Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Huzat, függöny és víz

JEGYZET - " Nemcsak a melegért kell fizetnünk télen, de már a hűvösért is nyáron. "
Egy olcsóbb klímaberendezést – amely persze lehet, hogy csak nyolc-tíz évig hűti majd a lakást – akár 60 ezer forintért is lehet kapni. Ha szerencséje van az embernek, jó esetben a beszerelést is megússza ennek az összegnek nagyjából a feléből – derül ki, miután kutakodunk a neten, szakemberrel beszélünk. A téma azért aktuális, mert tombol a hőség, és úgy tűnik, komolyabb enyhülésre egyelőre nem lehet számítani. Sokan mostanában afféle hirtelen felindulásból vesznek klímát, ami elvezet ahhoz az igazsághoz, hogy a nyárnak sem örülhetünk felhőtlenül rezsiszempontból: nemcsak a melegért kell fizetnünk télen, de már a hűvösért is nyáron.

A klímaberendezés egyébként viszonylag új találmány. Pár évtizeddel ezelőtt, ha meleg volt, az ember huzattal igyekezett hűsíteni a szobát, az ablakon behúzta a sötétítő függönyt, és igyekezett minél több hűtött vizet inni. Az, hogy e helyett egyszer elég lesz egy távkapcsolóhoz nyúlni, ami majd enyhít a kánikula kínjain, inkább a fantázia birodalmába tartozott. Bár vannak, akik szerint szükségszerű volt a házfalakat olykor elcsúfító külső egységek megjelenése, mert ilyen meleg a korábbi nyarakon sosem volt, jómagam ezt személyes emlékeim alapján cáfolnám. S ha igazam van, akkor a klimatizálás inkább afféle luxus, mint nélkülözhetetlen dolog.

Ezt látszik igazolni az a tény is, hogy sokaknak nem az a dilemmája, hogy drágább vagy olcsóbb klímát vegyenek, mert az utóbbira sincs pénzük, hiába csökkent a berendezések ára az utóbbi években. Fog még tovább csökkenni? S lesz még a mostaninál is melegebb? Ki tudja? Ami biztos: huzat, sötétítő függöny és hideg víz mindig lesz. Utóbbiból egyébként az a legjobb, amelybe az ember akár fejest is ugorhat.

Olvasóink írták

  • 2. _csutak_ 2013. augusztus 01. 13:42
    „1955 akart az lenni ott alul!”
  • 1. _csutak_ 2013. augusztus 01. 12:07
    „Mivel "autós emberként" éltem életem aktív részén ezért a hasonlat is onnan fog jönni.
    Nemrégen azzal kezdték reklámozni az ÚJ autókat, hogy klímás, esetleg automata váltós.
    Nos, 155 óta az usában nem lehet (senki nem veszi!) az ÁTLAGOS autót amelyben nincs klíma és automata váltó!
    Ne a mi szegényes anyagijainkból induljunk ki, hanem nézzünk szét a világ boldogabbik felén is.
    Hofit idézem:
    "Értem én, hogy most amikor az a mocskos imperializmus haldoklik itthon sem megy jól, de kérdezem, amikor kint jó volt itthon miért nem?"

    Már az építéskor kellett volna olyannak tervezni mint mondjuk a volt Media melletti szalag tízes végét amilyen precízen hőszigetelték!
    Iskolában kellene tanítani, mert nem 6-8 centis "szigetelést" ragasztottak fel, hanem minimum 18 centiset, a loggiák oldalfalát (A loggia az ami a lakás belterületéből lett leválasztva, tehát nem lóg ki!) is kiváló hőszigetelő tulajdonságú kőzetgyapottal oldották meg.
    Ezt a fajta precízséget én eddig csak St Elois Les Minesben a RockWool mintatermében láttam, képen!
    A tetőre telepített eszközzel pedig a napenergia kihasználásával a meleg víz, fűtés számlájukat lehet csökkenteni.
    Van azonban egy félelmem:
    A csökkenő fogyasztás miatt alap, emelt, akármilyen büntető díjat fog emelni a távhő :(”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hely

"Normális áron csak a jó fekvésű ingatlanokat lehet eladni, a többivel mindenki hatalmasat bukhat." Tovább olvasom