Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Hóhérhurok, rablánccal

"Az alanti járókelőnek, ha elámulni való ideje van rá, elkezd viszketni tőle a nyaka. Azt nem tudhatom, szolgált-e még hivatalt a kötél, mert ha netán igen, az is meglehet, babonás a benn lakó, és torokfájás ellen használja. Csak behúzza a szobájába, és éjszakára nyakára teszi. "
Mesével kezdem, mert morbid dolgok következnek utána. Veretes költőként érkezett Veress Miklós 1969 januárjában szerkesztőségünkbe, és a „várospolitikai" rovatot gazdagította. Poétának való föladatokat kapott, többek között a város tisztaságára ügyelt. (Augeiasz istállóját is költeményben takarította ki Hercules.) Nem tagadhatta meg magát, egyszer bökversre fakadt az egyik erkély láttán. Magdika fényképet is készített hozzá, avval együtt jelent meg a nyolcadik oldalon.

Fejből tudom csak idézni a klasszikus alexandrinusba szedett versezet első két sorát, bocsánatot kérek, ha sántít. Valahogy így szólt: „Az erkélyen szárad kilenc szép szál gatya, De a derék tulajt ez nem izgatya." Hej, te Miklós, ha ezt az erkélyt látnád!
Elmondom a kellékeket. Vastag kötél lóg a közepéről, és a vége hóhérhurokba fordul. A maga nemében mestermunka, ilyet csak szakmabeli tud kötni. Magam a tengerészcsomóig jutottam el, oda is csak tavaly.

Az alanti járókelőnek, ha elámulni való ideje van rá, elkezd viszketni tőle a nyaka. Azt nem tudhatom, szolgált-e még hivatalt a kötél, mert ha netán igen, az is meglehet, babonás a benn lakó, és torokfájás ellen használja. Csak behúzza a szobájába, és éjszakára nyakára teszi.

Állítólag akasztott ember kötele gyógyítja.

Föl kellett raknom a fél-távolba hordó szemüvegemet, hogy lényeges encsembencsemek el ne kerüljék figyelmemet. Közvetlenül a kötél tengelyében egy tarra nyúzott kopolya van, pálcára tűzve. Nem lóg, csak áll. Nem hiszem, hogy valódi lenne, a bökvers mintájára akár bökszobornak is nevezném, de hogy ott van, az való igaz. Bizony mondom, erős lélek lakik abba, aki nem a sajátját képzeli a helyébe. Anélkül, persze, hogy valaha is utcadísz szeretett volna lenni.

Sajátos értelmezés következik most is, mert lehet az hajólánc is, ami mindezek fölött van. Két vége rögzítve, a közepe pedig elegánsan fölcsippentve. Szépérzékét dicsérném, ha hajólánc lehetne. Ráállt már elmém egy bizonyos vágányra, és mint a vonatkerék, ezt kattogja: rablánc, rablánc, rablánc.

Szépséges szép álmai lehetnek, aki bévül szokott aludni.

Bocsánat, a morbid szobrocska két oldalán még mintha lenne két valami, a szimmetria ki nem hagyható az alkotásból. Jól megnéztem, a virágládának szánt betonteknőben cserépköcsög van még, és két kőszikla. Értelmét keresse a poéta.

Csattanója is van a kollekciónak, és ez okozza a legnagyobb fejtörésemet. Magánerkélyen nem szokott lenni zászló, ezen van. Az EU csillagosa még nincsen mellette, és ez a magam észjárása szerint azt jelenti, az öregátkosban vörös lobogó se volt mellette.

Újságbeli egykori robotos társamnak nem kell ötleteket adnom, biztosan ugrálnak már fejében a sorok, de magam két lehetőség között még mindig ingadozom. A zászló biztosan a szabadság jelképe itt is. Mi más lehetne? Vagy a „Rablánc a lábon nehéz volt" kezdetű mozgalmi dal illusztrációja az egész díszlet, amelyet széttört a nép, a hős Lenint is bele keverve, vagy a „Talpra magyaré". Rabok voltunk mostanáig? Dehogy voltunk, maradtunk is!

Miklós, remélem csőre töltve duplacsövű poétafegyvered. Már meg is kértem valakit, fényképezné le.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élni, valahogyan

"A számok pedig nem hazudnak – gondolhatja a konzervatív módon gondolkodó (értsd: régimódi)… Tovább olvasom