Délmagyar logó

2018. 10. 22. hétfő - Előd 6°C | 17°C Még több cikk.

Jön a medve

JEGYZET - "Soros György már medvéket is fölbérel."
A Soros-média nekiment Tusványosnak is – ezzel kommentálta a Facebookon a 444.hu tusnádfürdői medveinvázióról szóló írását a napokban Németh Szilárd. A cikk – amelyet egy romániai magyar hírportáltól vettek át – arról szólt, hogy Tusnádfürdőn annyira elszaporodtak a medvék, hogy az utcákat járják élelem után kutatva, közben pedig kutyákat támadnak meg, és az udvaron tartott csirkéket is széttépik.

Nehéz megítélni, hogy a Fidesz alelnöke viccnek szánta-e a megjegyzést, vagy komolyan gondolta, hiszen a rezsibiztosnak korábban is voltak finoman szólva furcsának tűnő eszmefuttatásai és összeesküvés-elméletei. Ráadásul éppen pártjának jelenlegi legfőbb ellenségével viccelődne – ami nem tűnik valószínűnek. Meg hiányzott a szmájli is a megjegyzés végéről.

Úgyhogy valószínűleg újabb galádságot sikerült lelepleznie. Soros György már medvéket is fölbérel, hogy elriassza a településről a fideszes szellemi elit éves szokásos összejövetelére érkezőket. Esetleg migránsokat vagy sorosbérenc ultralibsi újságírókat öltöztet medvebőrbe, akik ijesztgetik a helyieket, és megerőszakolják a háziállatokat? Sajnos csak találgatni lehet, mert a lényeglátásáról ismert politikus nem fejtette ki részletesebben, pontosan mire is gondol. Ürgebőrbe varrt titkos dokumentumokról már hallottunk, és olyanokról is, akik békaemberekkel találkoztak a Duna fenekén, de ezzel a sorosmedvézéssel igazán új színt hozott a politikai szatíra műfajába.

 Persze ezzel nem lóg ki abból a környezetből, ahol a jegybankelnök – aki állítólag nem hisz a nyolcas számban – csak kedvező csillagállások esetén jelent be fontos döntéseket, és akkor is amerikai puccskísérletről beszél, ha nem erről kérdezik.

 Azt mondjuk nem tudom, Németh Szilárd belegondolt-e, hogy a medve orosz jelkép, szóval lehet, hogy mégse Soros áll a medvék mögött. Vagy – amilyen agyafúrt ez a Soros – csak az oroszokra akarja terelni a gyanút.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Észbontó

˝Melege van, hát elbontják a házat a feje fölül.˝ Tovább olvasom