Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Ide a körtét!

"Mentem, mint a vihar, mert volt aznapra kismillió tennivalóm. Sodortam az utcasarkokat is, domborúra, úgy siettem. Biztos, ami biztos, vittem egy villanykörtét is magammal. Fél pillantás elég volt rá, ahogy sejtettem, az égő purcant ki a megrázkódtatástól. "
Kalahüttyös félőrült ront be az egyik boltba:
– Ki ne merje ejteni a száján, hogy nincsen!

A boltos nem a vészcsöngőért nyúl, bár az első szavaktól megdermedhetett benne a lélek. Nyájasan szól:
– Itt, kérem, minden van.
– Közönséges izzó is?
– Az is.
– Kérek egy negyvenwattos, minyonmenetes körtét.
– Az előbb közönségeset mondott.
Már adta is.

Azért nem kérek bocsánatot a fegyvernek látszó nem mindennapi szózatért, mert a terroristafarkas bőrébe ideiglenesen belebújt Isten báránykája én valék. Vészüzenetet kaptam, menjek, de gyorsan, mert leesett az asztali lámpa. Villant egyet, és kész. Ellenőrző kérdés: és a többi lámpa? Mind jó, de ez a legkedvesebb.

Mentem, mint a vihar, mert volt aznapra kismillió tennivalóm. Sodortam az utcasarkokat is, domborúra, úgy siettem. Biztos, ami biztos, vittem egy villanykörtét is magammal. Fél pillantás elég volt rá, ahogy sejtettem, az égő purcant ki a megrázkódtatástól. A baj, hogy az én égőm normálmenetes, a lámpában viszont szűkített a foglalat. Istennek hála, ide teremtették a Nagyáruházat, leugrom, és veszek egyet. Bekötött szemmel is megtalálnám azt a kutricát, ahol a villamossági encsömbencsömöket árulják.

Árulás, csak árulták! Körbefutom a földszintet, egy fiaégőt se találok. Nem baj még ez se, itt van mindjárt, összenőve az eddigiekkel, az élelmiszer-részleg, ha jól hord az eszem, ott is szokott lenni. Nem találtam. Ha már itt vagyok, előre ugrottam napi dolgaimban, vettem egy liter tejet. Vissza az előbbihez! Megkérdeztem az egyik bokszban unatkozó árust, lehet-e egy ekkora boltban kicsinyke kis égőt kapni. Sajnos, újabban már nem. Csak nyűg lett azonban a tejből. A fene meg nem ette! A blokkot ott hagytam. Végigkajtattam a Kárász utcát, ahol azelőtt legalább három helyen kínálta magát a villanykörte. Beugrottam beugrókba, átriumokba, mindenhová, csak élelmiszerboltba nem. Hogyan mosnám le tejfehér lelkemről a vádat, hogyan bizonyítsam, hogy nem loptam a tejnek tűnő valamit? Ha öt boltba mentem volna be vele, akár ötször is fizethettem volna.

Kerget az ördög, az ezer föladatból a második már megvan, de még mindig az elsőnél tartok. Átszáguldok a Kígyó utcán, a kiskörútnak ide eső szakaszán, máris az egykori Tisza Áruházban vagyok. Föl az emeletre, a mozgólépcsőn is hármasával lépek, be a bal sarokba, ott lennie kell. Itt is árulás, ott sincsen. Kedves asszonyka guggolva rakosgat az egyik alsó polcon, megkérdezem őt is. Sajnálkozik, már nem árulnak ilyesmit, de ő látott már élelmiszerboltban.

Hoppá! Itt van szemben az ezer aprócikkes. Benyitok – és itt fejeződik be, amivel elkezdtem:
– Ide a körtét!
Ha már ráakadtam ere a derék boltosra, megkérdezem: hogyan jutottunk el a magyar kereskedelem odáig, a nem akármilyen csip-csup város belső felében nem lehet villanykörtét kapni?
– Hja, kérem, hol él maga? A multik kapnak adókedvezményt, mi nem. Nem éri meg.

A fene megint meg nem ette! Csak 100 forint fölött fizettem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mozdony füstje

"Érveiknek különös súlyt ad, hogy a versenyszféra, s a hozzá tartozó kétmillió „adóalany"… Tovább olvasom