Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Ki menjen el?

"A legfőbb kívánság persze, hogy Gyurcsány távozzon. És akkor mi lesz?! Majd Orbán csinálja meg, amit egyébként Gyurcsány kezdett el?! Bokros neve éveken át a legsúlyosabb szitokszó volt a jobboldalon, most meg az ő figuráját lebegtették be egy esetleges „szakértői" kormány vezetői székébe. Tartuffe tapsol és bravózik!"
Ha megfelelő történelmi távolságból tekintünk majd az ötvenhatos ünnepség jubileumi eseményeire, talán még mulatságos is lehet, hogy miközben a randalírozóknak sikerült beindítani a dísztankot, a rendőrség hókotróval ügyeskedte szét a hirtelen emelt barikádokat. Némi nemzeti találékonyság itt is, és ott is megmutatkozott. Akárhogyan is, ez örvendetes tény.

Ám azért ezek mégiscsak kicsinységek egy sötét, mindegyre szürreálisabb nemzeti játék fortyogásában. Merő képmutatás azt mondani, hogy az őszödi beszéd okozta megvilágosodás – hú, mennyi Pál apostol dobált követ hirtelen a pesti éjszakában – miatt van a folyamatos kravall. Nos mintha elfeledkeztünk volna arról is, hogy a tavaszi választások előtti napokban maga a köztársasági elnök hívta föl a pártok vezetőinek figyelmét, ne ígérjenek túl sokat, mert mindenki tudja, megszorítások következnek.

A jobboldal évek óta olyan politikát folytat, amely kriminalizálja a másik oldal résztvevőit, híveihez háborús nyelven szól, a társadalmi megrázkódtatásra – lásd a Hír Tv szerepét a királyi tévé ostrománál vagy az olaszliszkai döbbenet kommentálását a Magyar Nemzetben – a gyalázat hangján képes artikulálni. Ehhez a meghökkentően agresszív és saját elhivatottságától mélységesen meghatódott, az igazi konzervativizmussal távoli rokonságban sem lévő kulturális és politikai kampányhoz adja nevét Orbán Viktor.

A legfőbb kívánság persze, hogy Gyurcsány távozzon. És akkor mi lesz?! Majd Orbán csinálja meg, amit egyébként Gyurcsány kezdett el?! Bokros neve éveken át a legsúlyosabb szitokszó volt a jobboldalon, most meg az ő figuráját lebegtették be egy esetleges „szakértői" kormány vezetői székébe. Tartuffe tapsol és bravózik! A sűrű kapcsolati hálóval rendelkező, s e hálón jókora lyukakat elszenvedő, és sok befolyástól elvesző, megzavarodott szocialisták az első katartikus körökben még Gyurcsány mellé zártak. Kétséges, februárban a pártelnöki választáson megteszik-e. Orbán tehetséges. Úgy akar újra és újra nyerni, hogy most már egyáltalán nem érdekli, hogy mindeközben mit veszít. Ez utóbbi pedig máris több, mint amit valaha is nyerhetett volna.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gaztájkép

"Magyar foci. A máltai válogatottól elszenvedett vereség után jó néhányan úgy vélik, ezzel a témával… Tovább olvasom