Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Itt mit mondana Prodi?

"Mindenki természetesnek vette, hogy a szemét ugyanazon az úton visszakerül a feladóhoz. De csak részben történt így."
„A szégyen vonatai ismét közlekednek!" – mondta Romano Prodi korábbi olasz miniszterelnök 2006-ban az olaszországi Nápolyból, illetve Campania tartományból legálisan Németországba, a bremerhaveni és a lipcsei szemétégető telepekre tartó, háztartási hulladékkal megrakott vonatszerelvényekről, pontosabban a szemétüzletről.

Az olasz–német szemétjárat kisebb-nagyobb megszakításokkal 2001 óta naponta kétszer fordult, alkalmanként 1500 tonna hulladéktól szabadította meg a dél-olaszokat. A német szemétégetők egy-egy nap 200 ezer eurót kasszíroztak, a szállítást szervező cég vezetője azt mondta, szó sincs szégyenről, nem is érti, hogy miért mondta ezt Prodi, szerinte az olasz kormányfőnek inkább bomba üzletről kellene beszélnie.

Egyébként Németországba csak 2006-ban összesen 18 millió tonna szemét érkezett, az import legnagyobb része uniós tagállamokból, elsősorban Hollandiából származott, de a világ más tájairól is vittek hulladékot Németországba.

A 2006-os évszám azért érdekes, mert ugyanabban az évben Németország nemcsak importált, hanem exportált is szemetet. Egy részét Magyarországra. A két üzlet között azonban a különbség óriási. A német hulladékkivitel ugyanis nem legálisan történt, a Magyarországra kamionokkal szállított irtózatos mennyiséget, a több ezer tonnányi összepréselt háztartási hulladékbálákat suttyomban pakolták le hangárokba, elhagyatott területeken, bérelt tanyákon, megszűnt szeméttelepeken. Jutott belőle Csongrád megyébe is, Mindszentre 26, Balástyára 20 tonna.

A bálahegyek egy idő után feltűntek, 2006 végén kiderült, nincs olyan megye, amelyikbe nem került. Az illegális szemétexport bomba üzlet, sokkal nagyobb, mint a legális olasz–német, a feladó és a szállító is milliókat zsebel(t) be adómentesen.

Erre vajon mit mondana Prodi, aki a legális szemétüzletről is lesújtó véleményt fogalmazott meg?

Néhány szemétimportőr persze megbukott, ellenük Bács-Kiskun megyében, a Kecskeméti Városi Bíróságon folyik büntetőeljárás „hulladékgazdálkodás szabályainak megsértése bűntett miatt".

Mindenki természetesnek vette, hogy a szemét ugyanazon az úton visszakerül a feladóhoz. De csak részben történt így. Bár a két ország megegyezett, a megállapodás ellenére eddig csak a hulladék egy részét vitték vissza.

Amit pár nap alatt ideszállítottak, azt két év alatt nem sikerült visszaadni a feladónak! A szégyen kamionjai nem ingáznak Magyarország és Németország között, és egyelőre remény sincs arra, hogy elindulnak.

Olvasóink írták

  • 1. KukoricaJancsi 2008. szeptember 26. 12:14
    „Nem lehetne valahogy felhasználni ezt a jó kis szemetet?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összecsapott a politika és a közigazgatás

"A pofonoknak várhatóan lesznek egyéb következményei is. Nem lepődnék meg, ha Magyar Anna ma… Tovább olvasom