Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Hokicsoda

"Ugye mondanom sem kell: új példaképek születettek Szapporóban. Méghozzá követhető példaképek. „Csupán” a fanatizmust, az önbizalmat kell ellesni tőlük."
Dehogy fogom vissza magam! Igenis ugrándozom lelkesedésemben, és azt kiabálom: világbajnokok lettünk! Na jó, tudom, ez csak olyan B csoportos világbajnoki cím (vagy ahogy hivatalosan mondják: divízió 1-es), s közel sem jelenti azt, a magyar jégkorongsport ott trónol a világ tetején.

De a szapporói világtornán igenis elvertünk öt csapatot, móresre tanítottunk észteket, horvátokat, litvánokat, japánokat. Majd megvertük azt az Ukrajnát, amely közel tíz éven át megszakítás nélkül játszott az A csoportban. Ukrajnát, ahol egyetlen városban (Kijev) több nemzetközi mérkőzés lejátszására alkalmas műjégpálya van, mint egész Magyarországon, azt meg csak komolyabb teljesítményű számítógéppel lehetne összeadni, hány csapat verseng náluk a különböző, városi, körzeti, diák-, nemzeti és még ki tudja, milyen bajnokságokban.

Így aztán semmi helye most a megfontolt, mértéktartó szavaknak. Arra sem vállalkoznék, hogy elemezzem, milyen taktikával küldte a jégre játékosait Pat Cortina, a magyarok szövetségi kapitánya.

Inkább emlékeztetnék: úgy tíz-tizenöt évvel ezelőtt ebben a mi kis országunkban jószerével csak fanyalogtak, vállukat vonogatták az emberek (na meg a támogatók), ha szóba került a jégkorong. És meg mernék esküdni arra, hogy hazánk tízmillió lakosából mára is legfeljebb néhány ezer fogott már igazi jégkorongot a kezében. Amit a magyar hokisportról elmondhatunk: ebből aztán majdnem minden tárgyi és személyi feltétel hiányzik. Nincsenek büszkeségre okot adó hagyományaink (utoljára hetven éve játszottunk a legjobbak között). Leigazolt játékosaink száma vélhetően aligha több, mint egy közepes méretű szlovák járásban. A jégkorongra egy évtized alatt költött pénz pedig még a töredékét sem teszi ki annak, amit egy év alatt elverünk focira.

Igen ám, de azért nézzünk csak jobban körbe a jéghoki háza táján. Akkor bizony feltűnik: a sok helyen lepukkant öltözőkben kopott koricipőt húzó, rongyosra mosott mezekbe öltöző játékosokban valami fantasztikus tűz lobog. Elszántságuk, töretlen győzni akarásuk, szemléletük, miszerint minden mellőzés ellenére is megmutatják, igenis jók még az A csoportra is, csakis könnyeket csalhat minden szurkoló szemébe.

Ugye mondanom sem kell: új példaképek születettek Szapporóban. Méghozzá követhető példaképek. „Csupán" a fanatizmust, az önbizalmat kell ellesni tőlük. Látva örökösen panaszkodó, fanyalgó, a hibát mindig másban kereső magyaros világunkat, úgy tűnik, ez sem lesz kisebb feladat, mint B csoportos világbajnokságot nyerni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az elnök úr bátor

"Úgy van ez, mint a szép szerelmes szavakkal, amelyek közé mindig becsúszik egy-egy kis hazug… Tovább olvasom