Délmagyar logó

2018. 09. 24. hétfő - Gellért, Mercédesz 12°C | 21°C Még több cikk.

Kárpát-medence

"A szlovák vezetőknek eszükben sincs határokon átnyúló uniós lehetőségeket elfogadni."
A rendszerváltozás utáni Magyarországon még szinte semmit nem tudtak az európai közösségekről, csak annyit, hogy ott jobban élnek az emberek, de az már ismert nemzetpolitikai víziónak számított, hogy a térség csatlakozásával feloldódnak a határok, és ismét egy közösségnek érezheti magát a szétszakított magyarság. Ez az elgondolás részben helyesnek is látszott, ha a tiroli olasz–osztrák határt néztük, de már akkor lehetett gondolni arra, hogy nekünk nem az olaszokkal lesz itt dolgunk, hanem új államiságú, sérelmeket őrző, a szerzett területeket féltő országokkal. A belépés az Európai Unióba 2004-ben megvalósult, sőt a Trianon után Magyarországtól területet szerző nemzetállamok közül kettő, Románia, illetve az utód Szlovákia is tagja lett a szervezetnek.

Kilencven év után az a sajátos helyzet állhatott elő, hogy egyazon parlamentbe választanak képviselőket a három országban. Elvileg itt van az alkalom: ha a választóik is azt akarják, hogy a Kárpát-medencei magyarság gazdasági, kulturális célokat tekintve ismét egy közösség legyen, a képviselők akár több ország területéről is összefoghatnak egyes projektekben. Orbán Viktor hétvégi esztergomi kampányeseménye után a szlovák visszhang azt erősíti meg, hogy a szlovák vezetőknek eszükben sincs határokon átnyúló uniós lehetőségeket elfogadni. A szlovák kormány észjárása a jól bevált nemzetállami logikát követi, amely a szlovákiai magyar politikusok révén a választókat, az egész felvidéki magyar nemzeti közösséget jelöli ki ellenségnek.

„Abszurd, hogy bárki is fiktív államnak nyilvánítsa a Kárpát-medencét" – ez volt a szlovák kormányfő válasza az esztergomi kampányeseményre. Ennyit akar érteni egy uniós tagállam vezetője a történelemből és az uniós jogból. Uniós, demokrata politikus – de persze ő is azt mondja, amiről tudja, hogy mozgósítani lehet vele a választóit. Sajnos teljesen fölösleges az itthon divatos szépelgés az Unió által felvilágosodottá tett nemzetállami népekről és politikusokról. Érthető szorongással birtokolják azt, ami nem csak az övék, és ennek megfelelően képviselik érdekeiket. Vitriolosan kioktatnak, náciznak, pózolnak és játsszák a szerepüket a saját közegükben. Abban érdekeltek, hogy az országukban élő magyarság céltalan és uralható legyen. Ennek megelőzésére kellene józan, jól felépített Kárpát-medencei politikát kitalálni az Unióban.

Olvasóink írták

  • 10. Logaritmus 2009. június 03. 15:16
    „legal:

    "A RMDSZ ügyvezető elnöke még szombati csángóföldi látogatásán hívta fel a figyelmet mindazoknak a felelősségére, akik a kampányban bármilyen formában részt vesznek. "Az erdélyi magyar emberek már rég felnőttek, és tudják, hogy a helyi tanácsokban ma is, holnap is azok az emberek lesznek, akiket ők megválasztanak, akikben megbíznak" - mondta.

    Bárki is jön tehát Magyarországról, és bármit mond, a következő pillanatban beül az autóba és elmegy, itt hagyva az erdélyi magyar közösséget a gondjaival - magyarázta. "Nem fog megoldást találni az erdélyi magyar emberek gondjaira sem Orbán Viktor, sem más politikus.

