Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 35°C Még több cikk.

Kádár

"Vajon mi köze van Kádár Jánosnak, a magyar kommunisták egykori vezetőjének a salzburgi ünnepi játékokhoz? Egyáltalán, mi köze van Wolfgang Amadeus Mozartnak Kádárhoz?"
Vajon mi köze van Kádár Jánosnak, a magyar kommunisták egykori vezetőjének a salzburgi ünnepi játékokhoz? Egyáltalán, mi köze van Wolfgang Amadeus Mozartnak Kádárhoz? Az ünnepi játékok hivatalos megnyitóján Heinz Fischer, osztrák Bundespräsident tartotta a megnyitóbeszédet, melyben megemlékezett a magyarok 56-os forradalmáról, a nemrégiben elhunyt világhírű zeneszerzőről, Ligeti Györgyről. Volt Fischernek egy érdekes mondata, miszerint egy diktatúrában az első áldozat mindig a művész. Cizellálnám, talán inkább a művészet. Vagyis a szó. Ötvenhat eltiprója nem Kádár volt, inkább örököse volt. S a maga eszközeivel és lehetőségeivel továbbgondolója.

Kádár nagyon sokat tanult a Rákosi-korból, ötvenhatból. Mégis, mi lenne egy félhomályos, ragacsos diktatúrában oly érdekfeszítő, megkapó, hogy Kádárról monográfiák, és szépírói könyvek születnek egyre-másra, hogy regnálásáról újabb és újabb kortörténeti dokumentumok látnak napvilágot? Kádár – egy szűk, bár véres intervallumot, vagyis a megtorlások aljasságát leszámítva – nem igazi diktátorként viselkedett egy igazi diktatúrában. Egy diktátor általában és nagyvonalakban a szélsőségeket képviselő hatalmasság. Kádár azonban mindenkié lehet most is, Kádár és kora történelmi közvagyon, kontinuus képződmény, magához engedi, sőt hívja a nosztalgikusság gesztusát, miközben ötvenhat mint történeti csoda folyamatosan kirekesztés és forradalmi magánosítás tárgya.

Kádár középre húzott abban a történelmi mozgástérben, melyet neki jelölt ki a sors, s amelyet maga is abszolvált, eközben barátkozott és kacsingatott, lehajolt és megszólított, adott, és persze tiltott, korrumpált, miközben korszerűtlenségét, nyelvi és emberi esetlenségét igyekezett kompatibilissé tenni. Kádár egész lénye azt sugallta, egy vagyok közületek, a kisember. Miközben a rendszerét igazán nagy művészi formátumok is legalizálták, Várkonyi, Major, Hofi, ha úgy tetszik, Illyés Gyula vagy Kodály, netán a nagy „komplimátor" Aczél, kinek dedikációs gyűjteményét egyszer érdemes lenne laza csuklóval végiglapozgatni.

Egykori szakácsnője közvetlen, puritán embernek írja le a főtitkárt. Kádárral üdülés közben soha nem volt baj, udvarias volt és figyelmes, mindig a második, harmadik vonal hepciáskodott. Bántóan hamis az a kép, amely kizárólagosan véreskezű nemzetrontóként írja le, s a nyolcvanas éveket összemossa az ötvenes évek rettenetes vaskorszakával. Ez nemcsak épületes marhaság, de történelmi hazugság is. Kádár korszakának reneszánsza van, mert a közgondolkodás Kádár jelenségét éppúgy nem tudta leírni és földolgozni, mint Trianont, a második világháború összes mocskát a Don-kanyartól Auschwitzig, vagy akár ötvenhatot. Kádár olyan probléma, melyet éppúgy nem támogat történelmi konszenzus, miként az előbbi nagy, nemzeti traumákat.

A mai politikai életet befolyásoló politikai elit, ifjan megkeseredő és az úri középosztály pantomimjátékától mámoros jobboldaltól a privatizáció izgalmaiban gyomorbajt és kövér bankszámlát kapó baloldalig, Kádár köpenyéből bújt elő. Kádár alternatívája a szabadság helyett a szürke nyugalom, illetve a kiszámíthatóság illúziója. Hogy milyen áron, már tudja, aki tudni akarja. Ötvenhat évfordulójára mi is készülünk. Kádár hívei sértetten tologatják régi kitüntetéseiket, az egykori beszervezők viszont büszkén veszik át a plecsnit, melyet a minap kaptak, az ügynökök érdekesebbek, mint megbízóik, Orbán Viktor újra végső szabadságharcra szólít, s közben a szép Dobó Kata hajat fésül, s célra emeli a dobtárast. (Andy a kasszánál figyel.)

Menthetetlen ország. Kádár se akarta megmenteni. Csak működtetni akarta a menthetetlent és a működésképtelent. Üdvtana bolsevik alapozású volt, kíméletlen, amikor arra volt szükség. Aztán ő lett a legvidámabb barakk ura. De azért a fél ország fürdött a depresszió sarában, a hazugság törvényesítve volt, és nem, nem voltunk szabadok. Nem voltunk szabadok. Kádár kedvence a káposztás cvekedli volt. Hát igen. Lehet búsongani, hogy már az sem a régi.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Médiakritika

"Ezek után átnéztem az ügyről született írásaimat. A négy tudósítás mellett volt egy jegyzet, egy… Tovább olvasom