Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Hazafutás

"Ahhoz sem vagyunk itthon hozzászokva, hogy egy állás megszerzése érdekében lakóhelyet váltsunk."
Húsz éve félelmek nélkül törheti a fejét a magyar, hol is boldoguljon, ha szeretett hazája helyett másutt látja az ígéret földjét. Ez a két évtized megmutatta, mely szakmák versenyképesek határainkon túl. Persze volt idő, amikor honfitársaink mindenféle képzettség nélkül rohamozhatták az angol oroszlán meg a ír tigris szigetét. De a válság helyére tette ott is a dolgokat. Aki nem bírta a tempót, az angolt vagy a veszélyérzetet, hogy bármikor lapátra kerülhet, hazafutott, mert itthon mégiscsak könnyebb ellenni.

Az, hogy nem létesültek a románhoz vagy a lengyelhez hasonló magyar kolóniák Nyugat-Európa nagyvárosaiban, nem csupán összetartani képtelen nemzetünknek köszönhető, hanem annak is, hogy arányaiban jóval kevesebb honfitársunk mert nekivágni a nagyvilágnak. Nincs erre kimutatás, de talán azért, mert nálunk nincs becsülete a munkának. Nem véletlen, hogy a magyar foglalkoztatottság az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban. Aztán ahhoz sem vagyunk itthon hozzászokva, hogy egy állás megszerzése érdekében lakóhelyet váltsunk, márpedig mobilitás nélkül a fejlett Nyugaton sem kérnek belőlünk. Aki viszont dolgozni akar, képzett, és hajlandó megmozdulni érte, útra kel, még ilyen vészterhes időkben is. Nem véletlen, hogy magyar orvost, ápolót, kőművest, fémipari szakembert vagy asztalost mindenütt szívesen látnak.

A napokban olvastam, hogy a cseremunka lett az új foglalkoztatási divat. Az idegenforgalom és a vendéglátás területén működő számos cég vállalja fel, hogy telente külföldön biztosít munkát azon dolgozóinak, akiknek télen, a szezon után képtelenek lennének munkát adni, ám jó munkaerő lévén nem szeretnék őket elveszíteni. Pincérek, szakácsok és masszőrök a Balatonról külföldi síparadicsomokba költöznek, de tavaszra várják vissza őket.

Nos, valahol itt van a kutya elásva. Mert azzal semmi baj nincs, hogy 340 ezer magyar tapasztalatot és pénzt gyűjt külhonban. A probléma ott kezdődik, hogy közülük alig térnek haza. A legelszomorítóbb azonban az, hogy fogalmunk sincs, mit mondjunk, ha azt szeretnénk, hogy visszatérjenek.

Olvasóink írták

  • 5. lapszemle 2010. december 01. 17:23
    „Na, ne hogy az Édesanyák legyenek már az okai a rendszerváltás óta fennálló foglalkoztatási gondoknak!!!”
  • 4. bakosandras 2010. december 01. 16:14
    „Hűha.
    Le a magyar anyákkal???”
  • 3. odivrob 2010. december 01. 12:15
    „ehh, én csupán Baranyából szeretnék visszakerülni Csongrádba, és még az sem sikerül, mivel visszajelzéseket sem kapok az álláskereséseimre. Uram-bátyámkodást pedig nem szeretnék...”
  • 2. Mignon 2010. december 01. 10:26
    „Tetszik a jegyzet, es nagyon erdekesnek talalom mazsolaszolo hozzaszolasat is!

    Nekem soha nem jutott volna eszembe,( ahogy mazsolaszolo irja) ebböl az "anyak a hibasak"
    szempontbol ezt a temat megközeliteni...!
    Talan arra gondol es igazai is van, hogy a
    szülöföld,haza az magyarul: "Anyaföld".
    A szülöföld,haza, az nemetül : nemcsak "die Heimat", hanem "das Vaterland". ("Apaföld")...