    Ezért kértük a magyarországi politikusokat, hogy ezt a kampányt hagyják meg nekünk, hagyják, hogy ezt a versenyt mi vigyük végig" - mondta Kelemen Hunor. "Sajnáljuk, hogy azt a kérésünket nem teljesítették a magyarországi pártok egyes vezetői"."”
  • 9. legal 2009. június 03. 14:44
    „Azért jelzés érték van abban, hogy a Markó Béla vezette RMDSZ gyorsan meg tudott állapodni Tőkés Lászlóékkal az EU választás közös listájáról, amint hirtelen kívül találták magukat a mostani román kormánykoalícióból. E tény igazolja azt, hogy távolról sem Orbán Viktor befolyásolta az erdélyi politikai eseményeket. Jobb is ez a mostani egység, semmint hogy az RMDSZ-ből ilyen hazai fajta MDF-SZDSZ kollaboráns formáció váljék.”
  • 8. gyúrcsányahibás 2009. június 03. 13:25
    „Kedves 3.,
    egy bölcs politikusnak tudnia kell, mivel segíthet - esetünkben a határon kívüli magyarságon. Ilyesfajta harsogással biztosan nem. És mivel politikus, és nem kocsmai hőzöngő, tudnia kellene különbséget tenni az eszközök között. Orbán erre korábban sem volt alkalmas (lásd: erdélyi magyarság megosztása), és láthatólag az idő nem érlelte bölcsebbé.”
  • 7. Logaritmus 2009. június 03. 09:03
    „6. hozzászólás legal: múlnak bizony, és tudomásul kell sajnos venni, hogy 15-20 évvel ezelőtti érdemekért senki nem fog kivételezni velünk, nem vagyunk megkerülhetetlenek, nem vagyunk nagy ország, ha tetszene nekünk akkor sem tudnánk erőből külpolitikát csinálni. Nekünk fürgének, felkészültnek, okosnak, ügyesnek és szemfülesnek kell lenni.”
  • 6. legal 2009. június 03. 08:55
    „Múlnak az idők, kedves Logaritmus. A német külügyminiszter elődje nekünk, magyaroknak köszönte meg, hogy lehetővé vált Németország egyesülése. S lám, most alkalmat talált rá, hogy belénkrúgjon. Danke shön..”
  • 5. Logaritmus 2009. június 02. 23:31
    „Ha Orban az osszefogast es a magyarsag megerositeset szeretne, akkor Erdelyben nem kellett volna az RMDSZ ellen szervezkednie, es konnyen felremagyarazhato nyilatkozatot tennie. Politikai kampanyidoszak van, a roman, szlovak politikusok ugy csaptak ra Orban szavaira mint pulyka a takonyra. Ennel is nagyobb baj, hogy mar a nemet kulugyminiszter is elitelte az ominozus szavakat.

    Orban meggondolatlan volt, mert egy joszandeku dolgot a legrosszabb idopontban osztott meg a nyilvanossaggal, kart okozva az ugynek es Magyarorszagnak. A nemet kormany elitelo nyilatkozata evekre elegendo municiot ad a magyarellenes partoknak. Koszi, Viktor! Megint kapkodtal!”
  • 4. legal 2009. június 02. 21:49
    „Egyetértek az írás tartalmával teljes egészében. A fenébe is, együtt kell és lehet(ne) élnünk mindenki saját nemzeti kulturája szerint a senki által nem megkérdőjelezett politikai határokon belül és azokon kezeket átnyújtva kezet fogva. Tünjenek már el a színről a riogatók, a szájtépő gyávák.”
  • 3. .suhym. 2009. június 02. 20:04
    „1. "gyúrcsányahibás"!

    Mivel ártott? Azzal, hogy azt mondta, a vasárnapi
    választáson eldől, hogy hányan képviselik a magyarokat az EU-ban?
    Mi a fene bántó van ebben?
    Azért nehogy már egy magyar politikus ne drukkolhasson azért, hogy a magyarságnak minél több magyar képviselője legyen az EU-ban.
    Nehogy már egy magyar politikusnak állandóan a szomszédok mondvacsinált "érzékenységére" kelljen tekintettel lenni. Igaz van/volt olyan miniszterelnök, aki Trianon évfordulóján a román vezetéssel kvaterkázott!:(((

    Egyébként a szlovákiai magyaroknak nem Orbán kijelentése árt(ott), hanem a Szlovák állam vezetése!.((”
  • 2. .suhym. 2009. június 02. 19:52
    „Jó írás.
    Gratulálok!”
  • 1. gyúrcsányahibás 2009. június 02. 16:47
    „Talán a régi-leendő magyar miniszterelnök is lehetne diplomaitkusabb és előrelátóbb. Nem volt nehéz megjósolni az ostoba szlovák reakciót, ami ismét csak ártott a felvidéki magyarságnak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elnyúló ünnepek

"Fogni szeretnék a vendégeket, beszedni a helypénzt a vállalkozóktól, és nem mellékesen azon is… Tovább olvasom