Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Hátizsák, minden mennyiségben

"Adnék egy aranyszínű egyforintost annak is, aki meg tudná mondani, mikor robbant be hozzánk a hátizsák divatja. Kalandorok kíméljenek. Az igazmondás ingyen is kötelező, ekkora pénzt nem szórhatok széjjel."
Adnék egy aranyszínű egyforintost annak is, aki meg tudná mondani, mikor robbant be hozzánk a hátizsák divatja. Kalandorok kíméljenek. Az igazmondás ingyen is kötelező, ekkora pénzt nem szórhatok széjjel. Azt tudom, hogy a háború után a „feketézők" néven ismert cserekereskedelem legfontosabb kelléke volt, és a legegyszerűbb zsákból is lehetett szerkeszteni hátit. Minél nagyobbat! A két sarkába egy-egy krumplit kötöttek – nem hencegtek, mint két krumpli egy zsákban –, és ugyanavval a madzaggal kötötték be a száját is, de az annyira hadi viselet volt, Istennek legyen hála, szépen elmúlt. (A feketézők egyébként jó sokáig osztályellenségnek számítottak, akár a kulákság, noha ezreket mentettek meg az éhenhalástól.)

A hadseregnek is volt, és van is hátizsákja. Megpróbált ugyan begyűrűzni a civil viseletbe is, de azonnal látni lehetett, nem ez a mozgalom vezet el a teljes leszereléshez. Inkább a gázálarc tarisznyája hódít még mindig, lehetőleg sok liffentyűvel. Egyetemisták a legfőbb hordozói. Ja, kérem, akik elkerülték tényleges viseletét, ilyen pótlékra szorulnak.

Azért mondtam az előbb, hogy berobbant a hátizsák, mert egyszer csak elkezdte hordani boldog-boldogtalan. Akkor is, ha volt benne valami, meg akkor is, ha csak dísznek szolgált. Aztán szépen az iskolatáska egyendivatjává is vált. Minden évben meg szokta írni minden újság, hogy nehéz az iskolatáska, és mindig erre gondolnak.

Gerincet egyenesítő is lehet annak, aki az iskolában görnyed a könyvek-füzetek fölé, de görbítő is, és megnyomorító is, ahogy kénytelenek telepakolni. Hát te, táska, hová viszed ezt a gyereket?

Bolond gondolat ugrott be a minap a fejembe. Hány hátizsák lehet egy iskolában? Ahány gyerek. És hány cserélődik össze másikkal? Nem kardinális a kérdés, nélküle még elélhetnék akár százhúsz évig is, mostantól kezdve, de ha már belebújt a bogár a fülembe, benne is maradt. Bemehetnék akármelyik iskolába, és megkérdezhetném, de kicsi az élvezet, ha mindjárt felelnek rá.

Az újszegedi templom mellett vártam a buszra, amikor belém fészkelődött a megtudás vágya. Két kisiskolás csoport hátán lődörgött éppen a nem tudom hány táska. Az iskolások kicsik voltak, a táskájuk viszont nagy. És a csoportjuk is népes. Meresztgettem kukacos szemeimet, de nem találtam egyből se kettőt. Vagy a vágása volt más, vagy a fityegője, vagy csak színében különböztek, netán a csatjában, de két egyforma nem volt.

Gyatra agyam egyre nehezebben őrzi meg a sorszámozott képeket, most erősen ráparancsoltam, jól vigyázzon, mert fontos föladatra adtam a fejemet. Azóta úton-útfélen, biciklivel, gyalog, buszon vagy villamoson, ha meg nem feledkezem róla, mindig figyelem, láttam-e már mását akármelyiknek is. Jelentem tisztelettel, nem láttam.

Írtam egyszer, nem is régen, amióta robbanószerkezetet is hátizsákba viszik, a yard is figyeli. Kezd lejárni a divat is róla. Egyre több az átalvetős táska. A hátizsák lezser viseletének is jellemzője volt az egyetlen kantárszár nyakba vetése, úgy látszik, ezt nyergelték meg azok a tervezők, akik nem tudtak más újat kitalálni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szignált fenék

"Az óriásplakátok kitalálói, megalkotói és kiragasztói összefogva szapulhatnának, mert fittyet se… Tovább olvasom