Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Ítéletidő

JEGYZET - "A szentesi nőgyógyász többet tett a hiba elrejtéséért, mint betegének megmentéséért."

Meghalt egy fiatal nő a kórházban, miután választott orvosa műtét közben véletlenül átlyukasztotta a méhfalat: azt lehet gondolni, nincs ennél egyértelműbb eset. Mégis nyolc orvos szakértő az ország négy egyetemi városából éveken keresztül méregette a nőgyógyász felelősségét, tetteinek súlyát a bíróság előtt. Aki beült a tárgyalásokra, olyanokat hallhatott, hogy ez egy „vakon végzett műtét", tehát az orvos inkább érzi, mint látja, hogy merre halad az eszköze. Emiatt a méhfal átszúrása „a műtéti kockázat körébe tartozik", azaz a nagy könyv szerint előfordulhat. Tehát csak ezért – bár életveszélyes sérülés, és okozhatta a nő halálát – nem lehet felelősségre vonni az orvost. Azért már igen, ha ezt nem ismeri föl, nem próbálja korrigálni a hibáját. De mivel lehet megcáfolni őt, aki azt állítja, hogy nem vett észre semmit? Biztosra vehető, hogy a halált okozó vérmérgezés a méhfal átfúrásának következménye, vagy inkább azt kellene bizonyítani, hogy nem korábban alakult ki, amikor meghalt a magzat? Az volt az érzésünk, mintha túl sok múlna a szavakon, fogalmakon. Az ügyész és az orvos védője nem ugyanazt a történetet mesélte, nem ugyanarra következtettek a papírokból, tanúvallomásokból. Csak egy közös pont volt: hogy szegény asszony meghalt.

A bíróság úgy találta, a szentesi nőgyógyász többet tett a hiba elrejtéséért, mint betegének megmentéséért. Mégsem lenne váratlan, ha másodfokon fölmentő ítélettel folytatódna ez az eljárás.

Ebben az esetben még egy momentummal több lenne ebben az ügyben, ami a politika megfoghatatlanságára, változékonyságára emlékeztet. Az csak szimbolikus egyezés, hogy a nő maga választotta orvosát, és hogy a történtek után négy év telt el az ítéletig. Az is csak a kort jellemzi, hogy a tegnapi tárgyalás szünetében arról lehetett hallani a folyosón, melyik politikus milyen elszámoltatási ügy iránt érdeklődve melyik bíróságra ment vagy telefonált be, amivel persze nyomást gyakorolt. Igazán az ütött szöget a fejemben, amikor a bírónő kimondta: mindenki követ el hibát, ahogyan ő is, de nagyon fontos, hogy ezt időben hajlandó legyen beismerni az ember, és meg tudja menteni azt, akit veszélybe sodort.

Várost, országot lehet nálunk vezetni fölemelt fejjel úgy, hogy bizonyos dolgokról soha, vagy csak tíz, húsz év múlva derül ki, hogy csak apró műhiba volt, bűn vagy éppen erény. Nincsenek egyértelmű, közmegegyezéses ítéletek. Ezért nem is szokás a beismerés – miközben e képesség hiányáért a hétköznapi életben, a Szegedi Városi Bíróságon első fokon három év fogházat szabnak ki.

Olvasóink írták

  • 1. klj-54 2012. október 30. 10:43
    „És tegyük hozzá azt is, hogy az orvostársadalom ha ilyenről van szó összezár és titoktartást hirdet!
    Amíg az orvos és a busz vezetője nem egyenrangú a bíróság előtt addig egyetlen orvos nem érezheti magát biztonságban.
    Mire gondolok?
    Van aki képes feldolgozni magában a történteket úgy, hogy leírja miként végezné ki szíve szerint szülei gyilkosát és van aki ezt inkább megteszi!
    Az utóbbinak adok igazat, mert tudom azt, hogy amíg élek lelkifurdalásom lesz amiért egy gyilkost futni hagytam gyáván:(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Viharfelhők

"Az állam a rendszerbe kódolta az ellehetetlenülést." Tovább olvasom