Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Iskolapéldák

"A jobb körülményeknek köszönhetően a szakmai, emberi háttér is megerősödik."
Gimiből akkor mentem egyetemre, amikor elkészült az új iskolaépület – az élővízcsatornán átívelő aranyos kis fahíd vezet a bejáratához. A TIK akkor készült el, amikor befejeztem az egyetemet. Nem mondom, hogy a szocreál gyulai Erkel giminek, vagy a Dugonics téri egyetemi könyvtárban, a kávéautomata előtt élt közösségi életnek nem volt speciális bája, de el tudtam volna képzelni kényelmesebb, dizájnosabb körülményeket is – amit aztán rendesen irigyeltem is az utánam jövőktől.

Algyő februárra felépít egy 16 tantermes, 6 szaktantermes oktatási központot, ahol padlófűtéses a tornacsarnok. A kübekházi, idén szeptemberre felújított iskolában az emeleti folyosón ülőgarnitúrákon ücsöröghetnek szünetben a gyerekek, az intézményben tévé- és rádióstúdiót, mozitermet is kialakítottak.

A megyét is érintő iskola-összevonások után kellemes változatosság iskolaépítésekről hírt adni. Persze nem minden önkormányzat számára járható az algyői vagy a kübeki út. Az utóbbi esetben az önkormányzat mellett az egyház volt a beruházó, Algyő pedig az iparűzési adóból, némi uniós támogatással engedheti meg magának a milliárdos építkezést. De honnan lesznek diákok a kétségkívül irigylésre méltóan modern iskolákban?

Mindkét településen abban bíznak, hogy azok a szülők, akik eddig Szegedre hordták a gyerekeiket, a helyi iskolát választják, sőt: a szegediek közül is lesznek, akik elcsábulnak. Kübekháza tervez, Románia schengeni övezethez való csatlakozása után az ottani magyar gyerekekkel is.

Kübeken az iskola – nem tudok jobb szót – személyes akar lenni. Ezt a polgármester úgy mondta: több mint iskola. Algyő az ökoiskola-vonalon és a sportban máris erős. Mindkét intézmény esti gimnáziumban is gondolkodik, Algyőn beindulhat az ipari szakképzés. Valamiben egyedinek és összességében modernnek lenni, ettől szeretnének vonzóvá válni az új iskolák.

Magyarországon nem ez az általános, két községünk gyerekei szerencsések. Lehet persze azt mondani, hogy nem az új épületen, a tévéstúdión, a közeli uszodán, hanem a tanárok szakmai és emberi teljesítményén múlik az iskola sikere. A tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a jobb körülményeknek köszönhetően a szakmai, emberi háttér is megerősödik. A múlt század elején tömegével épültek új iskolák Magyarországon. Ezek együtt egy olyan oktatási rendszerré váltak, amely Nobel-díjasokat adott a világnak, és amelyre mint hagyományra azóta is hivatkoznak az amúgy egymás oktatási intézkedéseit, reformjait eltörölgető kormányok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tehetségkutatók

"Azért szeretem a műsort, mert a produkciók mögött munka van." Tovább olvasom