Délmagyar logó

2018. 08. 15. szerda - Mária 20°C | 31°C Még több cikk.

jarvany.hu

"Sok háziorvos, házi gyermekorvos egyenesen le is beszélte az oltásról a betegeit."
Újabb és újabb tragikus hazai halálesetek figyelmeztetnek arra: a leginkább illetékesek nem tettek meg mindent azért, hogy a veszélyeztetettek a védőoltással esélyt kapjanak a H1N1-es vírusfertőzés túlélésére.

„Ne utasításokat adjanak, hanem kössenek szerződést velünk, és fizessenek!" – érvelt az egyik országos hetilapban nem túl szimpatikusan egy háziorvos, aki szerint senki sem kötelezheti őket az új influenza elleni védőoltások ingyenes beadására. Úgy vélte: éppen annyi pénzt kellene kapniuk egy oltásért, amennyit a tisztiorvosi szolgálat is kér a külföldre utazóktól egy nem kötelező vakcina beadásáért. Vagyis 4500 forintot. Tiszta beszéd. Álláspontja – ha felvetése jogosságát laikusként nem is kérdőjelezhetem meg – a járvány előrehaladtával, a halálos áldozatok számának emelkedésével egyre kevésbé tartható.

A Magyar Bioetikai Társaság elnökségének egyik tagja szerint a médiának és az orvosszakma egy részének is szerepe volt abban, hogy ellentmondásos helyzet alakulhatott ki nálunk a védőoltással kapcsolatban. Miközben a magyar oltóanyag az Egészségügyi Világszervezet (WHO) véleménye szerint a legjobbak közé tartozik, csekély a mellékhatása, sok háziorvos, házi gyermekorvos nemcsak nem ajánlotta az oltást, de egyenesen le is beszélte róla a betegeit – és a felelősséget is igyekezett rájuk hárítani. A megbetegedettek kiváró magatartása mellett ez is közrejátszhatott abban, hogy a 10 milliós Magyarországnak már közel kétszer annyi a halottja a H1N1-járványban, mint a 80 milliós Németországnak. Erre sokan azt mondják, kevés, megbízhatatlan, pontatlan és egymásnak ellentmondó információ jutott el az állampolgárokhoz és a háziorvosokhoz. Lehet, de például az ÁNTSZ remek honlapja – www.jarvany.hu – mintaszerű: közérthetően, mégis szakszerűen ad pontos, korrekt, friss infókat.

A klinikai szakorvos, aki naponta küzd a menthetetlennek bizonyuló szövődményes betegekért, joggal lehet dühös azokra az alapellátásban dolgozó felelőtlen kollégáira, akik nem oltanak, vagy túl későn küldik a szakellátásba pácienseiket. Az összefüggéseken ma sem késő elgondolkodni, hiszen 2010 elejére jósolják a járvány újabb hazai fellángolását. A WHO vezérigazgatója pedig arra figyelmeztet: korai még győzelmet hirdetni a H1N1-vírus elleni küzdelemben – a világjárványt 2011 előtt nem lehetséges megfékezni. A legfrissebb hírek szerint a H1N1 már több mint 200 országban felbukkant, a laboratóriumok által megerősített halálesetek száma csaknem elérte a 12 ezret.

A tanács tehát továbbra is ugyanaz: oltani, oltani, oltani.

Olvasóink írták

  • 11. flexsnake 2010. január 24. 14:41
    „jq 2010.01.04. 09:19
    csak te érzed mivel hülyén gondolkodsz. A megoldás a német közösségi szokásai. A magyar tapperolja egymást a német nem. A német használ zsebkendőt a magyar a kabátjába törli.”
  • 10. kiokushyn 2010. január 04. 15:33
    „Már annyira unalmas ez a téma!”
  • 9. jq 2010. január 04. 09:19
    „Kedveseim!

    Ha olyan jó az oltásunk, akkor mivel magyarázható, hogy többen haltak meg nálunk, mint Németországban, ahol sokkal kisebb arányban oltatták be magukat az emberek? Hiszen a magasabb átoltottság miatt az oltás jótékony hatásának a statisztikában meg kellett volna jelennie. Csak én érzem ezt ordító ellentmondásnak?”
  • 8. gyorgy99 2010. január 04. 02:03
    „Az Európa Tanács tagállamai 2010 januárjában vizsgálatot indítanak a gyógyszergyártó cégek és a globális sertésinfluenza kampány kapcsolatáról, különös tekintettel a gyógyszeriparnak a WHO-ra (Egészségügyi Világszervezet) gyakorolt befolyásának a mértékéről.

