Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Kék madár, kalickában

A legegyszerűbb persze az lenne, ha elköltöznénk egy lakatlan szigetre, ahova nem kellene magunkkal vinni a hétköznapok baját.
Állandóan őt üldözzük. Aztán, mikor megvan, fogjuk, és a biztonság kedvéért jól bezárjuk egy biztos helyre, úgy, hogy senki hozzá ne férhessen. Azt hisszük, hogy csak a miénk, csak nekünk jár. Ha megküzdöttünk érte, akkor meg is érdemeljük: a boldogság kék madarát kalickába zárva önzőn úgy gondoljuk, jó helyen van nálunk, másnak meg egyébként is minek kellene.

Pedig ha megosztanánk másokkal a madarunk énekét, lehet, hogy sokkal boldogabbak lennénk mi is. Erre próbáltak kilyukadni valódi amerikai és brit tudósok, akik kivételesen valódi embereken, valódi kutatási eredményekkel szolgáltak nekünk.

Persze ahhoz nem biztos, hogy egyetemi kutatásokat kell végeznünk, hogy megérezzük, mitől is lehetnénk boldogok vagy legalábbis kevésbé rosszkedvűek. A legegyszerűbb persze az lenne, ha elköltöznénk egy lakatlan szigetre, ahova nem kellene magunkkal vinni a hétköznapok baját. De akkor – a régi vicc szerint – ki marad ugye az üzletben? Az is megoldás lehetne, ha az öltönyöseinket, a vasutasainkat szakszervezetestül, a válságot, értsünk ez alatt bármit is, a főnökeinket, az idegesítő szomszédunkat, a jegyellenőrt a villamoson, az autóból előttünk csikket kidobó sofőrt – lennének még ötleteim, ugye maguknak is? – „deportálnánk" arra a bizonyos a szigetre, de akkor megint nem járnánk jól, mert akkor meg vevő nem lenne a boltban.

Nem marad hát más, mint a túlélés. Amibe csak lehet, kapaszkodjunk bele: egy ismeretlen lány mosolyába, ami egész estig el tud kísérni, egy újra megtalált barátba, akit évek óta nem láttunk, s most szembejött velünk az utcán, vagy a gyerkőc első lépéseibe – felejthetetlen mozzanatok, amelyek ünneppé tehetik a legrosszabb hétfő délelőttöket is. De ugyanilyen mennyei örömet szerezhet egy príma pacal, vagy ha nyer a csapat, vagy ha annyi hiábavaló kísérlet után végül mégis huszonegyest fogunk a tarokkasztalnál.

Persze mindezek csak akkor érnek valamit, ha elmondjuk azt valaki másnak is, ha megosztjuk az örömünket. Ha beszélgetünk róluk. Ez ugyanis azt jelenti, nem vagyunk egyedül. És akkor van esélyünk a boldogságra.

A kalickát meg dobjuk ki a kukába.

Olvasóink írták

  • 1. trainman 2008. december 17. 11:14
    „Először azt hittem,az SZDSZ-ről van szó!Kék madár!Kalicka!Aztán rájöttem,sajnos tévedtem!Amúgy kicsit elfogultnak érzem a cikk bizonyos részeit,a deportálós rész meg egy kicsit fasiszta,vagy kommunista!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sztrájkkultúra

"A sztrájk mellett persze kommunikációs ütközet zajlik, bár ezt is kottából játsszák a részvevők." Tovább olvasom