno, a szegedi rókusi általános iskola diákjaként."
Tanár néninek jelentem, az osztály létszáma 41, nem hiányzik senki. Bizony, még ilyen nagy számot préseltem ki a számon hetesként anno, a szegedi rókusi általános iskola diákjaként. Ugye mondanom sem kell, ültünk mi egymás hegyén-hátán, s hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, az alsó tagozatos diákok délután is jártak iskolába, mert a felsősöknek kellett a pad ebéd előtt.

Hogy miért éppen ez jutott eszembe a 2005-ös tanévnyitás kapcsán? Talán azért, mert az iskolákból – amelyek persze sokkal korszerűbbek, tágasabbak, számító-, és még ki tudja milyen gépekkel felcicomázottak – napjainkra „csupán" a gyermekek tűntek el. Dehogy akarom én visszasírni a zsúfolt osztálytermeket. Ám az mégiscsak elképesztő, hogy ki tudja, hány iskola bezárása után is lesz olyan osztály, ahol – kis túlzással – egy nagyobb asztal körül elférhet majd az egész diákcsapat, s egy influenzajárvány idején akár már magántanulóknak is érezhetik magukat a nebulók.

Hogy ezért nem a közoktatás a felelős? Nem is állítottam ilyet. Inkább csak szomorkodom. Ugyanis miközben a magyar politikai elit csapatai egymás zűrös ügyeivel vannak elfoglalva, vélt és valós bűnök miatt sütögetnek bélyeget a másik padsorban ülőkre, MÁV-tendereken, elfuserált privatizációkon, szétbrókerezett milliárdokon akaszkodnak össze, mintha észre sem vennék: oly vészesen fogy és öregszik ez az ország, hogy egyszer csak nem lesz már, akit csatasorba állíthassanak választások idején.

A népesség csökkenését megállító intézkedések kidolgozására persze alakulnak kutatócsoportok, bizottságok, készülnek hej, de tudományos elemzések, csak éppen mindez annyit sem ér, mint ama falra hányt borsó. Szociálpolitikánk – minden lelkes toldozás és foltozás ellenére – ezer sebből vérzik. Ám ennél is nagyobb, de még mennyivel nagyobb baj, hogy – figyelve a parlamenti szócsatákat – a közpolgárnak olybá tűnik: honunk vezetésének fogalma sincs arról, miként pótolhatná e nemzet az iskolapadokból kiöregedett diákokat.

A probléma rendkívül összetett – mondják. A sommás megállapítással persze el lehet kenni az ügyet (ami „mindössze" a magyar nemzet jövőjének sorsa), csak éppen a padok maradnak üresen. Vajh mikor következik már be szemléletváltozás a politikában, s persze a családokban? Mert ugye azt senki sem hiszi komolyan, hogy a diákhiány miatt csak és kizárólag a politikusoknak kell elgondolkodva lesütni a szemüket?
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az újszegedi teknősök

"Hívott egyszer Ökrös Laci a kulturális rovatba. Akkor még, amikor Akácz Laci elment Pestre. Később… Tovább olvasom