    A következő írás a neves antiglobalista szerző, William Engdahl, a globalresearch.ca honlapján 2009.12.31-én megjelent cikkének a fordítása.

    Az Európa Tanács tagállamai 2010 januárjában vizsgálatot indítanak a gyógyszergyártó cégek és a globális sertésinfluenza kampány kapcsolatáról, különös tekintettel a gyógyszeriparnak a WHO-ra (Egészségügyi Világszervezet) gyakorolt befolyásának a mértékéről. Az EU Parlament Egészségügyi Bizottsága egyhangúan elfogadta a vizsgálatról szóló határozatot. Ez egy régen esedékes lépés a WHO, a gyógyszeripar és akadémikus tudósok között létrejött gyógyszer korrupciós ,,Aranyháromszög" átvilágítására, amely milliók életét tartósan megkárosította, sőt halált is okozott.

    A parlamenti indítványt Dr. Wolfgang Wodarg, korábban a német Parlamentben a Szociáldemokrata Párt képviselője, terjesztette elő, aki most a PACE (az Európa Tanács Parlamenti Taggyűlése) Egészségügyi Bizottságának az elnöke. Wodarg orvos és járványügyi szakember, tüdő- és környezetbántalmi betegségek specialistája, aki a WHO jelenlegi sertésinfluenza járvány elleni kampányát ,,az évszázad egyik legnagyobb botrányának" nevezte.

    A határozat szövege, amely éppen elérte az Európa Tanácsban a szükséges szavazatok számát, többek között azt állapítja meg, hogy ,,az influenza ellen szabadalmaztatott orvosságok és oltások terjesztése érdekében a gyógyszergyártó cégek tudósokat és a közegészség normáiért felelős hivatalos szerveket befolyásoltak, hogy világszerte riasztózzák a kormányokat, hogy azok a szűkös egészségügyi forrásokat hatástalan oltásokra pazarolják, amivel több millió egészséges embert tettek ki az elégtelenül tesztelt oltások ismeretlen mellékhatásainak. A ,,szárnyas madár influenza" kampány (2005/05) a ,,sertés influenza" kampánnyal együtt úgy látszik nagy kárt okozott, nem csak a beoltott embereknek és a közegészségügyi költségvetésnek, hanem fontos nemzetközi egészségügyi intézmények hitelessége és számadási kötelezettsége tekintetében is."

    A parlamenti vizsgálatok a WHO által 2009 júniusában deklarált ,,hamis járványra" irányulnak, amit akadémikus szakemberei (SAGE) javaslatára tett, akikből sokra bizonyítást nyert, hogy szoros pénzügyi kapcsolatban állnak olyan gyógyszeripari óriásokkal, mint GlaxoSmithKline, Roche, Novartis, amelyek az orvosságok és a tesztelés nélküli H1N1 oltásokból profitálnak. Megvizsgálják a gyógyszeripar befolyását az úgy nevezett H5N1 "szárnyas madár influenza" és a H1N1 sertésinfluenza elleni világméretű kampányra. A parlament taggyűlése ,,sürgős" elsőbbséggel fogja a kivizsgálást elvégezni.

    Hivatalos nyilatkozatában Wodarg kritizálta a gyógyszeripar befolyását a tudósokra és a WHO hivatalnokaira, megállapítván, hogy emiatt ,,szükségtelenül több millió egészséges embert tettek ki az elégtelenül tesztelt oltások kockázatának", és hogy ez az influenza ,,sokkal kevésbé káros", mint minden korábbi járvány.

