Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Kés a kézben

"Ne akarjuk megszépíteni a múltat: az indulat évtizedekkel korábban éppen úgy elragadtatta az embert, mint mondjuk évszázadokkal visszatekintve."
Makó nem a bűn városa. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezzel a mondattal kezdjem írásomat, mert félek: az alig egyetlen negyedév alatt bekövetkezett hat erőszakos halál miatt könnyen rásüthetik ezt a nehezen lemosható bélyeget a Maros-parti városra, mint ahogy megtették Szegeddel a kilencvenes évek elején.

Mert az tény: Makó történetében talán még soha nem volt ennyi gyilkos halált hozó a tavasz. De azt is látni kell: nem gengszterbandák ádáz harca miatt folyt a vér a városban, eddigi ismereteink szerint semmivel sem kegyetlenebb az alvilág (már ha van egyáltalán ilyen Makón és környékén), mint korábban volt.

De a hat halált hozó két borzalmas dráma azért nagyon is figyelmeztető jel, s korántsem csupán a Maros partján, vagy akár Csongrád megyében. Ugyanis pontosan illeszthető abba a sorba, ami kriminológusok, pszichológusok, a bűn elemzésével foglalkozó más szakemberek körében egyre elterjedtebb nézet. S ez nem más: az emberek konfliktuskezelő képessége összeomlani látszik.

Ahol egykor egy összetűzést hangos szóval, netán egy kis dulakodással fejeztek be, ott most már pofon csattan, baseballütő kerül elő a kocsi csomagtartójából. A kocsmai lerészegedéssel, netán bús-keserves nóták dúdolgatásával befejezett szerelmi perpatvar véres drámákba fordul át. A diák, ha sérelmesnek érzi tanára döntését, nem lehajtott fejjel szipog padjában ülve, netán magában mormogja a dühös félmondatokat, hanem támad, üt, rúg, szitkok áradatát káromkodja bele a világba.

Ne akarjuk megszépíteni a múltat: az indulat évtizedekkel korábban éppen úgy elragadtatta az embert, mint mondjuk évszázadokkal visszatekintve. Egészen elborzasztó gyilkosságok sorozatát lehetne felemlegetni a londoni Hasfelmetsző Jacktől mondjuk a szegedi Paprikai utcai családirtó gyilkos Vass Gyuláig, Magda Marinko halálosztó csapatáig. És akkor még szót sem ejtettünk arról, hogy az Egyesült Államokban nap mint nap sorozatgyilkosok után kutat a rendőrség, az FBI-ként elhíresült szövetségi nyomozó iroda.

Csak éppen a Hasfelmetsző időben, az Egyesült Államok pedig mérföldekben mérve esik rendkívül távol tőlünk. Nekünk, a 2008-ban, s a Kárpát-medencében élő magyaroknak saját korunkban, a mi kilencvenháromezer négyzetkilométerbe zárt magyar világunkban elkövetett bűnök a legfájóbbak. És nem csak azért, mert érezzük: a gyilkosság olyan bűn, amire egyszerűen képtelenség felkészülni.

A bensőnket maró félelem attól olyan erős, gyomorszorító, mert úgy tűnik, fogalmunk sincs, ez a folyamat, az indulatok tobzódása miként fékezhető meg. Hiszen éppen annak vagyunk tanúi, hogy nem csupán az egymás iránti megbecsülés és türelem, de az emberi élet tisztelete is szemünk láttára porlik szét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árkalandozások

"Mert megtörtént a hihetetlen. Karácsony táján tele voltak a tévék Ausztriában készült riportokkal,… Tovább olvasom