Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Ki az apja?

"Fölkantároztatom másnap, mint a harmadfű csikó, csippentős mandzsettával, nyakamba akasztható okos kis ketyerével, és mehetek Isten hírével, akár a Kutyakaparó előtti kőszent. Elrendeltetett, tizenöt percenként pumpáljon és mérjen a szerkezet."
Az orvos szava szent előttem, akár a tízparancsolat. Ha azt mondja, kíváncsi lenne rá, mit hordok a véremben, átmegyek a szomszédba, és azt mondom, ide a rozsdás bökőt. Én vagyok a titokgazda, mégse szoktam titkosítani nyolcvan évre azt se, helyén van-e májam és epém, lépem és vesém, elindult-e benne már kövesedés, bár a hátra lévő százhúszban az a nyolcvan meg se kottyan.

Kiegészítő kívánság szokott lenni, megtudni, hogyan dolgozik a vérnyomásom, nappal is, meg éjjel is. Katonásan összeütöm a bokámat, és azt mondom, legyen. Halk szavú Ágnes azt kéri kedves asszisztensi minőségében, hozzak holnap a tartós ceruzaelemekből négyet. Megjátszva a bárgyú birkát, megkérdezem, teával kell majd bevennem, vagy tiszta vízzel?

Fölkantároztatom másnap, mint a harmadfű csikó, csippentős mandzsettával, nyakamba akasztható okos kis ketyerével, és mehetek Isten hírével, akár a Kutyakaparó előtti kőszent. Elrendeltetett, tizenöt percenként pumpáljon és mérjen a szerkezet. Megyek tehát a dolgomra, és majdnem úgy figyelek a belső hangokra, mint a viselős anyamacska. Eltelik a negyed óra, semmi. Félkor is ugyanannyi, és háromnegyedkor is dettó. Ördög bújt bele, vagy sztrájkot hirdetett volna? Annyi tapasztalatom már van, teljes egy óra múlva megnyomom hasamon az egyik gombot, és lássatok csodát, szolgál és véd, akár a rendőrség. Újabb teljes egy óra, meg se nyikkan. Megint gomb, megint mér. Nappal még elnyomogatnám, karomon hordom a pontos időt, de a legtitkosabb éjszaka egy része biztosan kimaradna.

Mese nincsen, a telefonos kapcsolat arra biztat, szedjem le a mandzsettát, vegyem ki az elemeket, és ha úgyis megyek másnap nyolcra, vigyem vissza a föladónak.

Másodpercre pontos vagyok, újra programozzák, és föladják rám megint, ha nem is úgy, ahogyan az utolsó kenetet szokták. Türelmes segítőként mellém ül Ágnes, és együtt győződünk meg arról, hogy szőr szaladt a szitába. A fene meg nem ette, most se működik. Semmi vész, felelem, a hasba nézés úgyis elhalasztódott tizenegyre. Föltekinti addig a helyzetet a hozzáértő szerelő, és megint láss csodát, emberiség, újabb tizenöt perces együttülés után megszólalt a ketyere, jelezvén, hajlandó teljesíteni a belé táplált parancsokat. Ártatlan férfiasságom gyönge maradékával kutyálkodom egy kicsit: akárhányszor megébredek éjszaka, Ágnesre gondolok. Számíthatok viszonzásra?

Előkapom gépjárművemet, az ezeréves biciklit, kitekerek a kertbe. Vizsgára fogja a híd oda-vissza, de arra vagyok kíváncsi éppen, ha már így adódott, terhelési csúcsokon hogyan dolgozik legkedvesebb robotosom, tulajdon szívecském. Lementem vele a pincébe is – alma van csak benne, boritalból egy korty se –, és fölvittem a padlásra is, egy kis levegőváltozásra. Okosságból apait-anyait bele- adott a gyártója, kukacos elmével se találnék hibát benne. Annyi azért történt visszaúton, hogy pocakosodó jó komám látására meg kellett állnom a tetőponton. Hergelni szoktam, most szóról szóra visszahetvenkedi valamennyit, elődudorodó hasamon a szerkentyűt böködve: mögmozdult már? Gyerök lösz, vagy leánka? És ki a kicsike édösapja? Erre ne lenne feleletem? Tisztességes szűznemzés! Csak a gép meg ne hallja!
Kedves doktor bácsi, amíg ez ki nem veszik belőlünk, tartós baj nem lehet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A graffitis fal visszafúj

"Az sem igazán szerencsés, ha a fölborított virágtartókat azért nem borítják föl egy éjszakán belül… Tovább olvasom