    Wodarg szerint az Európai Parlament vizsgálatának különösen a WHO szerepére és júniusi járvány bejelentésére kell koncentrálnia. 2009 áprilisában történt meg először, hogy a WHO járványügyi kritériumait megváltoztatta, amikor az első mexikói esetek ismertté váltak, úgy hogy nem a betegség valódi kockázatát, hanem a betegség esetek számát vették alapul a ,,járvány" bejelentéséhez. A sertésinfluenza járvánnyá nyilvánítása országokat kényszerített járványtervek bevezetésére és a sertésinfluenza elleni oltások beszerzésére. Mivel a WHO nem áll semmiféle parlamenti ellenőrzés alatt, Wodarg szerint a kormányok követeljenek számadást tőle. A parlamenti vizsgálat két németországi intézet, a Paul Ehrlich és a Robert Koch intézet szerepére is kiterjed, amelyek a járvánnyal kapcsolatban vezérelveket tettek közzé.

    Bravo!

    Fordította: Vajta Dénes

    Eredeti cikk: http://www.globalresearch.ca/index.php?context=va&aid=16667”
  • 7. franzvon 2010. január 03. 07:12
    „"Utólag okoskodni-látom ez nagyon megy mindenkinek..."”
  • 6. flexsnake 2010. január 02. 17:22
    „Aki nem adja be az gyilkos, aki nem veszi fel az öngyilkos. Nem kell ezt boncolgatni. Aki hülye haljon meg .”
  • 5. franzvon 2009. december 31. 11:37
    „Semmiképpen nem a mezei háziorvosok a felelősek!!!
    Az ÁNTSZ mint tisztiorvosi szolgálat feladata a járványgyanús helyzetek
    figyelemmel kísérése, a járványhelyzet kijelentése, a járványhelyzetben
    kötelező érvényű rendelkezések végrehajtatása...Azért tisztiorvosi
    szolgálat!!!
    Ez olyan, mintha egy háborúban a vesztes csatákért az őrmestereket tennék felelőssé!!
    Ez egy ÚJ JÁRVÁNY-ember nem volt még néhány hónappal ezelőtt sem, aki megmondta volna
    biztosra, hogy mi lesz a kimenetel.Viszont ehhez az ÁNTSZ-nek is idő kell(ett)...
    Utólag okoskodni-látom ez nagyon megy mindenkinek...”
  • 4. csonakos 2009. december 31. 07:56
    „Ideje lenne végre tudomásul venni, ez a vírusos világjárvány nem pártfüggő! Sajnos, a felmérések szerint ma vezető párt is az oltások ellen kampányolt! Kivétel és ezzel elismerés annak az orvosnak aki látva a helyzet súlyosságát végig a párt vezetéssel szembemenve az oltás mellett kampányolt! Ő Mikola!
    Tudomásul kell venni, az orvosok akik nem adták be időben a védőoltást igen is felelősek a halálesetekért! Hozzájárultak ezzel a hozzállással a járvány terjedéséhez. Bár sokan odavesztek már a felelőtlenség miatt de még mindíg nem késő! megfékezni ezt a járványt csak az emberek oltásával lehet! Nem véletlen, hogy a híresen jó egészségüggyel rendelkező Svédországban már szinte mindenki be lett oltva.
    Ezek a halálesetek részben elkerülhetők lettek volna. Nyugodjanak békében az emberi butaság áldozatai.”
  • 3. Tina80 2009. december 30. 12:51
    „Olyan cikket még nem olvastam,ahol bárki is az orvost hibáztatná vagy okolná mert nem javasolta az oltást vagy lebeszélte róla.”
  • 2. kht 2009. december 30. 11:36
    „Vajon hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel azok az orvosok akik kőkemény ellen kampányt folytattak !!!
    Sajnos találkoztam ilyen esettel !!”
  • 1. franzvon 2009. december 30. 11:34
    „A járvány a szemünk előtt alakul, alakult ki, és előre nem lehetett megjósolni sem a vírus, sem az oltás jellemvonásait.
    A " nem ártani" elvet az az orvos is betartja, aki pillanatnyi (akkori)tudásanyaga birtokában nem adta be a vakcinát.
    Az ÁNTSZ egy két hónapja tudta csak módszertani levelekben megfogalmazni a teendőrendszert,ezután már
    felelőssé tehető az egyszeri orvos is.
    Egy a jelenben alakuló járvány ismeretlen hatásait előre látni nem tudó háziorvos is csak ennyit tehet.
    Kár vádaskodni-mindenki maradjon a kaptafánál-így a szerző az operakritikáknál..”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pukkantgatunk

"Azt sem veszem jó néven, ha megcéloznak egy rakétával a Széchenyi téren az óév utolsó éjjelén." Tovább olvasom