Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Kiforogja a szó

"Jár a szóbeszéd, mint eke a barázdában, és kifordít mindent. Avas gyökeret – néha világít, mint a pudvás nyárfa – és ásatag csontokat. Példázatokat is."
Jár a szóbeszéd, mint eke a barázdában, és kifordít mindent. Avas gyökeret – néha világít, mint a pudvás nyárfa – és ásatag csontokat. Példázatokat is.

Nagyon régen történt, harminc éve biztosan van. Hasfölmetsző Borbálának neveztem el hősünket. Talán vakbélgyulladással operálták Nekeresden is túl, és benne felejtődött egy törlőkendő. Az orvos is ember, doktor szájából hallottam, sebben orvoson kívül már minden maradt. A hasüreg belső mozgásai úgy körbeforgatták, övmagasságban hol itt, hol ott bukkant elő egyszer egy rost, máskor egy kis köteg.

Szerencsétlen Borbála kicsit kalahüttyöske volt. Pör lett belőle, amikor a műtétet végző orvos már nem is élt. Az orvos szakértő is vádlóvá lett. Mert legjobb védekezés a támadás. Ha úgyis szalajtós eszű, hospitalizálódott szegénykém. Annyira megszerette a kórházat, maga metszegeti föl tulajdon hasát, maga dugdossa be a férceket, hogy tovább maradhasson.

Ez jutott eszembe most is, amikor megint kibukott a gennytömegből egy törlőkendő. Dehogy felejtették benn! Lassan elmennek a föld alá azok is, akik először könyörögtek, hozzanak nyilvánosságra minden iratot, ami a nagy és hatalmas Béketábor minden országában szinte nemzeti sport volt. Állítólag bennünket akartak megvédeni mindenféle stressztől, akik elébe feküdtek a közakaratnak, mert nálunk minden törvényt a nép érdekében hoznak – vagy nem hoznak meg. Másfél évtizede ezen rágódunk már, és közben forog a törlőkendő a társadalom hasában, és övmagasságban jönnek, csak jönnek, folyton folyvást a gennyes sebek.

Amikor még Antall József mutogatta a leveleket, amikor még átvilágítási bírák buktatgattak embereket, a Parlamentben szinte minden oldalon üldögéltek olyanok, akik igencsak érintettek voltak a dologban. És vannak ma is. Maguk alatt vágnák a fát? A törlőkendő meg forog, és hol itt, hol ott bukkannak elő gennyben ázó rostok.

Besúgóból legalább háromféle biztosan volt. Az egyik kéjjel súgott, mert génjeibe van beépítve a gazság. Akármilyen rendszer van, mindig. A másik fizetésért. A harmadik? Áldozat volt maga is, belekényszerítették. Szánni egyedül őt tudom.

Állítólag most már azért lenne tisztességtelen dolog belenyúlni a darázsfészekbe, mert akik közel férkőzhettek az iratokhoz, mindig vittek magukkal néhányat. Hatalmasat sérülne a társadalmi igazságosság, ha csak azok maradnának benne a pácban, akik eddig nem tudták kifertőtleníteni magukat belőle. Ha innen nézzük a dolgot, nem kell tennünk semmit. Előbb-utóbb elfogy a készlet a gravitáció törvényei szerint is.

Ha átmegyek a piroson, és belefutok a rendőr markába, akkor is megbüntet, ha megszámolva mondom, előttem ötvenen keltek át még. Az a szerencsétlen tény, hogy csökkent a dokumentumokkal bizonyítható beszervezettek száma, egyetlen szikrányit nem enyhíti azok galádságát, akik még mindig kelepcében érzik magukat.

A most emlegetett jeles emberünkre semmi átkot nem szórnék. Azokkal tartok mégis, akik elmarasztalják az összes többivel együtt, hogy ennyi meg ennyi ideje lett volna „bevallania", mi történt valójában. Szemtől szembe, amíg lehet! És utána állni ki a nyilvánosság elé. Bocsánatkérés nélkül nincsen megbocsátás. Elmulasztván, sajnos, része annak az öregátok kendőhalmaznak, amit nem benne felejtettek a nemzet hasában, hanem politikusi fondorlattal benne hagytak.

Nehéz lenne az ilyesmit életmentő szándékkal fehérre mosni. A tisztító műtét sebei régen begyógyultak volna már.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyeljük a pénzt

"Sétálóutcák, elkerülő út, csöndes villamosok, közút-vasúti híd. Európai középvárost álmodunk… Tovább olvasom