    Hogy miert nem alakultak ki magyar koloniak, ennek szerintem ket oka van:
    -az egyik, hogy viszonylag kevesen vagyunk,
    -a masik meg, hogy a magyarok gyorsan tudnak beilleszkedni, integralodni az uj,idegen környezetbe!
    (Többek között ezert is szeretik "kint" a magyarokat.)

    En, igy gondolom, de en is tevedhetek.”
  • 1. mazsolaszolo 2010. december 01. 08:34
    „"...arányaiban jóval kevesebb honfitársunk mert nekivágni a nagyvilágnak. Nincs erre kimutatás, de talán azért, mert nálunk nincs becsülete a munkának."

    Az ok egészen másutt keresendő: az anyukákban és elenyésző számban az apukákban is, de az a szám tényleg elenyésző. A magyar nők nagyon erős kötéssel fogják a gyerekeiket - akárhány évesek is, lelkileg mindig gyereksorban tartják őket -, nagyon erősen uralkodnak rajtuk és nagyon korán elkezdik szisztematikusan kitaposni a gyerekből a Világ (léketanilag az az Apa) iránti érdeklődésüket, a kíváncsiságot, a felfedezőkedvet, a merni-megmozdulni-egyedül is boldogulni örömét. A magyar nő - és nagyon, de nagyon tisztelem az elenyésző kisebbséget! - nem arra neveli a gyerekét, hogy egyedül is bolduljon és használja a szárnyait, hanem arra, hogy anyuka nélkül nincs élet, ha van is, az nem élet.

    És itt mindent bevetnek: kisgyerekkortól kezdve a mélyen beületett lelki madzagokat, manipulációkat, a bűntudatkeltést meg amit akarsz. Nem szándékozom senkinek sem pszichoanalizíst tartani. A legtöbb emberről alapból lepereg még a legelemibb tudás is, mert a tagadás és a vak ló effektus mindig könnyebb és kényelmesebb.

    A "nincs a munkának becsülete" javarészt a kemény és puhább szocializmus átka. Sikeresen kiverték az embereből a munka szeretetét, a munka becsületét, a dolgozni-alkotni-csinálni örömét. Ebben már nem csak az anyukák vannak benne, hanem az üvegplafonos tervgazdálkodás is, meg az egyenarcúra-egyenlétűre faragott emberek sorsa. Aki nagyon tehetséges volt, azt is egy szinten kezeték azzal, aki teljesen hóttátlag volt, és ez mindekkettejüket afelé mozdította, hogy "minek".

    Az egyik megkapta akkor is, ha nem tett semmmit, a másik akkor sem, ha tízszer annyit tett (és még lett volna benne százszor annyi erő, tudás, tehetség, kreativitás, merészség, cselekdőképesség stb.). Ez nagyon felmarja az apai oldalt, a felnőtté válsát, azaz végsősoron a munka oldalát.

    Hogy ma nagyon hasonló utakat látunk, az nem is csoda. A mai vezetők - tisztelet a nagyon kevés kivételnek - az átkos gyermekei, és akik a legjobban megszenvedték azt, azok nem képesek változni - és ők azok, akik ámbár ordítják az ellenkezőjét, mégis teszik azt, amit maguk is gyűlöltek anno.

    Könyvtárnyi köteteket mesélhetnék arról, hogy hány honfitársamat láttam nagyarccal kijönni, majd rövid idő múltán ilyen-olyan ÜRÜGGYEL farokfelvágva hazahúzni. És mind mögött kivétel nélkül az anya állt, akiről nem tudott leválni a gyereke, mert anyuka nem engedte.

    Az ürügy ezerféle, ismétlem, de az ok mindig ugyanzaz: az anya, aki nbem képes és nem hajlandó elnegedni a gyerekét - a szájávakl igen, de a valóságban soha.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitörési pontok

"Az egyszerű ember továbbra is a nagy tömegeket foglalkoztató iparra vár." Tovább olvasom