Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Katonahalál

"Egyetlen perc alatt rátört csütörtök este Magyarországra a döbbenet. A televíziós és rádiós társaságok mindenkit megrázó hírrel dörömböltek be a családoknál. Lezuhant egy katonai szállító repülőgép Észak-Magyarországon, vélhetően közel félszáz ember veszítette életét – szóltak az első, nem kevés bizonytalanságot tükröző információk."
Egyetlen perc alatt rátört csütörtök este Magyarországra a döbbenet. A televíziós és rádiós társaságok mindenkit megrázó hírrel dörömböltek be a családoknál. Lezuhant egy katonai szállító repülőgép Észak-Magyarországon, vélhetően közel félszáz ember veszítette életét – szóltak az első, nem kevés bizonytalanságot tükröző információk. Aztán percenként derültek ki az újabb tények, miszerint szlovák felségjelű gép ütközött hegyoldalnak, Pristinából tartott a kassai reptér felé. Péntekre aztán a halottak pontos számát már 42-ben adták meg, s kiderült az is, csupán egyetlen túlélője van a katasztrófának.

Negyvenkét halott, mély gyász, s együttérzés. Ezek a fogalmak kapcsolódnak most össze, miközben arra várunk, hogy alapos és mindenre kiterjedő vizsgálat után megtudjuk a katasztrófa pontos okát. A találgatások persze már most is folynak arról, vajon miért tért el előírt röppályájától a repülő (már ha egyáltalán eltért), valóban megbízhatóak-e az AN–24-es szállítógépek (merthogy eddig ezt bizonyosságként fogadtuk el), hibáztak-e a légiirányítók, s ha igen, mégis miben?

Ám jussanak bármilyen következtetésre a szakértők, úgy vélem, egyet el kell fogadnunk: mindenekelőtt világunkban kell keresnünk a hibát. E Föld nevű bolygón élőkben, akik – miközben a tudomány számtalan csodájával kápráztatják el magukat, az embert – szinte minden kontinensen egy fél nap alatt ki tudnak robbantani háborút, évtizedek óta tartó gyűlölködésből csiholnak szikrát újabb vérengzésekhez, nemzeti, faji, s ki tudja, még milyen hovatartozás alapján döntik el, kiket is kell a puska célkeresztjébe állítani.

Mert ezeknek a szlovák legényeknek is azért kellett Pristinába költözniük, hogy békét vigyenek a békétlenségbe. S ha a Balkán nem lenne hasonlatos egy puskaporos hordóhoz, talán ma éppen a kassai dóm szomszédságában lévő cukrászdában tennék e srácok a szépet csinos leányzóknak, vagy Pozsony valamelyik kiskocsmájában fordítanák a párolt káposztát a knédlire.

De nekik más sors jutott. Katonák lettek, s ahol ennyi háborúskodás túrja fel a világot, ott a nagy számok törvénye szerint bizony egy repülő le fog zuhanni. Rosszabbat mondok: nem is egy. Mint ahogy a gyász sem Szlovákiáé és Magyarországé, hanem körbeéri már a földet. Már azt sem tudjuk, mikor kezdődött, fogalmunk sincs, mikor ér véget. Reményünk persze él, hogy jobb, békésebb világ köszönt ránk. Igen, olyan világ, ahol a rendet nem mosolygós, de állig felfegyverzett, légi katasztrófák kockázatának kitett kiskatonákkal kell fenntartani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túró

A kasszánál állunk, hétköznapi kevesen. Előttem egy asszony tejet, túrót és szalvétát pakol fel a… Tovább olvasom