Délmagyar logó

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 18°C | 27°C Még több cikk.

Hajrá, foci!

"Ugyan kérem, minek ez a nagy felhajtás? Hiszen mindössze egyetlen bőrgolyó folyamatos rugdosására készülnek a legények, no meg egy kis nyargalászásra a frissen nyírt füvön."
Ugyan kérem, minek ez a nagy felhajtás? Hiszen mindössze egyetlen bőrgolyó folyamatos rugdosására készülnek a legények, no meg egy kis nyargalászásra a frissen nyírt füvön. Ami pedig kifejezetten idegesítő: ha eme nyargalászó ifjonc ezernyi kín és keserv, lökdösődés és mezráncigálás után megkaparintja a fent nevezett bőrgolyóbist, már rúgja is tovább oly sebességgel, mintha csak és kizárólag ezért született volna e földre, hogy megszabaduljon a labdától.

Nem, tisztelt olvasó, dehogyis ment szabadságra az eszem. Tudom én pontosan: ami az elkövetkező hetekben rabságban tartja a világot, s a keresztségben a labdarúgás nevet kapta, jóval több annál, mint az előbb felvázoltam. Csak hát olyan jól esett ficánkolni a szavakkal, mert a németországi világbajnokság immár nem a jövő, hanem nagyon is a jelenünk része. S mert mi, e csodálatos játékért rajongók erre készültünk négy éven át. Esélyt latolgattunk, elhittük az elhihetetlent, mármint azt, hogy akár még mi, magyarok is ott lehetünk a 32 csapatos mezőnyben. Hogy aztán rádöbbenjünk: nem vehetjük fel a versenyt oly hatalmas és nagy focimúlttal rendelkező nemzetekkel, mint mondjuk Trinidad és Tobago.

No de félre a cinizmussal és a keservekkel, legalább a július 9-i döntőig ne jusson eszünkbe, miért is dől be a magyar pályák kerítése. Mert most a sztárok bemutatója következik, brazilok szambáznak, németek robotolnak, olaszok, franciák, angolok, argentinok mutatják be varázslatos trükkjeiket, hogy aztán talán Elefántcsontpart gárdája ejtse ámulatba a tévé előtt a söröskupáját markolászó publikumot.

Izgalmaktól mentes (már ha lesz ilyen!) pillanatokban persze elgondolkodhatunk azon, milyen génvarázslat eredményeként születhetett a világra olyan focizseni, mint mondjuk Ronaldinho, hogyan lehet szuflával bírni azt a tempót, amit a valóban professzionális játékosok diktálnak, s mégis, mi tette a világ legnépszerűbb játékává a labdarúgást.
Ami kicsit csalás is, kicsit ámítás is, szurkálták már focihuligánok, torkon ragadta, fojtogatja a biznisz, de mégis: nélküle oly szegények lennénk, hogy ki se látszanánk rongyainkból. Ha pedig még mindig élne közöttünk olyan, aki ezt nem érzi át, javaslom, kerülje el a tévét, mert ott megszűnik egy időre a csatornaválasztás szabadsága.

A labdás játékba kábuló viszont még véletlenül se kerülje el a szegedi Széchenyi teret, ahol számtalan érdekes programmal színesített szurkolói klub várja a focirajongókat, ahol platánok tetejéig lehet ugrani a boldogságtól és aszfalton folyhatunk szét mély bánatunkban. És örülhetünk, mert nagy szerencsénkre csak hetek múltán, sok-sok csel és gól után dől el, ki is ülhet négy évig a focivilág trónján.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak azért is: ablak!

"Tisztességes nyugdíjas lett abból is, akit megboldogult tanárkoromban naponta szekíroztam. Nem… Tovább olvasom