Délmagyar logó

2017. 11. 17. péntek - Hortenzia, Gergő 6°C | 9°C Még több cikk.

Huzat

"Egy vásárhelyi vállalkozó úgy döntött, szívességet tesz az újságnak. Így jutott el hozzánk a megbotlott végrehajtó esetének híre. Meglehet, máshogyan egyhamar nem tudtuk volna meg."
Egy vásárhelyi vállalkozó úgy döntött, szívességet tesz az újságnak. Így jutott el hozzánk a megbotlott végrehajtó esetének híre. Meglehet, máshogyan egyhamar nem tudtuk volna meg. Amikor már a konkrét információ birtokában kérdeztünk, ahol kellett, korrektül válaszoltak, ám a különböző szóvivők és sajtóreferensek korában nincs az a csatorna, amelyen magától eljutott volna a nyilvánossághoz ez az egyébként érdekes, százmilliós kárról szóló történet.

A magyar igazságszolgáltatás szereplői úgy általánosságban nem örülnek annak, ha egyikükről kiderül, megbotlott. Ez természetes. Annál érdekesebbek a reakciói akkor, ha már tudni lehet, hogy a hír biztosan napvilágra kerül.

Ügyvéd ismerősöm, akit felhívtam, azonnal tudta, hogy miről van szó. Már hallott az esetről, pedig más városban dolgozik. Beszélik egymás között. Biztatott, hogy foglalkozzunk csak ezzel bátran, jót teszünk vele; most végre kinyílik egy ablak, és a huzat kirántja ezt az állott levegőt. Miről van szó? Szerinte arról, hogy a végrehajtók ugyanolyan limitált létszámú, zárt kasztot alkotnak, mint a közjegyzők; akárki nem kerülhet be közéjük, miközben óriási pénz fordul meg a kezük között, nagyon sokat keresnek. Nem véletlen, mondja ismerősöm, hogy törvénymódosítás készül, amelyben az áll, ingatlant csak interneten lehet majd árverezni: ne fordulhasson elő az, hogy a hiénák összebeszélnek, és lefelé licitálnak, olcsón jutva hozzá nagy értékű házakhoz a végrehajtó asszisztálásával.

Tényleg komoly erkölcsi kérdéseket vet fel annak az embernek az esete, aki munkájából adódóan zárat törhet fel, tévét, hűtőt, szekrénysort, autót foglalhat le a felszaporodott fűtésidíj-tartozás fejében, nullára futtathat családokat, miközben ő maga felelőtlenül bánhat a beszedett pénzzel – legalábbis egy ideig. Ám aki akar, azért egészen sokat megtudhat erről a kasztról, amely azonnal kizárta a gyanúba keveredett kollégát.

A kamara honlapján, a www.mbvk.hu címen név szerint elérhető az összes tagja. Más lapon kiderül, hogy az ügyeik zöme három csoportba sorolható: vannak elmaradt közüzemi díjak, mobil- és vezetékestelefon-számlák, és vissza nem fizetett kölcsönök. Árverési időpontokkal, ingóságok felsorolásával lehet találkozni – a tévék, házimozik, autók között egy zákányszéki címen jószágok: „2 db tehén (tarka)". Ezeket is ott fogják elárverezni a gazda szeme láttára. A nepperekre pedig, akik ilyenkor odamennek, a végrehajtó szerint szükség van. Mert ha nem jönnének, semmi sem kelne el. Az adós az állam és a hitelező arcába nevethetne.

Ezek után könnyű lenne arról írni, hogy egy ember botlása egy titokzatos rendszer fonákságaira mutat rá. De ez nem lenne igazságos. A történet kínos, de sokkal kínosabb, amit a felgöngyölítése közben, mellesleg tud meg az újságíró. Például, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók is bizalmatlanok egymással, és hogy egyre több a végrehajtási ügy; hogy ezzel a munkával egyre jobban lehet keresni. De erről nem a bírósági végrehajtók tehetnek.

Olvasóink írták

  • 7. herbati 2008. június 13. 10:47
    „Elég érdekesek ezek a hozzá szólások. Szerintem egy kicsit bele kellene gondolni abba hogy mi lesz azokkal akik kifizették Bangának a pénzt és még is árverezik a házát. Az a végrehajtó aki megkapta a kamarától az ügyet csak azzal biztatja a volt adósokat hogy a kamara nem valószínű hogy fizet Banga helyett és ezért ők menjenek a bíróságra és polgári peres eljárás keretein belül követeljék Bangától a neki befizetett összeget. Teljesen úgy kezelik az ügyet mintha nem is a magyar állam hanem a kötelezettségének eleget tett magán ember lenne a károsult. Ami odavezethet hogy még egyszer ki kellene fizetni a pénzt. Ha ez így van akkor ebbe sokan bele roppannak. Tud ebben valaki segíteni? Vagy ehhez is a Juszt kell.”
  • 6. oknyomozo 2008. május 28. 20:04
    „Tájékoztatjuk az olvasókat, hogy Banga Péter magas, barnabőrű (kreol) sötét göndör hajú, legalább 180 magas és nem ilyen hájas.
    Tehát a képen nem ő látható.
    A sajtó megtéveszti az olvasóit.
    Egyebekben ekkora mértékű sikkasztást nem követhet el bírói engedély nélkül, tehát kell hogy legyenek tettestársai, segítői.
    Minden végrehajtás lezárásakor a bíróság irratárba helyezés előtt felülvizsgálja a végrehajtó munkáját.
    Ezt évekig csak közokiratok meghamisításával lehetett csinálni.
    Nos Banga Péter ideje dalolni.
    Kik is a többiek?
    Nem csak az állam károsult, ezért jelentkezzen minden megkárosított.”
  • 5. homer 2008. május 28. 15:50
    „tkp arra hogy egy kis zsebbe dugott pénzecskéért bárkiről bárni jót-rosszat megírna, emígyen irányítva a közvéleményt..:)”
  • 4. _lacika_ 2008. május 27. 23:05
    „mire is gondolsz tkp, homer?”
  • 3. homer 2008. május 27. 22:14
    „Arról már nem is beszélve, hogy a délmagyros újságírók nagyrésze is kitartottja valakinek..”
  • 2. mindegy 2008. május 27. 20:52
    „Egyetlen szegmens sem örül, ha körükben ilyesmi történik. Sem a rendőrök, sem az orvosok, sem bankárok, sem a potások. Tudomásom szerint a cikket közlő újság egyik vezetője is hasonló cselekményt követett el pár éve,érdekes módon annak sem volt visszhangja.”
  • 1. vh-tó 2008. május 27. 10:48
    „nagyon okos vagy”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keleteurovízió

"Újabb eurovíziós dalfesztiválon vagyunk túl, és a dalok eredetiségét, a szavazatok eloszlását… Tovább olvasom